Szent György-napja

•  Fotó: Kristó Róbert

Fotó: Kristó Róbert

Április 24-én Szent György-napját ünnepeljük. Sárkányölő Szent György alakja, a tavaszkezdet szimbólumaként jelen van a népi hiedelemvilágban, a paraszti kalendárium legjelesebb napjai között kell megemlíteni.

Dobos László

2010. április 22., 22:292010. április 22., 22:29

•  Fotó: Kristó Róbert Galéria

Fotó: Kristó Róbert

Szent György, az egyik legnevezetesebb katonaszent Kis-Ázsiában született, és Palesztinában halt mártírhalált Diocletianus alatt. A történelem azt őrizte meg róla, hogy Diocletianus császár katonája volt, a kis-ázsiai, kappadóciai seregek vezére. Krisztus tanításának követéséért elfogták, börtönbe vetették és súlyos kínzások után, 303-ban kivégezték. A keleti egyházban Demeterrel, Prokópiosszal és Theodorral a nagy katonaszentek közé tartozik. Közöttük is ő a „zászlótartó”, hiszen Konstantinápoly védőszentje volt, s az Athosz-hegyi Festőkönyv előírása szerint képének minden templomban ott a helye.

A magyar nyelvterületen Szent György tisztelete már Szent István korában jelentkezett. A legenda szerint a pogány ellenállást a kereszt dicsőséges jelének oltalmában, Isten Anyja, a mindenkor Szűz Mária segítségével, Márton püspök és Szent György vértanú zászlaja alatt törte meg. A Szentkorona alsó két zománcképén a két keleti katonaszent: Szent György és Szent Dömötör látható.
Páncélozott lovon ülő és dárdájával sárkányt ölő ifjúként szokás ábrázolni, mert a legenda szerint megölt egy sárkányt. A leghíresebb Szent György-szobor Prágában van, de szép másolata látható Kolozsváron, a Farkas utcai templom előtt is. A Szent György-kereszt – fehér alapon piros kereszt – több ország zászlaján is megjelenik, például az angol vagy a grúz lobogón.

Székelyföldön számos hiedelem és népszokás fűződik Szent György napjához. Régi szokás szerint ezen a napon volt az állatok első kihajtása, amely leggyakrabban zöld ággal történt, ugyanis a néphit szerint ez az állatok gyarapodását szolgálja, és rontáselhárító magyarázatot is kapott. Ezen a napon a legkülönbözőbb rontáselhárító módszerek alkalmazásával védték a házat és lakóit, de főleg az istállót. Ilyenek: az istálló körülszórása, körülfüstölése, zöld ágak tűzése az ajtóra, kapura; seprű, só, gatyamadzag az ajtóba; fokhagyma a marha szarvára stb. A magyar nyelvterületen általánosan elterjedt hiedelem szerint a Szent György-nap előtti mennydörgés a bő termés előjele.

Erdélyben számos település kapta nevét Szent Györgyről: Csíkszentgyörgy, Erdőszentgyörgy, Marosszentgyörgy, Oláhszentgyörgy (Sângeorz Băi) vagy Sepsiszentgyörgy. A fenti települések mellett szintén Szent György a védőszentje a kézdi-orbai esperesi kerületben található esztelneki ferences zárdatemplomnak és Székelyudvarhelyen a szombatfalvi templomnak. Csíkszentgyörgyön vasárnap, április 25-én délben fél 1 órakor kezdődik az ünnepi búcsús szentmise – tudtuk meg Pál Vince Barna plébánostól.


Isten éltesse minden György nevű olvasónkat!

Mellékelt felvételünk a csíkszentgyörgyi templomban készült.

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 04., szerda

Négy méter magas medveszobrot állítottak fel Tusnádfürdőn

A medvék által oly gyakran látogatott Tusnádfürdőn állították fel a turistalátványosságnak szánt, négy méter magas medveszobrot. Az impozáns fémalkotást szerdán avatták fel.

