Szembesültek a számokkal

•  Fotó: Kristó Róbert

Fotó: Kristó Róbert

Kiközölte a héten a Hargita Megyei Tanfelügyelőség a megyebeli tanintézeteknek az idénre kiutalt költségvetési elosztást. Amint Csukás Levente, a tanfelügyelőség gazdasági igazgatója elmondta, a bérekre szükséges összeg 87,3 százalékára van finanszírozás a megyében.

R. Kiss Edit

2014. január 19., 17:352014. január 19., 17:35

2014. január 19., 17:392014. január 19., 17:39

Többször írtunk már arról, hogy ebben az évben költségcsökkentő intézkedéseket kell hozni a tanintézetekben, mert az oktatási tárca elvárása szerint bele kell férni az év elején nyújtott költségvetésbe, ez viszont nem elegendő a jelenlegi szükségletek fedezésére. A héten a Hargita Megyei Tanfelügyelőségtől megkapták költségvetésüket a tanintézetek, így most már látják is, mennyivel gazdálkodhatnak.

Csukás Levente, a tanfelügyelőség gazdasági igazgatója ismertette, az áfából visszaosztott, az önkormányzatokon keresztül az óvodákhoz, iskolákhoz kerülő finanszírozást az oktatásban dolgozók bérei, bizonyos anyagi költségek fedezetére nyújtott összegek és a peres úton megnyert bérkiegészítések alkotják.

Egyenlően elosztották

„A tavaly tapasztalt hiány idén is fennmaradt, jelen pillanatban nem elég a pénz a bérekre” – összegezte Csukás Levente. Ismertette, a fejkvóta szerint bérekre ebben az évben 144 millió lejt lehetne fordítani a megyei oktatási rendszerben, a reális szükséglet viszont 176 millió lej. Az oktatási tárca sem egyiket, sem másikat, hanem egy harmadik összeget utalt ki, 155 millió lejt kapott a megye a tanügyi fizetésekre. Ez a szükséges összeg 87,3 százaléka.

Amint a gazdasági igazgató kifejtette, a pénzt elosztották egyenlő módon a tanintézetek között, pedig a valóságban van, ahol csak például 68 százalékban, máshol több mint száz százalékban fedezi a fejkvóta a szükséges finanszírozást. A következő időszakban alaposan átvizsgálják, esetről esetre az iskolák helyzetét, és akkor majd finomítanak az elosztáson – közölte.

Kevesebbet kaptak a peres úton megnyert kiegészítésekre

Az anyagi költségeknél a tervezettnél többet utaltak ki, 18 millió lej helyett 20,7 millió lejt kapott a megye. Ezt is egyenlő módon szétosztották a tanintézetek között – mutatott rá a gazdasági igazgató.

Tájékoztatása szerint a szükségesnél kevesebb pénzt hagytak jóvá ugyanakkor az oktatási tárcánál a peres úton megnyert bérkiegészítésekre, itt csak 68-70 százalékban fedezi a költségvetés a szükségleteket: idén 31 millió lejt kellene kifizetni ezen költségvetési tétel keretében a pedagógusoknak, de csak 22 millió lejt utaltak ki. A tavaly megnyert perek ítéleteit nem számolta bele az oktatási tárca a szükséges összegekbe – vélte Csukás Levente. Elmondta, a bíróságokon megítélt összegeket tavaly sem kapták meg teljesen a pedagógusok, a megnyert pénz 85 százalékát tudták kifizetni a múlt évben.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 02., szerda

Csütörtöktől Gyergyói Ifinapok

Négy napig a fiataloké lesz a főszerep Gyergyószentmiklóson, csütörtökön kezdődik a 22. Gyergyói Ifinapok. Elsősorban nyilván a fiatalokat várják a programokra, de számos esemény minden érdeklődő számára nyitott.

