Szellemfürdő lett Madicsa

•  Fotó: Kristó Róbert

Fotó: Kristó Róbert

Egy évtizede annak, hogy elhagyatottá vált Madicsa-fürdő, amely oly sokáig élte fénykorát Csíkkarcfalva közelében. Élettel teli volt gyógyfürdője, kinti medencéje, ivója. Ma már csak a borvízforrásait látogatják, senki nem időz többet a helyszínen, csak míg megtölti palackjait.

Barabás Hajnal

2013. augusztus 22., 20:092013. augusztus 22., 20:09

2013. augusztus 22., 20:262013. augusztus 22., 20:26

A fürdőtelepet egyébként valamikor az 1960-as években építették ki. Tíz kádban, melegített borvizes gyógyfürdővel csalogatták a látogatókat, emellett a kinti medencében is meg lehetett mártózni. Ételt, italt a közelben működő ivóban lehetett vásárolni, éjszakai szállást pedig a villában biztosítottak. Madicsa jelene elmocsarasodott, náddal és szeméttel teli medencéről, leromlott állapotú, bedeszkázott ablakú épületekről és nem utolsó sorban az elhanyagolt borvízforrásról szól.

„Én csak látogatóba jöttem Karcfalvára, de innen származom. Elmondhatom, nagyon leromlott a fürdő, kár, hogy nem tudnak valamit csinálni vele” – állapította meg a Csíkkarcfalváról elszármazott férfi, aki éppen borvízzel töltötte meg palackját a forrásnál. A helyi lakosok is úgy emlékeznek vissza, hogy a nyári időszakban kellemes időtöltést kínált a hely. A kommunizmus idején ott ünnepelte a falu a kommunista ünnepeket is.

A csíkkarcfalvi önkormányzat tervbe vette a fürdő felújítását. „2009-ben készült  megvalósíthatósági tanulmány látványtervvel együtt, felmérettük geológiai, statikai szempontból is” – fejtette ki Szőcs László, Csíkkarcfalva alpolgármestere. Elmondása szerint az előtanulmányban 3,5 millió eurós költséggel számoltak. A tanulmány alapján lebontanák a hajdani ivó épületét, többek között a beomlott mennyezete és rossz alapja miatt, viszont meghagynák a gyógyfürdő épületét, a villát és az ivó melletti Éltes házként ismert ingatlant – sorolta Szőcs.

Továbbá úgy tervezték, hogy a régi medencét felújítanák és melléje egy nagyobbat alakítanának ki, a gyógyfürdő épületében illemhelyeket, zuhanyzókat, öltözőket hoznának létre, mögötte pedig sátorozásra alkalmas helyet képzeltek el. A látványtervben ugyanakkor színpad és focipálya kialakítása is szerepel. „Próbáltunk pénzt szerezni a tervek megvalósítására, eddig konkrét pályázatot nem kaptunk rá, hogy pályázhassunk, és többször elküldtük Elena Udrea akkori turisztikai miniszternek is, de sajnos ezidáig nem történt előrelépés” – magyarázta az elöljáró.

Menedékházra nyertek pályázatot

„Tavasszal pályáztunk a LEADER-program keretében egy turisztikai menedékházra” – mondta Szőcs, a kétszintesre tervezett épületet a valamikori ivó helyére képzelték el. „Fent az emeleten lennének a szálláshelyek, a földszinten pedig nyitott lenne, asztalokkal, székekkel” – vázolta az alpolgármester. A nyertes pályázatról múlt héten kaptak értesítést, a finanszírozási szerződést pedig szeptemberben írják alá. Szőcs szerint így a jövő évben ezt meg is tudják valósítani. A pályázat összértéke 60 ezer euró. „ A menedékház nem hozná vissza az egykori életet, de valamilyen formában bekapcsolódik a fürdő felújítási tervébe” – vallja az önkormányzati vezető.

Felújítják a borvízforrásokat is

A Madicsa-fürdői borvízforrások is a lepusztultság képét mutatják, főként a Madicsa-patak fölött átívelő faépítmény szorul felújításra. Az alpolgármestertől megtudtuk, a két borvízköpűt, azaz a fából és betonból készült gyűrűket, amelyekben zubognak a források, nem mozdítják el. „Félő, hogy elmegy a víz” – fogalmazott az elöljáró. Mint mondta, a napokban kikövezik a patak martját és jövő héten elbontják a faépítményt, helyette másikat építenek a források fölé. Ennek rendbetétele is szerepel a Madicsa-fürdő felújítási tervében, de nem várhattak az újjáépítésével. A források közül az egyiket befödnék, mint régen, ahogy volt. Várhatóan szeptemberben készülnének el a borvízforrások felújításával.

