Fotó: Veres Nándor
Uszodát létesítenek a gyimesfelsőloki Árpád-házi Szent Erzsébet Római Katolikus Gimnázium tornatermének alagsorában – jelentette be szombaton Gyimesfelsőlokon Berszán Lajos, az iskola alapítója és Soltész Miklós, az EMMI egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára, aki pályázati lehetőségeket ismertetett.
2016. január 09., 21:552016. január 09., 21:55
Berszán Lajos atya, az iskola alapítója a gyimesfelsőloki gimnázium 1994-ben való megalakulását, majd az évek során történt fejlődését, a magyar kormánytól kapott támogatásokat elevenítette fel. Míg kezdetben egy osztály, majd kettő indult, két évvel ezelőtt a humán orientációjú és a reál szakos osztály mellett elindítottak egy szakiskolai osztályt is. Ugyanakkor már ötödik osztálytól kezdve járhatnak az intézménybe a gyerekek, és megvan a lehetőségük, hogy középiskolai tanulmányaikat is ott folytassák. Az intézményhez még három általános iskola és három óvoda is tartozik. Az eltelt mintegy huszonkét évben az Árpád-házi Szent Erzsébet Római Katolikus Gimnáziumban végzett diákok közül sokan részesültek felsőfokú, egyetemi képzésben, vannak köztük, akik ma már papi szolgálatot teljesítenek, vannak orvosok, tanárok, doktori címmel rendelkezők és színész is – hangsúlyozta az eredményeket az iskola alapítója. Az intézménynek jelenleg 397 tanulója van.
„Az Apáczai Közalapítvány támogatásával vettük meg a telket, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma segítségével épült az iskola. 2014-ben szintén a magyar kormány támogatásával megépítettük a tornatermet. Ezt nem csak az iskolások használják, hanem bizonyos napokon a gyimesi fiatalok is. Mondhatni, virágzik a sportélet. A sportterem alatt van egy helyiség, oda szeretnénk egy tanuszodát létesíteni, mivel a környéken nincs, nem tudnak a gyerekek megtanulni úszni. Ez hiányként jelentkezett és megvan a lehetőség arra, hogy beépítsük azt a helyiséget.”
Soltész Miklós elmondta, a magyar kormány közel 350 millió forinttal támogatta az iskola felépítését, és idén mindenképp elkezdik a medence kialakítását. „Az biztos, hogy ötvenmillió forinttal támogatjuk a tanmedence építésének elkezdését” – hangsúlyozta. Mint mondta, a magyar kormány két egyházi jellegű iskolát támogatott kiemelten Partiumban és Erdélyben: az egyik az Árpádházi Szent Erzsébet Római Katolikus Gimnázium, a másik a Nagyszalontai Református Gimnázium, amely eddig 560 millió forint támogatásban részesült, és idén még 100 millió forinttal támogatják, hogy az ott elkezdett építkezéseket be tudják fejezni.
A gyimesfelsőloki iskola tanmedence építése néhány hónap múlva fog elkezdődni. A helyiség, ahová tervezték jelenleg négyezer facsemetének (alma, szilva, cseresznye) ad helyet. Ezeket tavasszal kiültetik, és a szakiskolai oktatásban részesülő diákok fogják gondozni. A későbbiekben pedig megtanulják a gyümölcs felhasználását, feldolgozását is.
Soltész Miklós három támogatási programot is ismertetett: kettő erdélyi és partiumi egyházi támogatásokat érint, a harmadik pedig a Kárpát-medence magyarságához szóló pályázati felhívás. „Két nagy támogatási részt írunk ki évről-évre: az egyik az épített örökség védelmének a támogatása, a másik közösségi célú programoknak a támogatása. 2014-ben és 2015-ben az épített örökségre 210 millió forint támogatást tudtunk adni, míg a közösségi célú programokra 161 millió forintot. Ezekből a pályázatokból templomok épülnek, parókiákat, plébániákat, közösségi házakat hoznak létre. A másik programnál fiatalokat táboroztatnak, vagy más közösségi programokat tudnak megvalósítani az egyház vezetői az egyházakhoz kötődő ifjúsági mozgalmakon keresztül, melyek mind a közösséget erősítik” – mutatott rá Soltész. Az idei kiírásra az igényeket már benyújtották a pályázók, az épített örökség támogatására 110 millió forintot, a közösségi célok megvalósítására közel 90 millió forintot szánnak.
