Az elszórt télutói havazások a jelek szerint már nem mozgatnak meg jelentősebb tömegeket, így az elmúlt napokban-hetekben eléggé megcsappant a Csík környéki sípályákra kilátogatók száma. Aki azonban még szeretne hódolni szenvedélyének, az megteheti, a kedden a Hargitán hullott hómennyiséggel ugyanis úgy tűnik, a kedvelt ereszkedők még „kihúzzák” március végéig – máshol viszont már egy ideje állnak a felvonók.
2013. március 21., 13:242013. március 21., 13:24
2013. március 21., 19:172013. március 21., 19:17
Március első hétvégéjén tartották a szezonzárót a tusnádfürdői turisztikai egyesület működtette, közel fél kilométer hosszúságú sípályán. Albert Zsuzsa, az egyesület elnöke érdeklődésünkre elmondta, a fürdőváros aktív kikapcsolódásra alkalmas meredek terepe ezen a télen rendkívüli népszerűségnek örvendett. „Az utóbbi négy évhez képest nagy előnyt biztosított, hogy a pályát már az ünnepek előtt, december 21-én megnyithattuk” – közölte. A közeli szálláshelyek mind karácsonyra, mind pedig az újévre és az iskolai szünet ideje alatt is teljesen megteltek, azt követően pedig inkább hétvégeken ugrott meg jelentősebben a sízni vágyó csoportok száma. Előző évekhez viszonyítva határozottan jó idényt tudhatunk magunk mögött – tájékoztatott Albert Zsuzsa.
A Kissomlyó-hegy északi oldalán lévő, Böjthe István vállalkozó által közel egy évtizedes szünet után tavaly ősszel helyreállított, mintegy négyszáz méter hosszú sípályán már csak kisebb-nagyobb hófoltok maradtak. Az ereszkedő hóágyúi közül néhányat még nem szállítottak el, annak ellenére, hogy február közepén egy, fiataloknak szervezett záróversennyel, viszonylag hamar véget ért a szezon. A felemásra sikerült idénnyel kapcsolatban Böjthe elmondta, a korai zárás okai között szerepelt egyrészt az, hogy rendszeresen gondjaik adódtak a különböző berendezésekkel, másrészt nem is sikerült mindent a tervek szerint megvalósítani. „Tanultunk az idei hibáinkból, jövőre kijavítjuk azokat” – közölte a csíksomlyói közbirtokosság érintett területét hosszú távú szerződéssel használó vállalkozó.
Megfelelő körülmények – még egy-két hétig
A csíkcsicsói közbirtokosság által üzemeltetett hargitafürdői Kossuth-pályára „a továbbiakban is várják a sízőket” – mondta el Kósa Imre közbirtokossági elnök. A haladók számára fenntartott helyszínen a friss réteg hó lehet a legvonzóbb, bár – mint az elnök fogalmazott – „márciusra már Csíkban is elegük lesz az embereknek a hosszúra nyúlt télből”. Az idei szezon folyamán tapasztalt forgalommal kapcsolatban Kósa elárulta, nem lehet maradéktalanul elégedett, hiszen hatalmas problémákat jelentett a Hargitafürdőre vezető 138A jelzésű megyei út állapota és a turisták számára vonzó fejlesztések hiánya.
„Mintha most kezdődött volna a tél” – így nyilatkozott a Kossuth-pálya közelében található Csipike-ereszkedő helyzetéről Péter Árpád működtető. A remek körülmények ellenére rohamosan apadó látogatószámot felére csökkentett árakkal igyekeznek a hajrában feltornázni, de az évad mérlege így is elmarad az előzetes várakozásoktól. „Megfelelő volt mind az időjárás, mind a sípálya minősége, de az ide vezető megyei út sokakat elrettentett. Jóval kevesebben voltak, mint tavaly vagy tavalyelőtt” – tudtuk meg Péter Árpádtól. Elmondása szerint olyanok is akadtak, akik azért keresték fel, hogy közöljék, amíg nem eszközölnek infrastrukturális korszerűsítéseket, addig teljesen lemondanak Hargitafürdőről.
