Terítéken a méhegészségügyi problémák

•  Fotó: Iochom Zsolt

Fotó: Iochom Zsolt

Éves gyűlésükön vettek részt a Hargita Megyei Méhészegyesület tagjai szombaton: az előadások iránt érdeklődőkkel benépesedett a megyei önkormányzat amfiteátruma. Mézet adományoztak a csíksomlyói Szent István Gyermekvédelmi Központ lakóinak is.

Szabó Kamilla-Mária

2016. március 05., 20:312016. március 05., 20:31

A Csíkszéki Mézlovagrend bevonulását követően elsőként Lázár Tibor, az egyesület elnöke köszöntötte a jelenlévőket. Később Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke is szólt a megjelentekhez, kiemelve a megyei méhészek által termelt méz jó minőségét, a méhészek kiváló munkáját. Továbbá bátorította az egyesületet és a lovagrendet, hogy éljenek a megyei önkormányzat által biztosított pályázati lehetőségekkel.

Tánczos Barna szenátor felszólalásában először a mezőgazdasági ágazat jelenlegi helyzetét ismertette az összegyűltekkel, majd rátért a méhészeket érintő újdonságokra. Mint mondta, az elkövetkező időszakban nyújtják be Brüsszelben az ágazatot érintő, következő három évre vonatkozó programot, amely októberben lép majd életbe. Rámutatott, ebben számos módosítás szerepel az előző pályázati időszakhoz képest, például külön kezelnék a 75 családnál kisebb és az annál nagyobb méhészeteket, ami a méhcsaládvásárlásra vonatkozó előírásokat illeti.

Az előkészített tervezetben a 75 családnál kevesebbel gazdálkodók állami támogatásban részesülhetnek, hogy elérjék azt a kritikus számot, amellyel a vidékfejlesztési pályázatokban részt vehetnek − azaz a 150 családos méhészetet. Emellett bővül a gyógyszervásárlási támogatás is, illetve a méhészeti kellékvásárlással is élhetnek majd a méhészetek, sőt az egyesületek is. Emellett elkülönítenének egy összeget arra a célra, hogy itthon is tudjanak elvégezni olyan vizsgálatokat a méhészetek, amelyekre eddig csak külföldön volt lehetőség. A beszámolót követően a méhészek megfogalmazták észrevételeiket, és felhívták a szenátor figyelmét az ágazatot érintő problémákra, a következő időszak pályázati kiírásaiban vélt ellentmondásosságra.

Méhegészségügyi problémákról két előadást is hallhattak a méhészek. Elsőként Németh Zoltán magyarországi méhész 13 éves tapasztalata alapján beszélt a varroa atkák elleni − Hargita megyében még nem alkalmazott − védekezési technikákról. Rácz László állatorvos a varroa destructor atka szaporodásbiológiai jellegzetességeire és a gyomorvész növényi táplálékkiegészítőkkel való megelőzésére, kezelésére világított rá. Az előadások sorát Gubicza András méhész-szakoktató előadása zárta.

A rendezvényen adományozás is helyet kapott: a méhészek egy-egy kilogramm mézzel, illetve annak pénzbeli értékével járultak hozzá a Böjte Csaba ferences szerzetes alapította csíksomlyói Szent István Gyermekvédelmi Központ lakóinak szervezett gyűjtéshez.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. szeptember 03., csütörtök

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését

Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
Hirdetés
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
2026. augusztus 31., hétfő

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt

Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt
2026. augusztus 31., hétfő

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában

Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában
Hirdetés