
Fotó: Veres Nándor
Mára mindössze három információs tábla maradt abból a tizenöt pannóból, amit 2011-ben helyeztek el Csíkszereda több pontján – számol be keddi címlaptörténetében a Csíki Hírlap. Egy hete a törvényszék épületével szemben álló tájékoztató táblát is összetörték.
2015. augusztus 04., 12:242015. augusztus 04., 12:24
„Valami maradandót akartunk alkotni” – nyilatkozta ifj. Nagy Benedek, az Új Összefogás Egyesület projektvezetője három és fél évvel ezelőtt az általuk kihelyezett információs táblák kapcsán. Akkor hozzátette: olyan tájékoztató pannókat akartak kihelyezni a városba, amelyek nemcsak az idelátogatók, hanem az itt élő fiatalok számára is hasznos információkat tartalmaznak a helyi történelmi épületekről, helyszínekről.
Egy héttel azután, hogy 2011 decemberében átadták ezeket a táblákat a városnak, már kettőt közülük összetörtek, egyet pedig megrepesztettek. Tavaly arról cikkeztünk, hogy Zsögödben, a Nagy Imre Képtár szomszédságában található plexit egy közelben lakó férfi szemtanúk elbeszélése szerint őrjöngve apró darabokra törte. Akkorra már csak hat pannó volt jó állapotban. Egy hete az igazságügyi palotával szemben található táblát tették tönkre ismeretlenek – számol be a Csíki Hírlap. Jelenleg, három és fél évvel a kihelyezésük után, csak a Gál Sándor-szobor szomszédságában, a csíksomlyói kegytemplom közelében, valamint Hargitafürdőn maradtak épen a táblák.
Mára nyomuk sincs az egyenként ezer euróba került tábláknak a Petőfi Sándor utca alsó és felső felében, a Majláth Gusztáv Károly téren, a Szabadság téren, a Zsögödi Nagy Imre Képtárnál, valamint a Márton Áron Gimnázium előtt. Ugyanakkor vannak olyan pontok a városban, ahol üres, megrozsdásodott vastalapzat jelzi, hogy valamikor tábla állt ott: a Fürdő és a Kossuth Lajos utca találkozásánál, a vasútállomás közelében, a csíksomlyói Szent István kollégium előtt, a csíktaplocai Lázár-kúriánál és az igazságügyi palotával szemben.
Nem számítottak arra, hogy a 15-ből ilyen kevés tábla marad meg – reagált a napilap megkeresésére ifj. Nagy Benedek. Azt viszont elismerte, hogy jobb technikai megoldást is választhattak volna, időtállóbb felülettel, továbbá kontrasztosabb háttérrel, amely olvashatóbbá teszi a táblákat. Bár – mint fogalmazott – olyan felület nincs, amit ne lehetne megrongálni. „A másik dolog, hogy a városháza kellett volna folytassa a táblák karbantartását, de ezek szerint nem tartották fontosnak” – fűzte hozzá.
Antal Attila, Csíkszereda alpolgármestere a téma kapcsán annyit közölt, hogy jelentős költség karbantartani ezeket a pannókat, amelyek újragyártására nem fognak közpénzt fordítani.
Jelentősen bővül a térfigyelő rendszer Csíkszeredában: a város területén 131 helyszínen 193 térfigyelő kamerát szerelnek fel a következő hónapokban.
Kiskorú által irányított lovasszekér ütött el egy idős férfit szombaton este Kászonaltízen; a tettes elhagyta a helyszínt, de a hatóságok hamar rátaláltak – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.
Elszaporodtak a rágcsálók Csíkszereda egyes részein: főként a városközpontban okoznak gondot a patkányok és az egerek, de más városrészeken is jelen vannak. A szakemberek szerint ellenük csak rendszeres és összehangolt irtással lehet hatékonyan fellépni.
Olcsó kis hangfalat talált a csomagban egy csíkszeredai férfi, miután az interneten szkennert (lapolvasót) rendelt. Azért osztotta meg az esetet, hogy mások ne járjanak hasonlóan, a fogyasztóvédelem pedig tanácsokat adott az ilyen átverések kikerülésére.
Motorok és motorosok százait áldották meg vasárnap délután a Tolvajos-tetőn.
Villanyáram-kiesést okozott az erős szél több Hargita megyei településen vasárnap délután; összesen 1110 fogyasztó érintett.
Több területen is úttörő szerepet vállalt, és egyetlen feladatát sem végezte félgőzzel. Az ő nevéhez kötődik többek között a Pro Animalia Alapítvány létrehozása, valamint Fodor Sándor Csipikéjének bábszínházi színre vitele. Orendi Évával beszélgettünk.
Nyáron elkezdik az egyik csíkszentdomokosi iskola felújítását, amelyre európai uniós finanszírozást nyert a felcsíki község. Az energiahatékonyság növelése érdekében az épületet hőszigetelik és korszerű felszereltséget kap.
Több fronton is ellenőrzést végeztek a Hargita megyei rendőrök Csíkkozmáson. A háromórás akció során több mint száz embert igazoltattak, tíz esetben szabálysértési bírságot szabtak ki.
Az elmúlt években több magyarországi cég üzemcsarnok-, illetve gyárépítési szándékát jelentették be Csíkszeredában. Ezek közül van, amelyik már üzemel, egy másik építése folyamatban van, de olyan is van, ami nem kezdődött el.
szóljon hozzá!