Somodi József megmaradt a kaptafánál

Madéfalván Somodi Józsefet, az idős, nyugalmazott cipészt a lakásához közeli kocsmában találtuk meg, jókedvű társasággal együtt poharazgatva, ami azért sem mindennapi teljesítmény, mert márciusban 101 évet töltött. Jókedvűen mesélt életútjáról.

Kovács Attila

2013. október 17., 11:032013. október 17., 11:03

2013. október 17., 11:242013. október 17., 11:24

Szinte mindenki ismeri Madéfalván a kivételes kort megélt cipészmestert, aki most is társaságba jár, és ha kell, bot nélkül is felmegy a lépcsőn. Századik születésnapját tavaly márciusban a közösség a templomban ünnepelte meg, ajándékokat, virágcsokrokat, jókívánságokat, a helyi önkormányzattól egy szép kivitelezésű elismervényt, valamint egy különlegesen megmunkált sétabotot kapott, az ünnepség után pedig nótázott is. Az idős mester egy évvel fiatalabb a helyi egyházközségnél, amely 2011-ben ünnepelte fennállásának századik évfordulóját.

Somodi József, akinek munkáját elismerték, megbecsülték a környéken, életének nagy részét Madéfalván élte le, de a család Csíkszentmiklósról származik. 1912. március 3-án született Szentmiklóson, az első világháború kitörésekor kétéves volt, édesapját behívták katonának. „Édesapám, Somodi Pál bevonult, elment a háborúba, három hónap múlva egy ütközetben halálos lövést kapott. Hárman maradtunk árvák. Édesanyám mosónő volt Szépvízen az örményeknél, háztartást vezetett, mosott, főzött. Abból a keresetből tartott el, amíg felcseperedtünk” – emlékezett a gyermekkorára.

Vándorlás és hazatérés

Két nagybátyja lakott Madéfalván, amely akkor már fontos vasúti csomópontnak számított, ők hívták a három gyermeket nevelő édesanyát, hogy költözzenek oda, mert több lehetőség van a megélhetésre. „Én akkor nyolcéves voltam. Lejöttünk, azóta is itt vagyok. Mikor felcseperedtünk mi gyermekek, mesterséget kellett tanulni, mert a mesterségből meg lehetett élni. Elmentem tanulni, Madéfalván a csengettyűnél lakott a mesterem, akinél tanultam a szakmát. Négy évig voltam tanuló, aztán amikor megtanultam a mesterséget, gondolkoztam, valahogy neki kellene fogni dolgozni. Sok volt a mesterember itt Madéfalván, ezért felültem a vonatra, és elmentem Bákóba. Ott egy olyan műhelyben kaptam munkát, ahol tizennégyen dolgoztak. Azt kérdezte a mester, maga milyen cipészmunkát végez, női vagy férfi lábbeliket készít? Mondom, vegyeset, mert ahol tanultunk, vegyes volt a munka. A mesterem zsidó volt. Szombaton, amikor ők elmentek imádkozni, nekem mindig tíz lejjel kevesebbet fizetett, mint a többi segédnek, pedig a cifrább, kényesebb munkákat én csináltam. Mondtam, mester úr, nekem adja meg azt a pénzt, amit a többieknek. Nem adta meg. Megint elmentek szombaton, kimentem az állomásra, otthagytam a várost” – elevenítette fel a történteket.

Több helyen dolgozott ezután az 1930-as években, így Buhuşi-ban, Piatra Neamţ-on is, elismert szakember lett. Házat is vásárolt, mint mondta, olyan jól ment a szakma, hogy alig győzték a megrendeléseket. Mindenféle lábbelit, de főképpen csizmákat készítettek akkor. Elbeszélése szerint megkeresték édesapja sírját, aki Besszarábiában esett el, egy katonai temetőben meg is találták. „A sírja pontosan a temető szélében volt. A temetőőrnek volt egy könyve, elővette, megnézte, a sír száma benne volt. Elmondtunk egy imát a sírnál, nehéz volt, de be kellett lássuk, hogy ilyen a háború” – mondta az idős mester. 1940-ben jött vissza Madéfalvára, a kis magyar világban, nevelőapja hívására, aki szerette volna, ha nem marad végleg Moldvában. Hazajött, folytatta a munkát itthon.

