Az eredmény alapján Csíkszereda számára kedvezően végződött az a vita, amely az 578-as európai utat javító bákói cég és a város között robbant ki azért, hogy miképp újítsák fel az európai út városon átvezető szakaszait. Tízéves jótállással készül a munka, három réteg aszfalt kerül az utakra.
2012. április 23., 16:112012. április 23., 16:11
2012. április 23., 16:522012. április 23., 16:52
A vita mintegy két héttel késleltette a munkálatok megkezdését, de hétfőn sikerült megegyeznie a városvezetésnek és a kivitelezőnek. Korábban a kivitelező néhány éves garanciaidővel elvégzendő, egyszerűbb megoldást javasolt a Brassói út, a vasúti felüljáró, a Hargita utcának a felüljárótól a Rét utcai leágazásig tartó szakasza, a Forrás és a Rét utca újraaszfaltozására, a városvezetés viszont ebbe nem ment bele, ők tízéves jótállással kérték a felújítást. Miután a Hargita utca és a Brassói út esetében létrejött a megegyezés, hétfőn a Rét és Forrás utcák kapcsán is egyetértettek, a kivitelező elfogadta a város álláspontját – tudtuk meg Ráduly Róbert Kálmán polgármestertől.
„Megállapodtunk és megyünk előre. Minden útszakaszon három réteg aszfaltot terítenek el, miután 7 centiméteres vastagságban felmarják a jelenlegi burkolatot. A három aszfaltréteg összesen 19 centimétert jelent, az úttest 12 centiméterrel emelkedik meg a jelenlegi szinthez viszonyítva. A felújítás tízéves jótállással készül” – magyarázta a polgármester. Mint megtudtuk, az úttesten levő csatornafedelekre is aszfalt kerül – az út szélén található esővízlefolyók viszont megmaradnak, biztosítva az esővíz elvezetését. A városvezetés a megállapodást írásban rögzíti, ezt a pénteken sorra kerülő tanácsülésen az önkormányzat elé terjesztik elfogadásra.
A polgármester hozzátette, a munkálatok befejezése után az említett útszakaszok ismét a város ügykezelésébe kerülnek. Az ígéretek szerint a kivitelező május végére ki is szeretne vonulni a városból – ezt a befejezési határidőt viszont az időjárás is befolyásolhatja.
Az utolsó csomagokat is elpakolta kedden a Városi Művelődési Házból a Hargita Székely Néptáncszínház, ezzel befejeződött az együttes költözése. Csíkszeredában több intézmény is ideiglenes helyszínen folytatja a középületek felújítási munkálatai miatt.
Közös táncban csúcsosodott ki az Ezer Székely Leány Napja szombaton a csíksomlyói nyeregben. A rendezvényre a nagy hőség ellenére is sokan kilátogattak, ki gyalog, ki lovas szekérrel, ki népviseletben, ki anélkül.
Az elmúlt harminc év szakmai munkásságát ismerte el Csíkszereda önkormányzata András Mihálynak, a Hargita Székely Néptáncszínház vezetőjének. A Pro Urbe díjat szombaton adták át a csíksomlyói nyeregben.
Folyamatban van a szerkezetépítés a csíkszentkirályi tanuszodánál, amelynek alapozását tavaly ősszel kezdte el a kivitelező. A munkával jól haladnak, így tarthatónak tűnik a határidő, amelynek értelmében idén el kell készülnie a létesítménynek.
Elkezdődött szombaton reggel az Ezer Székely Leány Napja a találkozó első állomása a csíkszeredai Szabadság téren zajlott, ahol szép számban gyűltek össze a székely népviseletbe öltözött leányok és legények.
Szombaton ismét székelyruhás fiatalok serege népesíti be Csíkszerda főterét, illetve a somlyói nyerget. Az Ezer Székely Leány Napját először 1931. június 7-én tartották meg ugyanitt – nézzük, miként vezették fel, értékelték a korabeli sajtóban.
Az Ezer Székely Leány Napjának biztonságos megszervezése érdekében szombaton reggel útlezárásra lehet számítani két csíkszeredai utcában.
Noha hét éve megvásárolta a csíkdánfalvi önkormányzat a volt kerámiagyártó műhelyeket, illetve az egykori szövödét, ezek azóta is használatlanul, bezárva állnak, mert felújításuk érdekében nem sikerült pályázati támogatást szerezni.
Johann Sebastian Bach zeneszerző életműve köré épül az idei Csíkszeredai Régizene Fesztivál: július 5–13. között 17 koncert, 250 fellépő és templomi terekben megszólaló mesterművek várják a közönséget – a h-moll mise lesz az egyik fénypont.
Teljesen átalakul Csíkszereda legnagyobb általános iskolájának udvara, a munkálatok egy részét iskolakezdésig szeretnék elvégezni. Több sportpálya, futópálya készül, de szabadtéri tanórák megtartására alkalmas tereket is kialakítanak.
szóljon hozzá!