Több módon gyűjtött szelektív hulladék

•  Fotó: Kristó Róbert

Fotó: Kristó Róbert

Amíg Csíkszentkirályon a szelektív hulladékgyűjtésben nem volt szükség komolyabb változtatásra, Csíkszentgyörgyön a szemét szétszóródásának megelőzéséért kerítéssel vették körül a tárolókat. Csíkszentmártonon minden háztartás külön zsákba gyűjtheti szelektív hulladékát, amit kapuja elől szállít el a szolgáltató.

Szabó Kamilla-Mária

2013. szeptember 24., 17:222013. szeptember 24., 17:22

2013. szeptember 24., 17:322013. szeptember 24., 17:32

Öt év telt el azóta, hogy az alcsíki települések mindegyikében szelektív hulladékgyűjtő tartályokat helyezett ki az ECO-Csík térségi hulladékgazdálkodási cég. A lakosok a három különböző színű tartályba dobhatják be az üveget, papírt, műanyagot és fémet. Mihályfalvi Gábor, az ECO-Csík ügyvezetője elmondta, a tartályokba 85-90 százalékban szelektív hulladékot helyeznek el a települések lakói. Megtörténik azonban, hogy belekerül más hulladék is, amit eltávolítanak, így az nem jut be a szelektáló állomásra – hangsúlyozta.

Az illetékes elmondta, a tárolókat telítettségüktől függően hetente, kéthetente ürítik. Hozzátette, sajnos gyakori jelenség, hogy egyes helyeken a szemét értékesebb részét kiszedik a tartályokból. Munkájukat többször nehezítette meg a tárolókban talált, esetenként bomlásnak indult állattetem, ezért arra kér minden lakost, hogy csak újrahasznosítható hulladékot helyezzenek el a konténerekbe.

Nyolc hulladékgyűjtő sziget Szentgyörgyön

Csíkszentgyörgy községben nyolc szelektív hulladékgyűjtő sziget van kialakítva. A helybeliek kezdetben nem megfelelően használták a tárolókat, sok esetben pedig felborították azokat. „Ennek következtében a hulladék a földre szóródott, szél estén pedig a tartályok környéke is megtelt szeméttel\" – mondta György József, a község polgármestere. Hozzátette, a falu arculatát is rontotta a tárolók rendezetlen környezete, ezért az önkormányzat a hulladéktároló tartályokat fémhálóval kerítette be. A polgármester úgy látja, hogy a település lakói egyre inkább használják a szelektív hulladéktárolókat, ugyanakkor belátja, néha a tárolók mellé kikerül a nem újrahasznosítható szemét is – de azt is elfogadhatóbbnak tartja, minthogy a patakok partjára, erdők szélére vigyék a hulladékot.

Szentkirályon bevált a módszer

Székely Ernőtől, Csíkszentkirály polgármesterétől megtudtuk, a falubéliek gyakran használják a település utcáiban elhelyezett gyűjtőtartályokat. „A lakosok többnyire rendeltetésszerűen használják azokat, azonban volt példa arra, hogy az egyik, már megtelt tárolóba szánt hulladékot a mellette lévő tartályba helyezték el\" – fejtette ki Székely.

Külön zsákok a szelektív hulladéknak

Csíkszentmártonon nem bizonyult elég hatékonynak a szelektív hulladékgyűjtő tartályok üzemeltetése, ezért azokat – kevés kivétellel – összeszedték. Helyette minden háztartás külön zsákot kap a szelektív hulladéknak, amelyet minden hónap utolsó szállítási napján visz el a szolgáltató – tájékoztatott Gergely András. A polgármester hatékonynak találja az általuk jelenleg is alkalmazott módszert, mivel azt tapasztalták, hogy így többen szétválogatják a szemetet. Mivel az embereknek nem kell a több száz méterre lévő konténerekhez vinniük az újrahasznosítható hulladékot, élnek ezzel a szolgáltatással, ugyanakkor megfelelően is alkalmazzák – hangsúlyozta Gergely.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. szeptember 03., csütörtök

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését

Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
Hirdetés
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
2026. augusztus 31., hétfő

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt

Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt
2026. augusztus 31., hétfő

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában

Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában
Hirdetés