Megbecsülte a munkáját

Mint elmondta, a házát itt megvásárolta, de nem tudott beköltözni, mert magyar mozdonyvezetők voltak ott elszállásolva. Csak azután költözhetett be, miután őket visszahívták. Közeledett a háború, behívták katonának, de szakértelme ott is érvényesült, parancsnoka megbízására csak a tiszteknek dolgozott. „Megjött a sasos behívó, azonnal menni kellett a frontra. A parancsnokunk azt mondta, add csak ide a behívót, fiam. Elvette, ráírta, hogy ez az ember ki van nevezve, hogy csak a tiszteknek dolgozzon. Én Békásban voltam, de még Tölgyesről is jöttek a tisztek, nekik is csizmákat kellett csinálni, mert kevés mesterember volt, aki ezt tudta” – mesélte Somodi József.

Később orosz fogságba került, majd miután hazajött, Madéfalván dolgozott tovább, a szövetkezetnél, de otthoni műhelyében is. „Munka nyakig volt, sokan jöttek hozzám, nem szeretek dicsekedni, de elismert ember voltam. Nemcsak Madéfalváról, Csicsóból jöttek a kuncsaftok, Pálfalváról egy tíztagú kultúrcsoportnak is kellett ráncos csizmát készíteni, hogy külföldön táncoljanak. Kijött a kultúrigazgató Szeredából, azt mondta, na, ennek a tíz embernek mérje meg a lábát, csináljon csizmát” – emlékezett. 75 éves kora után egyre kevesebb megrendelést vállalt, majd abbahagyta a lábbelik készítését, javítását. Elégedett a munkájával.

„Nekem fontos volt, hogy ne csak a kuncsaft, hanem én is legyek megelégedve azzal, amit csináltam. Nem volt tekintélyes szakma, de meg lehetett élni belőle. Ez a kényes munka, ami most van, akkor nem volt. Akkor a földdel kellett dolgozni. Amit megcsinált egy mesterember, komoly munka volt, arról felelni kellett. Az a munka a becsületes munka, amit az ember saját maga is értékel és beválik. A kedvencem a csizmakészítés volt, a legnehezebb a ráncos csizma volt, de azt szerettem csinálni” – mondta.

A legtöbb kaptafát elégette, illetve ajándékba adta, akiknek kellett, a mesterséget nem folytatta senki a családban. 1934-ben nősült meg, két gyermek született a házasságból. Egyszer volt kórházban hosszú élete alatt. „Azt mondtam a gyermekeimnek, akárhová vet a sors, ha pénzre van szükségetek, gyertek hozzám, ami kicsi pénzem van, azzal segítelek titeket. Az ember becsülete fontos. Akármilyen nemzetről legyen szó, nincs a becsületnél szebb dolog, kellemesebb érzés” - állítja az idős cipészmester.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 03., kedd

Tudomásul vették Csíkszeredában a pénzügyminisztérium adómegtartó levelét

Jelenleg nem lehet módosítani az adók mértékén – tudomásul vette a csíkszeredai képviselő-testület keddi azonnali ülésén a pénzügyminisztérium hivatalos levelét.

Tudomásul vették Csíkszeredában a pénzügyminisztérium adómegtartó levelét
Hirdetés
2026. február 03., kedd

Baleset történt Csíkszereda és Szentegyháza között, egy ember megsérült

Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.

