
Fotó: Veres Nándor
Több helyszínen is zajlanak munkálatok Csíkkarcfalva községben: bontják a régi jenőfalvi óvodát, az ottani kultúrotthonban pedig javításokat terveznek. A polgármesteri hivatalban meszelnek.
2015. január 19., 20:282015. január 19., 20:28
2015. január 19., 20:282015. január 19., 20:28
Külső és belső javítást végeznek a csíkkarcfalvi polgármesteri hivatalnál. A tavaly elkezdett felújítás keretében nyílászárókat javítanak fel, valamint az épületet festik újra.
Javában zajlik a régi jenőfalvi óvoda épületénél a munka: múlt héten a tetőszerkezet került le, hétfőn már a falakat bontották. A háromtornáncos épületet, amely az 1800-as évek végén épült, Felcsík legrégebbi középületeként tartják számon. Óvodaként működött, de már több mint harminc éve nincs benne tevékenység. A mostani lebontást és újjáépítést a helyi önkormányzatnak a Csík Leader Egyesülethez leadott pályázata révén valósítják meg.
„Teljesen lebontják, az alapot megerősítik és az egészet visszaépítik eredeti formájába. A felújítás 20 ezer euróba kerül, lehet, hogy valamennyi önrészt még kell adjunk hozzá. A szétszedés után lehet megállapítani, hogy fel lehet-e még valamilyen anyagot használni a régiekből, akkor látjuk majd, mennyivel kell még kipótoljuk. A munkálatok menetét most csak az időjárás tudja befolyásolni” – mutatott rá Gábor Tibor, a község polgármestere. Az újjáépülés után új rendeltetést is kapna, falumúzeumot alakítanak ki ott. Az épület mellett található két nagy, közel kilencvenéves kőrisfát is kivágják, mert veszélyeztetik a környékbeli épületeket.
Az Országos Beruházási Ügynökségnél nyert pályázat révén újítják fel a jenőfalvi kultúrotthont. A beruházás mintegy egymillió-háromszázezer lejbe kerül, a felújítás hat hónapot vesz igénybe. „Az ügynökség végzi a közbeszerzést, elszámolást, majd a szerződés aláírásától hat hónapra kulcsra készen átadja. Teljes felújítás lesz, kicserélik a tetőt, a nyílászárókat, központi fűtést szerelnek be, mozgássérülteknek feljárót építenek, ugyanakkor visszaállítják az eredeti formájába az épületet. Valamikor a kommunizmusban kivágták, nagy ablakokat tettek, üzlet volt ott, ahol most a Caritas és a közbirtokosság működik” – magyarázta a polgármester.
A négyszázötven négyzetméteres épület, amint az a kéményén látható, 1907-ben épült, utoljára 2002-ben végeztek ott javításokat.
A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!