
Fotó: Farkas Antal
Majdnem eléri a kilencedik osztálytól újrainduló szakoktatásba jelentkezők száma a meghirdetett helyekét. A diákok megoszlása azonban nem egyenletes: van szak, ahová majdnem kétszer annyian szerettek volna bejutni, mint amennyi hely van, de olyan is, ahová alig néhányan iratkoztak be.
2014. június 03., 17:152014. június 03., 17:15
Múlt héten zajlott le az előjelentkezés az ősztől ismét kilencedik osztálytól induló, hároméves szakoktatásba. Arról már beszámoltunk, hogy biztató a diákok érdeklődése a szakiskolai osztályok iránt, és amint Bartolf Hedvig főtanfelügyelő kedden közölte, a számok is ezt igazolják. A megye szintjén majdnem azonos a kereslet és a kínálat, az előjelentkezés során a 25 osztályban összesen 700 szakiskolai helyre 640-en iratkoztak be. Bizonyos szakmák keresettebbek, némely szakra túljelentkezés volt, mások iránt viszont alacsony az érdeklődés: akadt olyan osztály is, ahová senki sem jelentkezett – mondta a főtanfelügyelő.
Vonzó és kevésbé vonzó képzések
A csíkszeredai Kós Károly Szakközépiskolában a két tervezett osztály összesen 56 helyére 44-en jelentkeztek eddig, a kőműves szakra 25-en, az ács-asztalos-parkettázó osztályba 19-en. A Székely Károly Szakközépiskolában a tervezett három osztály összesen 84 helyére ugyanannyi, 84 diák jelentkezett mostanig: az autószerelői szakon túljelentkezés volt, 65-en iratkoztak, a villanyszerelői szakra 17-en, az esztergályos szakra eddig ketten adták le beiratkozási lapjukat.
Csíkdánfalván a 28 agroturisztikai szakiskolai helyre 24-en jelentkeztek, ugyanezen szak ugyanennyi helyére Csíkszentmártonban túljelentkezés volt, 44-en szeretnének szakiskolában továbbtanulni. Gyimesfelsőlokon 32 jelentkező volt a szintén agroturisztikai képzéssel meghirdetett szakiskolai osztályba. A csíkszeredai Venczel József Szakközépiskolában az asztalos-bútortervező osztályba eddig heten jelentkeztek, a pékipari szakképzésre viszont nagy volt a túljelentkezés: a 28 helyre 57-en iratkoztak be.
Bíznak a szülők ebben az oktatási formában
Az előjelentkezés során beiratkozott diákoknak joguk van a középiskolai felvételin is részt venni, és ha bejutnak, visszaléphetnek a szakiskolai helyről – ismertette Bartolf Hedvig. Hozzátette, további felvételi szakaszok következnek a szakoktatásba is, így a helyzet őszig még változik. Az előjelentkezés során tapasztaltak mindenesetre kellemesen meglepték: azt jelzik, hogy a szülők bíznak ebben az oktatási formában, és reméli, nem is fognak csalódni. A főtanfelügyelő úgy véli, a szakoktatás iránti nagy érdeklődés magyarázható az utóbbi években tapasztalt gyenge érettségi eredményekkel, a sokrétű tájékoztatással a továbbtanulási lehetőségekről, de a kétszáz lej értékű szakmai ösztöndíjjal is, ami az ingázási támogatással együtt sok családnak jelentős segítség.
Őszig még be lehet iratkozni
A szakiskolai felvételi programja szerint azokban az iskolákban, ahol túljelentkezés volt, már le kellett bonyolítani egy felvételi próbát valamelyik nyolcadikos tantárgy tananyagából, e vizsgák eredményének közzétételére kedden volt a határidő. Akik nem jutottak be a kiválasztott szakra, június 6-án már beiratkozhatnak máshová. A középiskolai felvételi után, illetve ősszel további két beiratkozási szakaszban várják az iskolák a szakoktatást választó diákokat. A felvételi pontos menetrendje a tájékoztató füzetben minden nyolcadikos diák számára elérhető.
A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!