
Fotó: Veres Nándor
Kezdetét vette az iskolakezdés előtti bevásárlás, a szülők és a diákok már válogatnak, vásárolnak tanszereket, hátitáskát, ruhaneműt. A nagyobb üzletekben leárazva is kínálják a füzeteket, a forgalomra azonban a kisebb szaküzlet sem panaszkodott. Körképünkből kiderül: a füzetek és táskák ára nem változott, az egyéb tanszereké viszont enyhén nőtt.
2013. augusztus 29., 19:012013. augusztus 29., 19:01
2013. augusztus 29., 19:152013. augusztus 29., 19:15
Hogy képet kaphassunk a tanszerek árai közötti különbségekről, illetve a különböző leárazások mértékéről, összehasonlítást végeztünk – a teljesség igénye nélkül – néhány kereskedelmi egység árai között. A legegyszerűbb, normál méretű 48 lapos vonalas füzet árát néztük meg a szupermarketekben, illetve egy szaküzletben. Mivel nem azonos gyártójú termékekről van szó, ezért minőségbeli különbségek is lehetnek a megnézett füzetek között, azt tapasztaltuk azonban, hogy többnyire a leggyengébb minőségű füzeteket árazzák le jelentősen.
Kis felmérésünk során azt találtuk, hogy 0,65 lejért már lehet kapni 48 lapos füzetet, az egyik szupermarket akciós ajánlatában szerepel ez. Egy másik bevásárlóközpontban szintén akciósan láttunk 48 lapos füzetet 0,85 lejért, a következőben pedig 0,99 lejért. Ez a típusú füzet a szaküzletben 1,10 lejbe kerül. Az iskolakezdés előtti leárazásokat azért is érdemes megvizsgálni, mert – amint tapasztaltuk – ezúttal olyan termékeket is akcióssá nyilvánítanak, amelyek nem kifejezetten az iskolakezdéshez kötődnek. Így például az egyik bevásárlóközpontban A4-es, 50 lapos, vonalazatlan jegyzet- vagy rajztömböt lehet leárazva, 2,99 lejért megvásárolni. Ugyanakkor – amint arra az egyik szaküzlet vezetője felhívta a figyelmet – a ilyen helyeken érdemes az árellenőrző készüléknél is megbizonyosodni az akciós termék valós áráról, vele ugyanis előfordult – mesélte –, hogy a gyanúsan olcsó füzet ellenőrzésnél drágábbnak bizonyult a feltüntetett áránál.
Verseny az árban, minőségben
A nagyobb üzletek leárazásai miatt azt feltételeztük, hogy a kisebb üzletekben vagy szaküzletekben kevesebb az iskolakezdés előtti vásárló, akiket viszont erről kérdeztünk, cáfolták feltételezésünket. Az egyik szupermarketben a füzeteket nézegető két fiatal például azt mondta, hogy bár ott is vásárolnak, attól még a kisebb szaküzletben is fognak. Kihasználják a leárazásokat, a kisebb üzletben viszont a hosszabb időre vásárolt, minőségibb dolgokat veszik meg – mondták el. Bár kezdetben tartottak az áruházláncok megjelenésétől, ez nem érintette hátrányosan az üzletüket – mondta el kérdésünkre az egyik közismert szaküzlet vezetője, Czáka Anna. Úgy véli, mivel nagy választékot és minőségi termékeket kínálnak, fel tudják venni a versenyt a nagy üzletekkel is.
Másik előnyük, hogy segíteni tudnak információkkal annak, akinek erre szüksége van. „Nem minden vásárló igényli ezt, de ha valaki kéri, akkor meg tudjuk mondani, hogy körülbelül mit érdemes megvásárolni egy adott osztályba készülő gyereknek. Azért körülbelül, mert a tanítók igényei szerint változhat a szükséges felszerelés\" – fejtette ki az üzletvezető. Elmondta, már beindult a tanszervásárlási idény, és azt tapasztalják, hogy a nagyobbaknak minden szükséges felszerelést megvesznek a szülők, az iskolakezdő kisebbeknek viszont inkább csak hátitáskát és tolltartót, a többivel pedig megvárják, hogy mit kér a tanító.
Széles termékválaszték és árspektrum
Czáka Anna elmondta, a füzetek és hátitáskák ára idén nem változott. A táskák is ugyanannyiba kerülnek, a füzetek ára két-három éve ugyanazon a szinten mozog, a többi terméké viszont keveset nőtt – mutatott rá az üzletvezető. Kiemelte, nem tudják, mi az oka, de a színes ceruzák ára például minden évben emelkedik valamennyit.
Az üzletekben egyébként mindenki talál a zsebének megfelelő árut, nagyon széles a választék és az árak között is nagy különbség van. Az egyik üzletben például harminc-negyven lejnél kezdődik a hátitáskák ára, de 250 lejes iskolatáskájuk is van. Egy másik üzletben 18 lejtől 36 lejig terjed a készleten tartott hátitáskák ára. A tolltartóknál hasonlóképpen változatos a kínálat és az árak spektruma is, 7,50 lejért is lehet már üres tolltartót kapni, de 45 lejért is vásárolható. A hátitáskák és tolltartók kiválasztásában a divat is szerepet játszik, a népszerű rajzfilmkarakterekkel díszített tolltartókat például előszeretettel kérik a kisebbek.
Ötszáz lejes iskolakezdés
Legalább ötszáz lejre szükség lesz az iskolakezdéshez szükséges dolgok megvásárlására – mondta el egy anyuka, aki a családjával együtt az egyik környékbeli faluból jött be megvásárolni első osztályba induló kislányának a felszerelést. Az anya hátán ott volt már az új iskolatáska, és éppen egy rózsaszínű tolltartót választott ki a kislánya. A tanszerek mellett tornacipőre, benti cipőre, tréningre is szüksége lesz még – sorolta fel az édesanya. Egy másik üzletben az eladó azt mondta, teniszcipőtől a tréningruháig mindent vásárolnak a szülők. Az eladó szerint van, akinek az ár, de olyan is, akinek a minőség a mérvadó vásárláskor, aszerint, hogy ki hogyan engedheti meg magának.
Egy turkálóba is benéztünk, ott az eladó azt mondta, nem érződik az iskolakezdés hatása, mert gyermekruhát folyamatosan vásárolnak a szülők. Nadrágot, hosszú ujjú felsőket vesznek inkább ebben az időszakban. Az eladó úgy véli, megéri turkálóban vásárolni gyereknek, hisz aránylag olcsón jó minőségű ruhákat lehet ott kapni, amelyek nem kopottak.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.
Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.
szóljon hozzá!