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 18., szerda

A 12 dühös ember című drámát mutatja be a Csíki Játékszín

A Csíki Játékszín először tűzi műsorára Reginald Rose 12 dühös ember című drámáját, Vladimir Anton rendezésében. A produkció olyan témákat állít középpontba, amelyek napjaink társadalmi megosztottságában különösen aktuálisak.

A 12 dühös ember című drámát mutatja be a Csíki Játékszín
Hirdetés
2026. március 17., kedd

Nemzetközi ötletterv-versenyt hirdetnek a csíkszeredai Művészetek Házának felújítására

Sokoldalú rendeltetést képzeltek el a Csíkszereda központjában lévő Művészetek Házának, azaz a Szakszervezetek Művelődési Házának, ezért nemzetközi ötletterv-versenyt kezdeményeznének a Romániai Építészek Rendje és a Magyar Építészkamara iránymutatásával.

Nemzetközi ötletterv-versenyt hirdetnek a csíkszeredai Művészetek Házának felújítására
2026. március 16., hétfő

Részegen borultak fel az autóval, eleinte az sem volt világos, hogy ki vezetett

Egy Csíkszentsimon községben, a 123A jelzésű megyei úton felborult jármű miatt értesítették a rendőrséget vasárnap; mindkét férfi részeg volt, akiket az autó mellett találtak – közölte a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.

Részegen borultak fel az autóval, eleinte az sem volt világos, hogy ki vezetett
2026. március 15., vasárnap

Székelyföldön hangot adtak egységnek, tiszteletnek, múltnak és jövőnek – videó

Huszárokkal, zászlókkal és kokárdákkal, tánccal és énekkel, időnként pedig elcsendesedve ünnepelték március 15-ét Csíkszeredában, Gyergyószentmiklóson, Kézdivásárhelyen, Marosvásárhelyen, a Nyergestetőn, Sepsiszentgyörgyön és Székelyudvarhelyen.

Székelyföldön hangot adtak egységnek, tiszteletnek, múltnak és jövőnek – videó
Hirdetés
2026. március 15., vasárnap

Nacsa Lőrinc Csíkszeredában: döntéseinket közösen fogjuk meghozni

A csíkszeredai Vár téren gyűlt össze az ünneplő közösség, hogy méltóképpen megemlékezzen az 1848–49-es magyar forradalomra és szabadságharcra. Az ünnepségen beszédet mondott Nacsa Lőrinc nemzetpolitikáért felelős államtitkár is.

Nacsa Lőrinc Csíkszeredában: döntéseinket közösen fogjuk meghozni
2026. március 15., vasárnap

Magyar állami kitüntetéseket adtak át Csíkszeredában

Nemzetmegtartó szolgálatukért tüntettek ki több erdélyi személyiséget. A Sulyok Tamás köztársasági elnök által adományozott magyar állami kitüntetések ünnepélyes átadását Csíkszeredában tartották vasárnap.

Magyar állami kitüntetéseket adtak át Csíkszeredában
2026. március 14., szombat

Főhajtás a magyar szabadságharc nagyjai előtt Csíkszeredában

Az 1848–49-es szabadságharc székely honvéd tábornokának, Gál Sándornak, valamint Kossuth Lajosnak, a magyar szabadságharc szellemi vezérének az emléke előtt tisztelegtek a csíkszeredaiak a szombati koszorúzási ünnepségen.

Főhajtás a magyar szabadságharc nagyjai előtt Csíkszeredában
Hirdetés
2026. március 14., szombat

Két évszak egyetlen nap alatt Csíkszeredában?

Mínusz 9 Celsius-fok alatt indult a szombati nap Csíkszeredában, délután pedig már plusz 14 fokra melegedett fel az idő.

Két évszak egyetlen nap alatt Csíkszeredában?
2026. március 14., szombat

Magyarországról Székelyföldre jöttek megkergülni – videó

Hernádról egy kilencfős társaság érkezett szombaton Hargitafürdőre, hogy a helyi és környékbeli csapatokkal együtt megkergüljenek Székelyföld legvidámabb, téli szezont záró eseményén. Az idei Kerge Olimpiára hat „járművet” neveztek.

Magyarországról Székelyföldre jöttek megkergülni – videó
2026. március 14., szombat

Kézigránátot találtak egy felcsíki lakóház udvarán

Az Osztrák–Magyar Monarchia idejében használatos fegyver került elő egy lakóház udvarán Lóvész településen. A Hargita megyei tűzoltóság szakemberei biztonságba helyezték a kézigránátot.

Kézigránátot találtak egy felcsíki lakóház udvarán
Hirdetés