Tavasszal beüzemelik a csicsói víz- és csatornahálózatot

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Elkészült a víz- és szennyvízhálózat kiépítése Csicsóban, megkezdődött az átvételi folyamat is a Harvíz Rt. részéről. Az üzembe helyezés tavaszra marad, az esetleges hiányosságokat ezután kell kijavítania a kivitelezőnek.

Kovács Attila

2015. december 21., 22:372015. december 21., 22:37

Mint Moldován-Reinitz József, a Harvíz Rt. regionális víz- és csatornaszolgáltató vállalat projektmegvalósító irodájának vezetője tájékoztatott, minden szakaszon végzett a munkával a megbízott cég, az átvételi folyamat első szakaszában elkészül a feltárt hibák jegyzéke is. „Néhány rendszer-csatlakoztatási ponton még folytatódik a nem megfelelő minőségű munkálatok helyreállítása, illetve a minőségileg kifogásolt szakaszok és objektumok kijavítása, ami feltételezhet akár újabb feltöréseket is” – részletezte Moldován, érzékeltetve, hogy az elvégzett munka nem kifogástalan. Idén nyáron a korábbi kivitelezési határidő hosszabbítására volt szükség, ez utána már nem merült fel – tudtuk meg. Az illetékes szerint a feltárt hiányosságokat a szerződés szerinti elhárítási időszakban  kell helyrehoznia a kivitelező cégnek, legtöbb 3-4 hónap alatt, ezek a beavatkozások, illetve a rácsatlakozások, szerelések télen is folytatódnak. A javítások költségei a munkálatokat végző céget terhelik.

Csíkcsicsó korábban nem rendelkezett sem víz-, sem szennyvízhálózattal, a teljes rendszert most építették ki. A sok földmunka, akárcsak a talajvíz magas szintje, főként a kövezett utcák burkolatának helyreállítását nehezíti meg, erre korábban is sok panasz volt a helyiek részéről. Moldován úgy értékelte, mivel vízelvezetés sincs a község területén, az úttestek helyreállítása, javítása a beruházás teljes jótállási időszakában, azaz 2017 tavaszáig elhúzódhat. „Ha a helyreállítási munkálatok minősége nem megfelelő, az 1,3 millió lejes garanciapénzt akár új vállalkozó bevonásával is fel tudjuk használni a megfelelő munka elvégzésére” – érvelt. Hozzátette, a mostani helyzet szerint 2016 tavaszán, március-áprilisban lehet üzembe helyezni a rendszert.

A csicsói beruházás kivitelezésére a Harvíz Rt. korábban európai uniós pályázati támogatást nyert. A kivitelező a nagyszebeni Sinecon Kft., a Construcţii Kft. és a csíkszeredai Terra Rt. alkotta cégtársulás, az áfa nélkül 12 millió 950 ezer lej értékű beruházás során több mint 16 kilométer ivóvízhálózat, több mint 14 kilométer szennyvízhálózat, ugyanakkor több mint 8 kilométer nyomóvezeték épül, valamint 10 szennyvízátemelő állomás. A község szennyvizét Csíkszeredába, a városi derítőállomásra kell eljuttatni, szivattyúzásra azért lesz szükség, mert a terep nem biztosítja a szabadesést.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Vérnyomok vezettek a több mint négyszázkilós medve teteméhez

Elpusztult az a nagyméretű medve, amely egy hónapja jószágokat pusztított Balánbányán, és csütörtök hajnalban ismét visszatért egy portára. A vadászok rálőttek az agresszív állatra, amely elmenekült, de reggel a vérnyomok alapján megtalálták a tetemét.

Vérnyomok vezettek a több mint négyszázkilós medve teteméhez
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Közeleg az Ezer Székely Leány Napja, forgalomkorlátozásokra figyelmeztetnek a szervezők

Szombaton tartják Csíkszeredában az Ezer Székely Leány Napját. A hagyományőrző rendezvényt a Székely Népviselet Napja előzi meg, a szervezők pedig több forgalomkorlátozásra és biztonsági előírásokra hívják fel a figyelmet.