Négy méter magas medveszobrot állítottak fel Tusnádfürdőn
Hirdetés
2026. február 03., kedd

Tudomásul vették Csíkszeredában a pénzügyminisztérium adómegtartó levelét

Jelenleg nem lehet módosítani az adók mértékén – tudomásul vette a csíkszeredai képviselő-testület keddi azonnali ülésén a pénzügyminisztérium hivatalos levelét.

Tudomásul vették Csíkszeredában a pénzügyminisztérium adómegtartó levelét
2026. február 03., kedd

Baleset történt Csíkszereda és Szentegyháza között, egy ember megsérült

Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.

Baleset történt Csíkszereda és Szentegyháza között, egy ember megsérült
2026. február 03., kedd

Menyhárt Korodinál járt, a polgármester a kormányhoz fordul adócsökkentésért

A Bolojan-kormányhoz fordul petícióban a csíkszeredai városvezetés, hogy még az országos költségvetés elfogadása előtt hozzon jogszabályt az adócsökkentésre. Az ügyben elindították az aláírásgyűjtést.

Menyhárt Korodinál járt, a polgármester a kormányhoz fordul adócsökkentésért
Hirdetés
2026. február 03., kedd

Márciusra kész lesz a csíkszeredai tömegközlekedés végleges menetrendje

Begyűjtötték a lakossági észrevételeket, fel is dolgozták annak érdekében, hogy a csíkszeredai városi tömegközlekedés járműveinek végleges menetrendjét kialakítsák. Ezt várhatóan március elején vezetik be.

Márciusra kész lesz a csíkszeredai tömegközlekedés végleges menetrendje
2026. február 02., hétfő

Hatósági engedélyre várnak a torlódás csökkentéséhez Csíkszeredában

Noha tavaly decemberben elkészült Csíkszeredában az Erőss Zsolt Aréna melletti parkoló újabb kijárata a Decemberi forradalom utca felé, azóta is zárva van. Megnyitásával elkerülhető lesz a Stadion utcában keletkező torlódás.

Hatósági engedélyre várnak a torlódás csökkentéséhez Csíkszeredában
2026. február 02., hétfő

Menyhárt János: „Nem vagyok AUR-os” – tiszta vizet öntene a pohárba a csíkszeredai tüntetés szervezője

Míg Csíkszereda polgármestere szerint a szombati megmozdulást az AUR párt használta ki feszültségkeltésre, a tüntetés szervezője állítja: civilként, pártpolitikai érdekektől függetlenül hívta utcára az embereket, és akár perre is kész az igazáért.

Menyhárt János: „Nem vagyok AUR-os” – tiszta vizet öntene a pohárba a csíkszeredai tüntetés szervezője
Hirdetés
2026. február 02., hétfő

Új iskolát építenek Gyimesközéplokon

A gyimesközéploki Majláth Gusztáv Károly Általános Iskola mellé egy új iskolaépületet építenek európai uniós támogatással. A tanintézet bővítése feloldja a zsúfoltságot, és lehetővé teszi, hogy a távolabb fekvő iskolák diákjai is ott tanuljanak.

Új iskolát építenek Gyimesközéplokon
Új iskolát építenek Gyimesközéplokon
2026. február 02., hétfő

Új iskolát építenek Gyimesközéplokon

2026. február 01., vasárnap

Korodi Attila: elfogadhatatlan, hogy az AUR szervezzen tüntetést Csíkszeredában

Elfogadhatatlan, hogy Csíkszeredában egy szélsőséges párt szervezzen tüntetést, embereket mozgatva, feszültséget szítva – jelezte rövid bejegyzésében Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere, az AUR pártra utalva.

Korodi Attila: elfogadhatatlan, hogy az AUR szervezzen tüntetést Csíkszeredában
2026. január 30., péntek

Új övezeti rendezési tervet fogadtak el a csíksomlyói skanzen park létrehozására

A csíksomlyói skanzen-park létrehozásához szükségessé vált egy újabb övezeti rendezési terv (PUZ) elkészítése. A dokumentációt januári ülésén pénteken hagyta jóvá a csíkszeredai önkormányzati képviselő testület.

Új övezeti rendezési tervet fogadtak el a csíksomlyói skanzen park létrehozására
Hirdetés