Szimpátiatüntetéseket szerveznek a Nagy Menetelés kapcsán

•  Fotó: Barabás Hajnal

Fotó: Barabás Hajnal

A Kárpát-medencei magyar ifjúsági szervezetek is bekapcsolódnak az október 27-i Székelyek Nagy Menetelésébe, többek között szimpátiatüntetéseket szerveznek – közölte Tőke Ervin, a Minta elnöke, miután részt vett szombaton a magyarországi Fidelitas ifjúsági szervezet nemzetpolitikai konferenciáján Budapesten.

Barabás Hajnal

2013. október 09., 17:002013. október 09., 17:00

2013. október 09., 17:202013. október 09., 17:20

„Kurucz Dánielnek, a Fidelitas nemzetpolitikai csoportja vezetőjének közbenjárására sikerült a New York-i magyarságot is megmozgatni, így az ottani román nagykövetség előtt is lesz szimpátiatüntetés” – újságolta Tőke. Elmondása szerint a kárpátaljai, felvidéki és horvátországi ifjúsági szervezetek egyaránt támogatják az autonómiáért kezdeményezett akciót. „A fiataloknak meg kell érteniük, hogy nélkülük nem fog menni, ez a mozgalom róluk és értük szól” – fogalmazott az EMNP ifjúsági szervezetének országos elnöke.

Szerinte az önrendelkezés egy lehetőség arra, hogy a fiatalok inkább itthon rakjanak fészket, minthogy külföldre meneküljenek a jobb megélhetés érdekében. Az ifjúságot az internet, azon belül is a közösségi oldalak segítségével, a helyi ifjúsági szervezeteken és a sajtón keresztül mozgósítják. A nemzetpolitikai konferencián továbbá elhangzott, hogy létrehoztak egy Kárpát-medencei mozgalmat, melynek neve Riadólánc. „Ez azt jelenti, hogy bármely régióban történik például egy magyarellenes cselekmény, az egész Kárpát-medencei ifjúsági szervezet tudomást szerez róla, és így támogatni tudjuk egymást” – magyarázta Tőke.

A Székelyek Nagy Menetelését október 27-re tervezték, a Bereck és Kökös közötti 45 kilométeres  szakaszon kialakuló menetoszloppal fejeznék ki a székelység igényét az autonómiára.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 03., kedd

Tudomásul vették Csíkszeredában a pénzügyminisztérium adómegtartó levelét

Jelenleg nem lehet módosítani az adók mértékén – tudomásul vette a csíkszeredai képviselő-testület keddi azonnali ülésén a pénzügyminisztérium hivatalos levelét.

Tudomásul vették Csíkszeredában a pénzügyminisztérium adómegtartó levelét
Hirdetés
2026. február 03., kedd

Baleset történt Csíkszereda és Szentegyháza között, egy ember megsérült

Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.

Baleset történt Csíkszereda és Szentegyháza között, egy ember megsérült
2026. február 03., kedd

Menyhárt Korodinál járt, a polgármester a kormányhoz fordul adócsökkentésért

A Bolojan-kormányhoz fordul petícióban a csíkszeredai városvezetés, hogy még az országos költségvetés elfogadása előtt hozzon jogszabályt az adócsökkentésre. Az ügyben elindították az aláírásgyűjtést.

Menyhárt Korodinál járt, a polgármester a kormányhoz fordul adócsökkentésért
2026. február 03., kedd

Márciusra kész lesz a csíkszeredai tömegközlekedés végleges menetrendje

Begyűjtötték a lakossági észrevételeket, fel is dolgozták annak érdekében, hogy a csíkszeredai városi tömegközlekedés járműveinek végleges menetrendjét kialakítsák. Ezt várhatóan március elején vezetik be.

Márciusra kész lesz a csíkszeredai tömegközlekedés végleges menetrendje
Hirdetés
2026. február 02., hétfő

Hatósági engedélyre várnak a torlódás csökkentéséhez Csíkszeredában

Noha tavaly decemberben elkészült Csíkszeredában az Erőss Zsolt Aréna melletti parkoló újabb kijárata a Decemberi forradalom utca felé, azóta is zárva van. Megnyitásával elkerülhető lesz a Stadion utcában keletkező torlódás.

Hatósági engedélyre várnak a torlódás csökkentéséhez Csíkszeredában
2026. február 02., hétfő

Menyhárt János: „Nem vagyok AUR-os” – tiszta vizet öntene a pohárba a csíkszeredai tüntetés szervezője

Míg Csíkszereda polgármestere szerint a szombati megmozdulást az AUR párt használta ki feszültségkeltésre, a tüntetés szervezője állítja: civilként, pártpolitikai érdekektől függetlenül hívta utcára az embereket, és akár perre is kész az igazáért.

Menyhárt János: „Nem vagyok AUR-os” – tiszta vizet öntene a pohárba a csíkszeredai tüntetés szervezője
2026. február 02., hétfő

Új iskolát építenek Gyimesközéplokon

A gyimesközéploki Majláth Gusztáv Károly Általános Iskola mellé egy új iskolaépületet építenek európai uniós támogatással. A tanintézet bővítése feloldja a zsúfoltságot, és lehetővé teszi, hogy a távolabb fekvő iskolák diákjai is ott tanuljanak.

Új iskolát építenek Gyimesközéplokon
Új iskolát építenek Gyimesközéplokon
2026. február 02., hétfő

Új iskolát építenek Gyimesközéplokon

Hirdetés
2026. február 01., vasárnap

Korodi Attila: elfogadhatatlan, hogy az AUR szervezzen tüntetést Csíkszeredában

Elfogadhatatlan, hogy Csíkszeredában egy szélsőséges párt szervezzen tüntetést, embereket mozgatva, feszültséget szítva – jelezte rövid bejegyzésében Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere, az AUR pártra utalva.

Korodi Attila: elfogadhatatlan, hogy az AUR szervezzen tüntetést Csíkszeredában
2026. január 30., péntek

Új övezeti rendezési tervet fogadtak el a csíksomlyói skanzen park létrehozására

A csíksomlyói skanzen-park létrehozásához szükségessé vált egy újabb övezeti rendezési terv (PUZ) elkészítése. A dokumentációt januári ülésén pénteken hagyta jóvá a csíkszeredai önkormányzati képviselő testület.

Új övezeti rendezési tervet fogadtak el a csíksomlyói skanzen park létrehozására
2026. január 30., péntek

Nyáron elkezdhetik a csíkszeredai Vigadó felújítását

Folyamatban van a közbeszerzési eljárás a csíkszeredai Vigadó épületének felújítása érdekében, amely uniós támogatással történik meg. Érdeklődők már vannak, az ajánlatok elbírálása után, ha nem lesznek óvások, májusban szerződést írhatnak alá.

Nyáron elkezdhetik a csíkszeredai Vigadó felújítását
Hirdetés