Az adóhátralékból származó kamat háromnegyedének eltörlésével járó kedvezmény lehetőségével több mint félezren éltek Csíkszeredában tavaly novemberi bevezetése óta. Év elején főként a nyugdíjasok járulnak a városháza pénztárához adót fizetni. Az online és bankkártyás adófizetési lehetőségre még várni kell.
2016. január 26., 21:292016. január 26., 21:29
A csíkszeredai városháza pénztáránál január negyedikétől már lehetett fizetni az előző évek elmaradásait, a büntetéseket, az igazságügyi valamint a peren kívüli bélyegilletékeket és egyéb illetékeket. A helyi adók és illetékek befizetését viszont csak január 18-tól tették lehetővé. Rodica Ţiriac, Csíkszereda Polgármesteri Hivatala adó- és illetékosztályának vezetője elmondta, eddig, mint ahogy a korábbi években is megszokott volt, főként a nyugdíjasok járultak a városháza pénztárához. Ugyanakkor azok is, akik év elején valamilyen ingatlant, járművet adtak el, ugyanis az új adótörvénykönyv szerint a régi tulajdonosnak kell kifizetni az egész évi adót azok után, az új tulajdonos csak a 2017-es fiskális évtől lesz ez esetben adóköteles.
Változások az adózásban
Tavaly októberi ülésén fogadta el a csíkszeredai önkormányzati képviselő-testület a helyi adók és illetékek mértékét az új adótörvénykönyv alapján. Idéntől például a lakások után, annak rendeltetése szerint kell adót fizetni, legyen akár jogi-, akár magánszemély a tulajdonosa. A lakás jellegű épületek esetében, amelyek magánszemélyek tulajdonában vannak, a használatos adókulcs az adózandó épületértékre alkalmazott 0,08 százalék. A nem lakásként használt ingatlanok tulajdonosai 2016. március 31-ig kötelesek leadni adóbevallásukat az adó- és illetékosztályon. A jogi személyek esetében az épületadó adókulcsa 0,2 százalék lakásjellegű ingatlanok esetében és 1,1 százalék nem lakásjellegű esetében. A földterületekre kirótt adó a törvény értelmében fog növekedni: az épületek által elfoglalt földterület adózásával. A növekedés különböző lesz annak függvényében, hogy mekkora felülete van az illető kereskedelmi társaság által felépített építményeknek – áll a csíkszeredai polgármesteri hivatal sajtóközleményében.
Eltörlik a kamat nagy részét
Tavaly novemberben vezették be az adóhátralékból származó kamat háromnegyedének, vagyis 73,3 százalékának eltörlését. Rodica Ţiriactól megtudtuk, eddig 540-en éltek ezzel a lehetőséggel és most is folyamatosan kérvényezik ezt. Az érintett magánszemélyeknek vagy cégeknek, akik adóhátralékot halmoztak fel, egy kérést kell írásban letenniük az adó- és illeték osztályhoz. A késedelmi kamatok közel háromnegyedének eltörlése március 31-ig kérvényezhető, amennyiben tartozásuk fennmaradó részét törlesztik.
Várni kell az online adófizetésre
Arról már korábban írtunk, hogy Csíkszereda is csatlakozik azokhoz a településekhez, ahol lehetővé tették az online adófizetést, az országos online fizetési elektronikus rendszeren (románul Sistemul Naţional Electronic de Plată on-line) keresztül. Úgy tervezték, hogy legkésőbb január végétől lehetővé teszik a csíkszeredai adófizetők számára is, hogy az adókat, illetékeket, bírságokat akár interneten keresztül, akár bankkártyával is kifizethessék. Az adóosztály vezetője azonban elmondta, erre feltehetően két hét múlva kerülhet sor, egyelőre a technikai kivitelezésén dolgoznak.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.
szóljon hozzá!