Méltó megemlékezés a hadifoglyokról
Négy pályázati kiírást jelentetett meg a Gulág Emlékbizottság múlt év december 22-én, abból az alkalomból, hogy a magyar kormány a 2015-ös évet a 70 évvel ezelőtt a Szovjetunióba hurcolt politikai foglyok és kényszermunkások emlékévévé nyilvánította. A következő témakörökben lehet pályázni: Elhallgatott történelem, KOR-dokumentumok, A mi történetünk és az Emléktáblák kihelyezésének támogatása. A teljes pályázati kiírást a www.emet.gov.hu oldalon található.
A magyar kormány meghosszabbította az évfordulós időszakot, a négy pályázati területen 375 millió forint forrás áll rendelkezésre – magyarázta az államtitkár. „Sokan kerestek meg minket az elmúlt évek során, hogy azokat a helyszíneket, ahol meghurcolták őket, vagy ahol magyarok haltak meg: támogassuk az emlékművek felújítását. Ezek a pályázatok ezt szolgálják. Sok-sok évtized távlatában a magyar kormány egy történelmi sebet próbál gyógyítani.”
Az államalapítás emlékére és az új kenyér ünnepére gyűlt össze Csíkszereda közössége augusztus 20-án a Mikó-vár udvarán. Beszédek, áldások, közös imák és koncertek tették teljessé a napot, amely egyszerre szólt múltról, jelenről és jövőről.
Soron kívüli ülésen döntött több határozattervezetről a csíkszeredai önkormányzati képviselő-testület szerdán. Több tervezett beruházás becsült értékét kellett módosítani, de a költségvetés kiigazítására is szükség volt különböző tételekkel.
A csendőrség és a helyi vadásztársulat közös akciójára azután került sor, hogy vészhelyzeti riasztás érkezett a 112-es segélyhívó számra.
A megszokott falfestésen, fertőtlenítésen túl mosdókat javítanak, tantermeket alakítanak át, udvart szépítenek a csíkszéki iskolák. Készülnek az őszi tanévkezdésre.
A csíkszeredai Brassói útra tervezett körforgalom terveinek elkészítése folyamatban van, a kivitelezést pedig jövőben kezdenék el. Mindez egy olyan általános bizonytalanság közepette történik, amely számos tervezett beruházást meghiúsíthat.
Másodfokú (narancssárga) figyelmeztetést adott ki Hargita megye több településére vasárnap délután az Országos Meteorológiai Szolgálat. A lakosságot Ro-Alert üzenetben is figyelmeztették a várható szélsőséges időjárási eseményekre.
Történelmi jelentőségű ünnepen vett részt vasárnap a gyimesbükki katolikus közösség: dr. Kovács Gergely gyulafehérvári érsek felszentelte az újjáépített Szent Péter és Pál templomot. A szertartás a hálaadás és a közösség erejének ünnepe volt.
Egy év alatt újjáépült a gyimesbükki Szent Péter és Pál-templom, amelyet vasárnap, augusztus 17-én szentel fel dr. Kovács Gergely érsek. A felújítás közösségi összefogással, ingyenesen átadott területekkel és sok önkéntes munkával valósult meg.
A Nagy István Művészeti Középiskola Ifjúsági Vegyeskara először vesz részt nemzetközi versenyen: az Ohridi Nemzetközi Kórusfesztiválon képviselik Romániát. A felkészülésről Fábián Attila, Mosoly Dániel Tibor és Darabos Andrea Tünde beszélt.
Fontos, hogy a mai világban, amikor számos veszély leselkedik a fiatalokra fel lehessen kínálni egy másik utat nekik, mint a Csíksomlyói Ifjúsági Találkozó (CSIT) – hangoztatta az egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkár.
szóljon hozzá!