
Részleges napfogyatkozásnak lehetünk tanúi a péntek délelőtti órákban, amennyiben az időjárási feltételek is kedveznek ennek, azaz nem lesz felhős az égbolt.
2015. március 19., 19:172015. március 19., 19:17
2015. március 20., 10:522015. március 20., 10:52
„Amikor a Hold a Föld körüli keringése során néha-néha eltakarja a földi szemlélő elől a Napot, akkor napfogyatkozást észlelhet. Ahol a Hold árnyéka a Földre vetül, onnan lehet napfogyatkozást látni. A Hold sokkal kisebb a Napnál, de ahányszor kisebb, annyiszor közelebb is van, ettől pedig a Nap és a Hold látszólagos átmérője majdnem azonos. Így amikor megfelelő helyzetbe kerülnek az égitestek, a Hold teljesen képes eltakarni a Napot” – osztotta meg portálunkkal Nagy Antal, a csíkszeredai Márton Áron Gimnázium nyugalmazott fizikatanára. Teljes napfogyatkozás esetén tehát a Hold teljes árnyéka a Földre vetül, és a Hold látszólagos mérete nagyobb, mint a Nap látszólagos mérete. „Amikor a Hold úgy halad el a napkorong előtt, hogy nem takarja el teljes mértékben a Hold tányérja a Nap tányérját, akkor beszélhetünk részleges napfogyatkozásról. A mostani valahogy úgy alakul, mintha Grönland szigetét kerülné meg a teljes fogyatkozás árnyéka keletről. Vidékünkön – mivel messze van a teljes fogyatkozási árnyéktól – a Nap korongjának mintegy hatvan százalékát takarja el a Hold korongja. Valamennyire szabad szemmel észlelhető elborulást látunk, ha nem lesz felhős az ég. Maga a fogyatkozás délelőtt fél tíz körül kezdődik, a maximumát háromnegyed 11 körül fogjuk észlelni és 12 óra felé lesz vége. Ahol teljes fogyatkozás lesz, ott két perc és 45 másodpercig fog ez tartani\" – mondta Nagy Antal.
A nyugalmazott fizikatanár ugyanakkor arra hívja fel a figyelmet, hogy szabad szemmel semmiképpen ne próbáljuk megfigyelni ezt a jelenséget. „Legjobb lenne a speciális napfogyatkozás-néző szemüveg, ennek hiányában a hegesztő apparátushoz tartozó maszk sötét színű üvegjén keresztül nézhetjük a napfogyatkozást, ellenkező esetben súlyos szemkárosodást szenvedhetünk” – figyelmeztet.
Nagy Antal elmondása szerint a következő, vidékünkön is észlelhető teljes napfogyatkozás valamikor a 2060-as években várható, majd a 2070-es években lesz gyűrűs napfogyatkozás is.
A meteorológusok előrejelzése szerint valószínű, hogy a napfogyatkozás ideje alatt Csíkszeredában felhők takarják az eget, de megtörténhet, hogy a felszakadozó felhőzet időnként látni engedi e jelenséget. Lidia Ghoerghieş, a marosvásárhelyi területi meteorológiai központ ügyeletes meteorológusa érdeklődésünkre közölte, a napfogyatkozás idején az égbolt inkább felhős lesz.
Több ember is életét vesztette az M3-as autópályán szombatról vasárnapra virradó éjszaka történt buszbalesetben – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI megkeresésére.
Óriási Mária-szobrot avattak fel a közép-lengyelországi Torun városához közeli Konotopie faluban. A lengyel milliárdos házaspár adományából megvalósult, 55,6 méter magas emlékmű Európa legnagyobb ilyen jellegű emlékművének számít.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
szóljon hozzá!