Tavaszi nagytakarítás Csíkszeredában

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Idén is elvégzik Csíkszeredában az általános tavaszi nagytakarítást. Az utcák portalanítása várhatóan március 20-án kezdődik – tudtuk meg Szőke Domokos alpolgármestertől, aki azt is elmondta, most van folyamatban ennek előkészítése, az egyeztetés, engedélyeztetés.

Kovács Attila

2017. március 09., 19:362017. március 09., 19:36

2017. március 09., 19:362017. március 09., 19:36

A kezdési időpontról hétfőn, március 13-án döntenek, mivel ezt az is befolyásolja, hogy az elkövetkező időszakban milyen időjárásra lehet számítani.

A megyeszékhely utcáit a hóolvadás óta folyamatosan takarítja munkagépekkel és kézi erővel a hulladék elszállításával és köztisztasági feladatokkal megbízott Eco-Csík Kft., ezt a munkát a nagytakarítás idején egyes utcák lezárásával végzik majd. Jövő héten elkészül az eddig bevált gyakorlat szerint a szükséges munkálatok utcánkénti ütemezése is, ezt kifüggesztik a tömbházak bejáratainál, és a sajtóban is megjelenik. A nagytakarítás idején forgalomkorlátozás és időszakos parkolási tilalom lesz az ütemezésben szereplő utcákban – ezekbe az autók behajtását már korábban korlátozzák. A takarítás az egész város területét érinti, nem csak a forgalomkorlátozás alá eső útszakaszokat.

A polgármesteri hivatal több mint tíz éve szervez tavasszal általános nagytakarítást Csíkszeredában, ilyenkor gépi és kézi sepréssel, porszívózással tisztítják az utakat és járdákat, elszállítják a fák nyesése nyomán keletkező hulladékot, és a tömbházak közötti zöldövezeteket is felújítják, fákat, virágpalántákat ültetnek. A korábbi évekhez hasonlóan most is számítanak a lakók közreműködésére a tömbházak közötti zöldövezetek rendezésében.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 01., vasárnap

A turulmadár nyomában Alcsík déli részén

Bizony, előfordult, hogy miután Maniu gárdistái leverték, évtizedeken át templomtoronyban őrizték, és egy szocialista munkakitüntetés bronzérméből sikerült újjáéleszteni. Sorozatunk újabb állomásaként ezúttal Alcsíkon eredtünk a turulmadár nyomába.

A turulmadár nyomában Alcsík déli részén
A turulmadár nyomában Alcsík déli részén
2026. november 01., vasárnap

A turulmadár nyomában Alcsík déli részén

Hirdetés
2026. október 31., szombat

Szabad az út Csobányosnál, elkészült az ideiglenes átkelő

Közel negyven nap után újraindult a teherforgalom Csobányosnál, igaz, jelenleg egy ideiglenes átkelőn.

Szabad az út Csobányosnál, elkészült az ideiglenes átkelő
2026. október 31., szombat

Állásbörze Csíkszeredában: 75 munkalehetőség, kevés munkáltatói képviselet

Állásbörzét szerveztek Csíkszeredában, ahol 75 munkalehetőséget kínáltak. Bár a rendezvény célja az álláskeresők és a munkáltatók közötti közvetlen kapcsolat megteremtése volt, a helyszínen kiderült: kevés cég képviselteti magát az ilyen eseményeken.

Állásbörze Csíkszeredában: 75 munkalehetőség, kevés munkáltatói képviselet
2026. október 30., péntek

„Nem vagyunk tétlenek” – a hulladékgazdálkodásról vitáztak a csíkszeredai tanácsülésen

Az új hulladékgazdálkodási rendszer bevezetése körüli kérdésekről vitáztak a csíkszeredai önkormányzati képviselő-testület pénteki ülésén. Emellett a gépjárműadók euróárfolyam szerinti indexálásáról és sok más fontos témában döntöttek.

„Nem vagyunk tétlenek” – a hulladékgazdálkodásról vitáztak a csíkszeredai tanácsülésen
Hirdetés
2026. október 30., péntek

Újabb lépés a szécsenyi villanyhálózat sokmilliós bővítésére

Csíkszereda saját költségvetéséből vállalja a szécsenyi lakóövezet 17 millió lejre becsült villamosítási projektjének előfinanszírozását. A megvalósításig még vannak lépések, de addig is egy előtanulmányt elfogadott pénteken a helyi képviselő-testület.

Újabb lépés a szécsenyi villanyhálózat sokmilliós bővítésére
2026. október 30., péntek

Közbeszerzés lesz a több éve késlekedő Nagy István festő sétány felújítására

Noha finanszírozási szerződés még nincs az Anghel Saligny-programmal, nemsokára kiírják a közbeszerzési eljárást a csíkszeredai Nagy István festő sétány felújítására. A több éve késlekedő beruházás elkezdésének időpontja így közelebb kerül.

Közbeszerzés lesz a több éve késlekedő Nagy István festő sétány felújítására
2026. október 29., csütörtök

Nem múlt el a veszettség veszélye Csíkszeredában, a gazdák segítségét kérik

Továbbra is fennáll a veszettség veszélye Csíkszeredában, ezért a háziállatok mielőbbi beoltására kérik a lakosságot. Az szakemberek folyamatosan végzik a megelőző intézkedéseket, de a gazdák együttműködésére is szükség van.

Nem múlt el a veszettség veszélye Csíkszeredában, a gazdák segítségét kérik
Hirdetés
2026. október 29., csütörtök

Közösségi térré alakul a műemléktemplom mellett újjáépülő imaház Csíkszentmártonban

Közösségi térnek szánják a csíkszentmártoni római katolikus templom szoros szomszédságában újjáépülő imaházat. A kivitelező nyár óta dolgozik az épületen, az építkezés műemlékvédelmi szempontból is különös figyelmet kap. Mutatjuk a látványterveket.

Közösségi térré alakul a műemléktemplom mellett újjáépülő imaház Csíkszentmártonban
2026. október 28., szerda

Lángba borult egy személyautó Csíkdelnén

Kigyulladt egy személyautó szerda délután Csíkdelnén. Mire a tűzoltók a helyszínre érkeztek, a jármű már teljes terjedelmében lángolt.

Lángba borult egy személyautó Csíkdelnén
2026. október 27., kedd

Több hétvégi házra is átterjedt a tűz Büdösfürdőn

Tűz ütött ki Büdösfürdőn kedden este, a lángok több hétvégi házikót és egy lakókocsit is elértek. A tűzoltók megfékezték a lángok továbbterjedését, jelenleg az oltáson dolgoznak.

Több hétvégi házra is átterjedt a tűz Büdösfürdőn
Hirdetés