Közeleg az Ezer Székely Leány Napja, forgalomkorlátozásokra figyelmeztetnek a szervezők
2026. június 30., kedd

A pozsonyi csata hőseire emlékeznek Csíkcsomortánban

A pozsonyi csata 1119. évfordulójára megemlékező ünnepséget tartanak pénteken 17 órától Csíkcsomortánban, a Kárpátok Őre emlékműnél.

A pozsonyi csata hőseire emlékeznek Csíkcsomortánban
2026. június 29., hétfő

Kivitelező lesz, de támogatás is kell a büdösfürdői beruházáshoz

Lezárult a közbeszerzési eljárás a Büdösfürdőre tervezett víz- és csatornahálózat kivitelezése érdekében a Csíkszentkirályhoz tartozó területet illetően. A munkálatok elkezdéséhez viszont a finanszírozás is szükséges.

Kivitelező lesz, de támogatás is kell a büdösfürdői beruházáshoz
Hirdetés
2026. június 26., péntek

Jávárdi-vízesés: a természet elvette, az emberek visszaadták – videó

Nem tétlenkedett a gyimesközéploki önkormányzat: mindössze három nappal azt követően, hogy egy áradás miatt megszűnt a Jávárdi-vízesés, sikerült visszaterelni a zuhatagot tápláló patakot a régi medrébe.

Jávárdi-vízesés: a természet elvette, az emberek visszaadták – videó
2026. június 25., csütörtök

Főszerepben a lant: jubileumokkal és nemzetközi vendégekkel érkezik a Régizene Fesztivál

Jubileumok, nemzetközi fellépők, a lant kiemelt szerepe és generációkat összekötő mesterkurzusok várják a közönséget július 6–12. között a 46. Csíkszeredai Régizene Fesztiválon.

Főszerepben a lant: jubileumokkal és nemzetközi vendégekkel érkezik a Régizene Fesztivál
2026. június 25., csütörtök

Rágcsálóirtás lesz Csíkszeredában

A rágcsálók szaporodásának megfékezése érdekében Csíkszereda Polgármesteri Hivatala közterületi irtást rendelt el.

Rágcsálóirtás lesz Csíkszeredában
Rágcsálóirtás lesz Csíkszeredában
2026. június 25., csütörtök

Rágcsálóirtás lesz Csíkszeredában

Hirdetés
2026. június 24., szerda

Ittas szekérhajtó okozott balesetet Csíkszeredában, a maszkosok bevetésére is szükség volt – videóval

Anyagi kárral és látványos rendőrségi intézkedéssel járó közlekedési baleset történt szerdán délután Csíkszeredában. Egy szekér hajtója és utasai a baleset után agresszíven viselkedtek, így a rendőrség különleges egységének közbelépésére is szükség volt.

Ittas szekérhajtó okozott balesetet Csíkszeredában, a maszkosok bevetésére is szükség volt – videóval
2026. június 24., szerda

Rovarirtás lesz Csíkszeredában

Rovarirtást végeznek Csíkszereda teljes közterületén, csütörtökön este.

Rovarirtás lesz Csíkszeredában
Rovarirtás lesz Csíkszeredában
2026. június 24., szerda

Rovarirtás lesz Csíkszeredában

2026. június 23., kedd

A digitális világ veszélyeiről tart előadást Csíkszeredában Pöltl Ákos

A gyermekeket érő digitális hatásokról, a túlzott képernyőhasználat következményeiről és a tudatos eszközhasználat fontosságáról tart előadást Pöltl Ákos családbiztonsági szakértő június 25-én, csütörtökön 17 órától a Csíki Moziban.

A digitális világ veszélyeiről tart előadást Csíkszeredában Pöltl Ákos
Hirdetés