Szívesen járnak a csíkszeredaiak falura, főleg, ha az beköltözik a városba: a Falu a városban elnevezésű kétnapos hétvégi rendezvényre több mint tízezren látogattak el. Az esemény helyszínére való belépéskor kiosztott karszalagokból lehet tudni a látogatók számát.
2014. szeptember 28., 18:442014. szeptember 28., 18:44
2014. szeptember 28., 18:562014. szeptember 28., 18:56
A csíkszeredai dendrológia parkban zajlott a hétvégén a Falu a városban elnevezésű rendezvény. A tavalyihoz képest ezúttal más típusú mezőgazdasági gépeket vonultattak fel, ugyanakkor többfajta állatot lehetett megtekinteni, simogatni, etetni – tájékoztatott Mihály László, a 7határ.ro internetes portál főszerkesztője, az esemény egyik szervezője. Idén is népszerű volt a szénába ugrálás, a kukoricába, búzába való csúszdázás, az állatsimogatás, a tematikus kézműves foglalkozások. Egy belső fizetőeszközt is bevezettek, egy lejért lehetett egy Falutát beváltani, aztán a Faluta fejében traktorozni, pónilovazni. A rendezvény ideje alatt tizennégy karámban több mint húszfajta állatot nézhettek meg az odalátogatók.
Túrós puliszka, főtt pityóka
A részt vevő termelők elmondták, a második nap végére szinte minden portékájukat eladták. „Azt hiszem, hogy most a gazdák is közelebb tudták engedni magukhoz picit a városiakat, s ezt a városiak is ugyanígy érezhették” – véli Mihály László.
Sorok kígyóztak a kászoni túrós puliszkáért, a menasági házi kenyérért, a frissen facsart almaléért, szentábrahámi bioteáért, sokan állították, hogy olyan finom főtt krumplit talán nem is ettek, mint amit ott helyben a vacsárcsi asszonyok főztek. A gyerekek megnézhették, hogyan fejik a tehenet, és meg is kóstolhatták a friss tejet. A kézműves sajtkészítésre is sokan voltak kíváncsiak, akik figyelemmel követték a folyamatot, megtudhatták azt is, hogyan kerül a lyuk a sajtba.
Bemutatni, hogy miből lett a tej
„A vásárlókat is nevelni kell arra, hogy hagyományos termékeket fogyasszanak. Az ideális az lenne, ha egy akkora város, mint Csíkszereda, legalább öt-hat falut itt a környéken fenn tudna tartani. Ez az az alkalom, amikor bizonyos gazdák nemcsak a terményeiket mutatják be, hanem a tehenüket is, hogy miből lett a tej, vagy a gépet is, aminek a segítségével elő tudott állítani egy bizonyos terményt s abból aztán egy bizonyos élelmiszert. A városban lakók sokszor felteszik a kérdést, hogy az ő adójuk miért megy el különböző mezőgazdasági támogatásokra. És ez az az alkalom, amikor a gazda be tudja mutatni azt, hogy ő egy családi hagyományt visz tovább, ő ezt így örökölte. Nem jókedvéből végzi a ganyéhányást, a tehénfejést. Neki kötelessége továbbvinni ezt a falusi életet, amit a szüleitől látott, mert ha nem, kihal a falu” – mutatott rá Haschi András, a Hargita Megyei Fiatal Gazdák Egyesületének elnöke, a kétnapos rendezvény társszervezője.
Felújítás miatt ideiglenesen más helyszíneken tartja előadásait a Csíki Játékszín: a nagyszínpad a Művészetek Házába költözik, a kamaradarabok pedig alternatív terekben lesznek láthatók.
Kevesebb pénz számolható el a Fodor Sándor park felújítására, mint kezdetben tervezték, így a beruházás 11,5 millió lejes becsült értékéből mindössze 5,4 millió lejt biztosít a központi fejlesztési régió, a többit a városnak kell állnia.
Felborult egy személyautó Tusnádfürdő és Tusnád települések között az E578-as nemzetközi úton kedden délután. Két sérültet kórházba kellett szállítani.
Több kisebb utca felújítása is folyamatban van Csíkszeredában, a munkálatokat idén tervezték befejezni, ám ez nem biztos, hogy minden esetben sikerülni fog. Az útfelújítások vezetékcserékkel is járnak, ez pedig lassítja a folyamatot.
Csíkszeredában volt a leghidegebb országszerte szeptember 8-ára virradóan. Még egyetlen ponton volt ugyanolyan hideg, mint Csíkban: az Omu-csúcson. Mindkét meteorológiai állomáson 4,8 Celsius-fokot mértek.
Folyamatban az alapozás, elkezdődött Csíkszentgyörgyön a bölcsőde építése, amelyet a következő tanévtől már használatba szeretnének venni. Sokat kellett rá várni, de úgy tűnik, most már nem lesz több akadálya a beruházásnak.
Több közúti szabályszegést is feltártak szerdán a Hargita megyei rendőrök. Csíkrákoson és Salamáson is tetten értek kihágást elkövetőket.
Eltűnt egy gyergyószentmiklósi fiatalkorú lány kedden, megtalálásában segítséget kér a rendőrség.
Késelésig fajult egy konfliktus vasárnap éjjel Madéfalván, a 44 éves áldozatot kórházba vitték, ám az orvosok erőfeszítései ellenére a férfi hétfőn életét vesztette – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivőjétől.
Két útkereszteződésben is körforgalmat szeretne kialakítani a csíkszentkirályi önkormányzat, hogy biztonságosabb legyen az autós közlekedés, csakhogy egyik esetben az országos útügy, a másikban pedig a Hargita Megyei Tanács az illetékes.
szóljon hozzá!