Tanévkezdés felújított épületben

Az idei tanévben öt gyermek tanulhat az egerszéki óvoda teljesen felújított épületében. A tatarozási munkálatokat tavaly kezdték el, akkor a tetőszerkezet és a nyílászárók cseréjét végezték el, idén pedig befejezték a többi munkát.

Szabó Kamilla-Mária

2014. szeptember 04., 18:512014. szeptember 04., 18:51

2014. szeptember 04., 18:542014. szeptember 04., 18:54

Az 1900-as évek közepén épült az egerszéki óvoda épülete, amelyen azóta nem végeztek komolyabb felújítási munkálatokat, ezért mostanra nagyon leromlott állapotba került – idézte fel György József. Csíkszentgyörgy község polgármestere kiemelte, a község középületeit az említett óvoda és a háromtizesi iskola épületének kivételével az elmúlt években mind felújították. Például az óvoda mellett is korszerű kultúrotthon áll, amely még inkább felhívta a figyelmet a roskadozó épületre, mintegy sürgetve annak felújítását.

Kívül-belül megszépült  

Már a tavaly – Hargita Megye Tanácsának Kaláka-programja révén – hozzáfogtak az épület rendbehozatalához, akkor a helyiek közreműködésével az épület tetőzetét és nyílászáróit tudták kicserélni. Idén a helyi költségvetésből folytatták a munkálatokat a teljes külső és belső renoválással: vakolással, festéssel, padlózatcserével, mellékhelyiségek kialakításával és a termek berendezésével – sorolta az elöljáró. Hozzátette, eddig is kis létszámmal, alig néhány gyermekkel működött az egerszéki óvoda, ezért megtörténhet, hogy az elkövetkező években nem lesz óvodai oktatás a faluban. Véleménye szerint a felújított épületet akkor is használhatják, akár könyvtárként, akár vendégházként.

Öt diák tanul majd az épületben

Az egerszéki iskolai- és óvodai oktatás is a csíkszentgyörgyi Gál Sándor Általános Iskola igazgatása alá tartozik. Tamás Sándor, az intézmény vezetője kérdésünkre elmondta, idén – a tanfelügyelőség jóváhagyásával – öt gyermek tanulhat a felújított épületben. A három óvodás korú és két alsó tagozatos diákot egy – tanítói- és óvópedagógusi végzettséggel is rendelkező – pedagógus tanítja majd, aki délelőtt a nagyokkal, délután pedig a kicsikkel foglalkozik.

Adósságot törlesztett az önkormányzat

„A kevés gyermeknek is ugyanúgy meg kell teremteni a megfelelő körülményeket, ahogyan a többségnek, hiszen amíg van gyermek, addig van jövője is a településnek” – véli az illetékes. Az egy hónapja zajló munkálatok lassan a végét érnek, már csak az utolsó simítások vannak hátra. Még ebben a hónapban megtartják az avatóünnepségét is – számolt be György József. Megjegyezte, úgy érzi, ezzel a munkálattal az önkormányzat törlesztette adósságát – a községközponttól több mint húsz kilométerre élő – egerszékiek felé.

Éjszakai világítás egyre több utcában
Egerszéken a középületek felújítása mellett tavaly óta a közvilágítási rendszert is folyamatosan bővítik. Jelenleg a központi rész mellett a távolabb eső részekben is – a község többi falujához hasonló program szerint – működik az éjszakai világítás. S habár még így sem üzemel minden utcában, minden sarkon világítótest, az önkormányzat tartja magát ígéretéhez, és minden évben 2-3 égővel bővíti majd a rendszert - közölte a polgármester. „El sem tudom képzelni, hogy az ott élő emberek hogyan közlekedtek éjszaka, még ha hozzá is vannak szokva a zord körülményekhez. Ezzel a fejlesztéssel reméljük, hogy civilizáltabb környezetet tudunk biztosítani számukra” – tette hozzá.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 04., péntek

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését

A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését
Hirdetés
2026. szeptember 04., péntek

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra

Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra
2026. szeptember 03., csütörtök

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését

Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését
2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
Hirdetés