Sízésre és hódeszkázásra továbbra is kiválóan alkalmasak a Madarasi Hargita Síközpont pályái – számolt be az állapotokról Magyari Tekla sajtófelelős. A megközelítőleg harminc centiméternyi friss hóréteg miatt jelenleg hétköznap is működnek a felvonók, hétvégén pedig rangos nemzetközi versenyre várják az érdeklődőket – ekkor kerül megrendezésre a Snow On Fire elnevezésű, látványban és izgalomban bővelkedő megmérettetés második kiírása. A síközpont megközelítése a szentegyházi úton keresztül lehetséges, hólánc használata kötelező. Az ivói utat nem ajánlják az autósoknak. „Még nem összegeztünk, mivel március végéig biztosan nyitva tart a síközpont, ám azt már tudjuk, hogy a késői idénykezdés és a hirtelen felmelegedés nem tett jót a forgalomnak” – tájékoztatott Magyari Tekla, hozzátéve, hogy mindezek ellenére rossznak semmiképpen sem értékelné az idei szezont.
Az új hulladékgazdálkodási rendszer decemberi bevezetésével az illegális szemétlerakás növekedésétől tartanak a csíkszeredai lakószövetségek. A helyi rendőrség kamerákkal és járőrözéssel próbálja megelőzni és visszaszorítani a szabálytalanságokat.
Karbantartási munkálatokat végeznek Csíkszeredában november 2-án, 4-én és 6-án. Az érintett szakaszokon parkolási korlátozásokra lehet számítani.
A Csíkszentgyörgyhöz tartozó Bánkfalván a víz- és szennyvízhálózat építése megnehezítette a közlekedést, több utca lakói háborognak az állapotok miatt. A beruházást irányító Harvíz Rt. szerint az építő helyreállít mindent, miután végez.
Bizony, előfordult, hogy miután Maniu gárdistái leverték, évtizedeken át templomtoronyban őrizték, és egy szocialista munkakitüntetés bronzérméből sikerült újjáéleszteni. Sorozatunk újabb állomásaként ezúttal Alcsíkon eredtünk a turulmadár nyomába.
Közel negyven nap után újraindult a teherforgalom Csobányosnál, igaz, jelenleg egy ideiglenes átkelőn.
Állásbörzét szerveztek Csíkszeredában, ahol 75 munkalehetőséget kínáltak. Bár a rendezvény célja az álláskeresők és a munkáltatók közötti közvetlen kapcsolat megteremtése volt, a helyszínen kiderült: kevés cég képviselteti magát az ilyen eseményeken.
Az új hulladékgazdálkodási rendszer bevezetése körüli kérdésekről vitáztak a csíkszeredai önkormányzati képviselő-testület pénteki ülésén. Emellett a gépjárműadók euróárfolyam szerinti indexálásáról és sok más fontos témában döntöttek.
Csíkszereda saját költségvetéséből vállalja a szécsenyi lakóövezet 17 millió lejre becsült villamosítási projektjének előfinanszírozását. A megvalósításig még vannak lépések, de addig is egy előtanulmányt elfogadott pénteken a helyi képviselő-testület.
Noha finanszírozási szerződés még nincs az Anghel Saligny-programmal, nemsokára kiírják a közbeszerzési eljárást a csíkszeredai Nagy István festő sétány felújítására. A több éve késlekedő beruházás elkezdésének időpontja így közelebb kerül.
Továbbra is fennáll a veszettség veszélye Csíkszeredában, ezért a háziállatok mielőbbi beoltására kérik a lakosságot. Az szakemberek folyamatosan végzik a megelőző intézkedéseket, de a gazdák együttműködésére is szükség van.
szóljon hozzá!