Siculum Bandként fújnák

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Tizenkét és húsz év közöttieket vár a csíkszeredai Siculum Band Egyesület, hogy újraalakítsa Csíkszereda fúvózenekarát. A tervek szerint a Siculum Band fúvószenekar repertoárjában a klasszikus, jazz, népzenei és a hagyományos fúvós művek mellett helyet kapnak majd a filmzenék, az operettek és a könnyűzenei slágerek is.

D. Balázs Ildikó

2014. október 15., 21:012014. október 15., 21:01

2014. október 15., 21:012014. október 15., 21:01

„Néhány fiatal zenészkollégámmal együtt néhány évvel ezelőtt kerestük meg a városvezetést, azzal a kérdéssel, támogatnák-e, hogy Csíkszeredának is legyen saját fúvózenekara, hiszen a környező településeken már mindenhol vannak zenekarok. Mostanra sikerült eljutni odáig, hogy megvannak a város jóvoltából a hangszerek, van próbaterem és most toborozzuk a zenekari tagokat. Szeretném, ha kialakulna egy jó kis csapat, amellyel lehet dolgozni. Szeretnénk kinevelni egy olyan generációt, amelyre a későbbiekben lehet alapozni” – vázolta a zenekarindítás előzményeit Veress Hunor.

A Siculum Band leendőbeli karmestere fontosnak tartotta kiemelni: nemcsak azokat várják, akik már zenészek, illetve rendelkeznek zenei ismeretekkel, hanem azokat is, akik a későbbiekben szeretnének zenészekké válni, vagy egyszerűen szeretnék megtapasztalni az együtt zenélés örömét. „Szerintem presztízskérdés, hogy Csíkszeredának legyen egy hozzá méltó fúvózenekara, amely képviselni tudná különböző eseményeken” – jegyzete meg Veress Hunor.

Hegedűsként fúvózenekari karmester

Veress Hunor 2011-ben érettségizett a csíkszeredai Nagy István Művészeti Szakközépiskolában, jelenleg a brassói zeneegyetemen mesterizik. „Az lenne igazán szép, ha néhány éven belül a városnak nemcsak egy komoly vonós- és fúvószenekara lenne, hanem egy komplett szimfonikus zenekara” – jegyezte meg. „Nehéz, mert manapság a fiatalokat számítógépek elől, a szórakozóhelyekről kell elszívni, de remélem, hogy csak akad harminc olyan tehetséges gyerek, akikkel valami szépet tudunk összehozni. A remények szerint idővel bővül a hangszerállomány, de most szívesen látunk olyanokat is, aki már rendelkeznek saját hangszerrel. Olyan közösségformáló ereje van egy ilyen együttesnek, amelyre nagy szükségük van a gyerekeknek” – fogalmazott a fiatal karmester.

Önkormányzati döntés fúvózenekar ügyben

A csíkszeredai önkormányzati képviselők áprilisban szavazták meg a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes státusjegyzékének módosítását, amellyel egy koncertmester alkalmazását tették lehetővé. „Szeretnénk, ha a városnak lenne egy fúvószenekara. A hangszereket tavaly megvettük, most kellene azt az embert is megtaláljuk és alkalmazzuk, aki ezzel foglalkozna. Ebben a tervünkben partnerünk a Hargita együttes” – fejtette akkor akkor Ráduly Róbert polgármester.

Toborzó és előzetes meghallgatás

Október 25-én tíz órától toborzót tartanak az Erőss Zsolt Arénában. Jelentkezési határidő október 23-a, a meghallgatáshoz a 0752-993 284-es telefonszámon kell bejelentkezni. Az érdeklődőket egész napos hangszerkiállítás várja.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 04., péntek

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését

A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését
Hirdetés
2026. szeptember 04., péntek

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra

Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra
2026. szeptember 03., csütörtök

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését

Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését
2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
Hirdetés