
Fotó: Kristó Róbert
Tervezett szenzomotoros terápiás foglalkozások zajlanak a csíkszeredai Puzzle Oktatási Központba járó autista gyerekek számára. Az érzékek fejlesztésére irányuló, okosító tornának is nevezett mozgásforma a maga szintjén mindenik gyereknek segített – mondta a foglalkozásokat végző két gyógypedagógus.
2012. október 19., 13:512012. október 19., 13:51
2012. október 20., 22:422012. október 20., 22:42
A Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóságnál nyert 9400 lejes támogatást a csíkszeredai AutHelp Alapítvány, a pénzből pedig a Puzzle Oktatási Központba járó autista gyerekek számára tervezett szenzomotoros terápiát (TSMT) tartanak. A júniusban elkezdődött foglalkozásokon 15 autista gyerek vesz részt, három csoportban. A foglalkozásokat Berei Beáta gyógypedagógus vezeti Dobai Judit gyógypedagógus segítségével, de – mint elmondták – a központban dolgozó gyógypedagógusok és szakemberek hozzájárulására is nagy szükség van.
A tornaóra keretében megtartott terápián, amelyre bekukkanthattunk, nyilvánvalóvá vát, hogy miért, a gyerekeket ugyanis segíteni kell, egy-egy testrész megfogásával rá kell vezetni a különböző mozgásformák elvégzésére, ismétlésére a speciális tornaszereken.
Dobai Judit szerint az autizmussal élő gyerekek eltérő viselkedése az érzékelés feldolgozásának és a kommunikáció súlyos zavarának a következménye, ezért esetükben különösen fontos az érzékek fejlesztése. A TSMT ezt segíti elő, különböző érzékek ingerlése által segíti adott információk feldolgozását, beépítését, az ingerekre létrejövő válaszok kialakulását, az ehhez szükséges agyi kapcsolatrendszerek felélesztését. A gyakorlatok során a gyerekek egyensúlyrendszerét ingerlik, összekapcsolva a tapintás, a saját mozgás érzékelése, a hallás és a látás ingereinek az alkalmazásával. A terápia nyomán rendezettebb lesz a gyerek mozgása, leépülnek kóros reflexek, kialakul a kétoldalú motoros koordináció, fejlődik a beszéd, a ritmusérzék, a térbeli tájékozódás. Ugyanakkor az emlékezet, a koncentrálóképesség, az egyidejű, többfelé irányuló figyelem képessége is javul a foglalkozások révén. Az autista gyerekek számára a gyógypedagógusok adaptálták a TSMT módszerét. A gyerekek maximális funkcionális szintjét szeretnék elérni a terápiákon, a közösségbe való könnyebb integrálódás reményében.
Amint Dobai Judit elmondta, minden gyerek esetében látnak változást a terápia nyomán, attól függően, hogy a gyerek milyen fizikai, illetve mentális szinten van. Berei Beáta példaként elmondta, sikerült elérni adaptív válaszokat, ami például azt jelenti, hogy ha elesik, akkor kitámasztja magát a kezével, és nem a fejét üti be. Bár ez apróságnak tűnhet, nagy eredmény, amint ugyanis Dobai Judit rámutatott, az autista gyerekre jellemző, hogy a világra nem figyelnek, egyesek olyannyira nem, hogy ha véletlenül meglöki őket valaki, vagy leesnek valahonnan, nem biztos, hogy védekeznek. A jobb és bal kéz, illetve a lábak mozgásának összerendezése, egy labda kifogása és eldobása is jelentős eredmény egyes gyerekeknél. Számos gyereknél fennmaradtak kóros reflexek, például nem tud könyököt, lábat kinyújtani – ezeken is javítani tudtak. A gyakorlatok során a csoportos tevékenységre is hangsúlyt fektettek, ez a szocializációt segítette elő. A biztató kezdet után a terápiát folytatni is szeretnék a Puzzle Oktatási Központban.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.
Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.
Az augusztusi csapadékhiányos időszak és az emiatt megnövekedett vízfogyasztás miatt Csíkszentimrén korlátozásokat kellett bevezetni, hogy ne maradjon hosszabb időre víz nélkül az alcsíki község. A zavartalan vízellátás érdekében kútfúrást is terveznek.
Hosszú szervezői előkészületek és hetekig tartó autóépítések gyümölcse érett be szombaton Csíkszentkirály mellett, a hetedik roncsderbi helyszínén.
„Medvék terrorizálják a hegyvidéki városok lakóit” – ezzel a felütéssel mutatja be a Digi24 hírcsatorna az aggasztó Hargita megyei medvehelyzetet.
Rekordszámú résztvevő indult a 7. Csíkszentkirályi Roncsderbin szombaton, a fő versenyszám, a rodeó győztesének kihirdetéséhez közel egyórás futamra volt szükség. Karnyújtásnyira volt a meglepetés, de Imre Róbert a negyedik derbigyőzelmét is behúzta.
Tűz ütött ki csütörtökön egy gazdasági melléképületben Kászonaltízen. A Hargita megyei tűzoltóság tájékoztatása szerint a tüzet feltehetően villámcsapás okozta.
Hetedik kiadásához érkezik a Csíkszentkirályi Roncsderbi, amely idén is látványos futamokkal, izgalmas döntőkkel és a közönség egyik nagy kedvencével, a rodeóval várja az érdeklődőket hétvégén.
Európai uniós, a Központi Régió Program biztosította támogatással végzik el Csíkszeredában a városszéli Hajnal, Akác és Gyár utcák felújítását. Mivel a várható finanszírozások mellé nem kis önrésszel kell társulni, hitelfelvételre lesz szükség.
szóljon hozzá!