
Fotó: Kristó Róbert
Az óvodákba való beiratkozás első szakasza április 2. és 14. között zajlik, amelynek során lakhelyük körzetének tanintézetébe írathatják be az év végéig harmadik életévüket betöltő gyermekeiket a szülők. Szintén ebben az időszakban kell ötödik osztályba beiratkozzanak a végzős elemisták.
2014. március 31., 16:442014. március 31., 16:44
2014. március 31., 17:052014. március 31., 17:05
Annyi helyet terveztek a csíkszeredai óvodák, napközik számára, ahány gyerek előkészítő osztályba megy ősszel – közölte érdeklődésünkre Waczel Ferenc, a Hargita Megyei Tanfelügyelőség munkatársa. Felsorolta, a Csipike napköziben 28, az Aranyalma napköziben 62, a Xantus János Általános Iskolához tartozó óvodákban 36, a Micimackó napköziben 56, a Kis herceg napköziben 35, a Napocska óvodában 63 és a Cimbora napköziben 20 helyet hagytak jóvá. Túljelentkezés esetén, ha lesz kapacitásuk az óvodáknak több gyermeket felvenni, akkor megvizsgálják a helyzetet, és utólagosan engedélyeznek még helyet – mondta el a tanfelügyelő.
Az életkor és a körzet az alapvető szabályok
A beiratkozás az óvodákba, napközikbe április 2-án kezdődik hivatalosan. Sok szülő már bejelentkezett a tanintézetekbe, a beiratkozási ügycsomókat viszont ebben az időszakban, április 2. és 14. között lehet letenni. A beiratkozás ezen első szakaszában azon gyerekeket lehet óvodába beíratni, akik év végéig betöltik a három évet, és azon óvodákba, napközikbe, amelyek a lakhelyük körzetébe tartoznak. Waczel Ferenc elmondta, nem a tanévkezdést, hanem az év végét adták meg a három év betöltésére, mert úgy gondolták, ez a normális. A körzetekkel kapcsolatosan közölte, ezek a tanfelügyelőség honlapján, de az óvodákban is megtekinthetők. A gyerekek felvétele a beiratkozási ügycsomók letételének sorrendjében zajlik, és előnyt élveznek azok, akik tanévkezdésig töltik be a három évet.
A beiratkozás második szakaszáról
A beiratkozás második szakasza során, április 16. és 24. között az óvodák szabadon maradt helyeire más körzetekből, illetve más településekről is kérhetik a szülők azon gyerekek felvételét, akik év végéig betöltik a három évet. Ezúttal is a beiratkozási ügycsomók letételének sorrendje számít, és a tanévkezdésig harmadik életévüket betöltő gyerekek élveznek előnyt.
Csoportból csoportba is iratkozni kell
Az oktatási tárca egy átirata szerint a jelenleg már óvodásoknak is át kell iratkozniuk a következő tanévre a következő csoportba – közölte Waczel Ferenc. Elmondta, a gyerekekkel beiratkozási lapokat küldenek haza a következő időszakban az óvodák. Amennyiben valaki elköltözik például, ezért más óvodába viszi a következő tanévtől a gyermekét, az új óvodában kell leadja a beiratkozási lapot.
Két csoportnyi tipegő
Az említett időszakban zajlik a beiratkozás a tipegő csoportokba is. Csíkszeredában két csoport indul a három év alatti gyerekek részére, mindkettő az Aranyalma napköziben, mivel ez a tanintézet vett részt egy erre vonatkozó projektben – tájékoztatott a tanfelügyelőség munkatársa.
Kétszakaszos beiratkozás ötödikbe is
Ötödik osztályba szintén két szakaszban, április 2. és 14. között, valamint április 16. és 24. között iratkozhatnak be a gyerekek. Az első szakasz során az ugyanazon iskolában továbbtanulók, illetve az ugyanazon településen belül más iskolába jelentkezők iratkozhatnak be, a második szakasz során pedig a más településekről érkező diákokat is várják az iskolák a felső tagozatra.
A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!