Csütörtöktől Gyergyói Ifinapok
Csütörtöktől Gyergyói Ifinapok
2026. szeptember 02., szerda

Csütörtöktől Gyergyói Ifinapok

Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Jön a 16. Örmény Művészeti Fesztivál

Tizenhatodik alkalommal rendezik meg Gyergyószentmiklóson az Örmény Művészeti Fesztivált, amely kiállításokkal, koncertekkel, gasztronómiai programokkal, előadásokkal várja az érdeklődőket.

Jön a 16. Örmény Művészeti Fesztivál
Jön a 16. Örmény Művészeti Fesztivál
2026. szeptember 02., szerda

Jön a 16. Örmény Művészeti Fesztivál

2026. szeptember 02., szerda

Kiköltöztek a felnőtt sérültek az eddigi otthonukból, de valószínűleg nem véglegesen

Kiköltözött a sérült fiatalokkal foglalkozó gyergyószentmiklósi Napsugár az Esőben Egyesület az eddigi otthonából. Közben az önkormányzat elindította azt a folyamatot, amellyel a szervezet megkapja az általa kért helyiségeket.

Kiköltöztek a felnőtt sérültek az eddigi otthonukból, de valószínűleg nem véglegesen
2026. szeptember 02., szerda

Pályázat a kulturális programokat szervező gyergyószentmiklósi szervezetek számára

Kiírta Gyergyószentmiklós önkormányzata a kulturális programok támogatására vonatkozó pályázatot. A civil szervezetek szeptember 18-ig nyújthatják be támogatási kérelmeiket.

Pályázat a kulturális programokat szervező gyergyószentmiklósi szervezetek számára
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Gyergyószentmiklóson

Elektromos és elektronikai hulladékgyűjtést szerveznek szombaton Gyergyószentmiklóson. A feleslegessé vált készülékeket a művelődési ház parkolójában lehet leadni, de igény esetén az otthonoktól is elszállítják azokat.

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Gyergyószentmiklóson
2026. augusztus 31., hétfő

Csendőrök fognak gyakorlatozni Gyergyószentmiklóson és környékén

Csütörtökig tartó csendőrségi gyakorlat kezdődik kedden Gyergyószentmiklóson: az akció nem jár forgalomkorlátozással és nem fogja zavarni a lakosság mindennapjait – közölte a város önkormányzata.

Csendőrök fognak gyakorlatozni Gyergyószentmiklóson és környékén
2026. augusztus 30., vasárnap

Személygépkocsi is lángra kapott

Gazdasági melléképület és személygépkocsi kapott lángra vasárnap délelőtt Gyergyóvárhegy községben.

Személygépkocsi is lángra kapott
Személygépkocsi is lángra kapott
2026. augusztus 30., vasárnap

Személygépkocsi is lángra kapott

Hirdetés
2026. augusztus 28., péntek

A tető megbontásával tudtak bemenni és megmenteni a villámsújtott lakóházat

Gyorsan közbeléptek a gyergyóalfalvi tűzoltók a csütörtöki vihar után, így megmenekült a nagyobb kártól a villámsújtott lakóház.

A tető megbontásával tudtak bemenni és megmenteni a villámsújtott lakóházat
2026. augusztus 27., csütörtök

Nagy mennyiségű aranyat foglaltak le egy székelyföldi házkutatás során

Csempészet gyanúja miatt tartottak házkutatást csütörtökön a gyergyószentmiklósi bíróság által elrendelt parancs alapján. Az akció során 888,43 gramm aranyat, valamint 27 ezer lejt, 550 eurót és 200 svájci frankot találtak.

Nagy mennyiségű aranyat foglaltak le egy székelyföldi házkutatás során
2026. augusztus 26., szerda

Akár éjjel is átvehetők lesznek a könyvek a könyvtári automatából

Közel 300 ezer lejes beruházással korszerűsítették a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár eszközállományát és világítási rendszerét. A fejlesztés részeként olyan szolgáltatások is elérhetővé válnak, mint a nyitvatartási időn túli könyvátvétel.

Akár éjjel is átvehetők lesznek a könyvek a könyvtári automatából
Hirdetés