Baleset történt Csíkszereda és Szentegyháza között, egy ember megsérült
2026. február 03., kedd

Menyhárt Korodinál járt, a polgármester a kormányhoz fordul adócsökkentésért

A Bolojan-kormányhoz fordul petícióban a csíkszeredai városvezetés, hogy még az országos költségvetés elfogadása előtt hozzon jogszabályt az adócsökkentésre. Az ügyben elindították az aláírásgyűjtést.

Menyhárt Korodinál járt, a polgármester a kormányhoz fordul adócsökkentésért
2026. február 03., kedd

Márciusra kész lesz a csíkszeredai tömegközlekedés végleges menetrendje

Begyűjtötték a lakossági észrevételeket, fel is dolgozták annak érdekében, hogy a csíkszeredai városi tömegközlekedés járműveinek végleges menetrendjét kialakítsák. Ezt várhatóan március elején vezetik be.

Márciusra kész lesz a csíkszeredai tömegközlekedés végleges menetrendje
Hirdetés
2026. február 02., hétfő

Hatósági engedélyre várnak a torlódás csökkentéséhez Csíkszeredában

Noha tavaly decemberben elkészült Csíkszeredában az Erőss Zsolt Aréna melletti parkoló újabb kijárata a Decemberi forradalom utca felé, azóta is zárva van. Megnyitásával elkerülhető lesz a Stadion utcában keletkező torlódás.

Hatósági engedélyre várnak a torlódás csökkentéséhez Csíkszeredában
2026. február 02., hétfő

Menyhárt János: „Nem vagyok AUR-os” – tiszta vizet öntene a pohárba a csíkszeredai tüntetés szervezője

Míg Csíkszereda polgármestere szerint a szombati megmozdulást az AUR párt használta ki feszültségkeltésre, a tüntetés szervezője állítja: civilként, pártpolitikai érdekektől függetlenül hívta utcára az embereket, és akár perre is kész az igazáért.

Menyhárt János: „Nem vagyok AUR-os” – tiszta vizet öntene a pohárba a csíkszeredai tüntetés szervezője
2026. február 02., hétfő

Új iskolát építenek Gyimesközéplokon

A gyimesközéploki Majláth Gusztáv Károly Általános Iskola mellé egy új iskolaépületet építenek európai uniós támogatással. A tanintézet bővítése feloldja a zsúfoltságot, és lehetővé teszi, hogy a távolabb fekvő iskolák diákjai is ott tanuljanak.

Új iskolát építenek Gyimesközéplokon
Új iskolát építenek Gyimesközéplokon
2026. február 02., hétfő

Új iskolát építenek Gyimesközéplokon

Hirdetés
2026. február 01., vasárnap

Korodi Attila: elfogadhatatlan, hogy az AUR szervezzen tüntetést Csíkszeredában

Elfogadhatatlan, hogy Csíkszeredában egy szélsőséges párt szervezzen tüntetést, embereket mozgatva, feszültséget szítva – jelezte rövid bejegyzésében Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere, az AUR pártra utalva.

Korodi Attila: elfogadhatatlan, hogy az AUR szervezzen tüntetést Csíkszeredában
2026. január 30., péntek

Új övezeti rendezési tervet fogadtak el a csíksomlyói skanzen park létrehozására

A csíksomlyói skanzen-park létrehozásához szükségessé vált egy újabb övezeti rendezési terv (PUZ) elkészítése. A dokumentációt januári ülésén pénteken hagyta jóvá a csíkszeredai önkormányzati képviselő testület.

Új övezeti rendezési tervet fogadtak el a csíksomlyói skanzen park létrehozására
2026. január 30., péntek

Nyáron elkezdhetik a csíkszeredai Vigadó felújítását

Folyamatban van a közbeszerzési eljárás a csíkszeredai Vigadó épületének felújítása érdekében, amely uniós támogatással történik meg. Érdeklődők már vannak, az ajánlatok elbírálása után, ha nem lesznek óvások, májusban szerződést írhatnak alá.

Nyáron elkezdhetik a csíkszeredai Vigadó felújítását
Hirdetés