Segítségnyújtásra készen

•  Fotó: Kristó Róbert

Fotó: Kristó Róbert

Több mentőpontot is felállítanak a mentőszolgálat munkatársai, a hegyimentők és a Vöröskereszt önkéntesei a csíksomlyói pünkösdi búcsú helyszínén.

R. Kiss Edit

2014. június 06., 11:112014. június 06., 11:11

2014. június 06., 11:442014. június 06., 11:44

Péter Szilárd, a Hargita Megyei Mentőszolgálat igazgatója közölte, a megyei kórház csíksomlyói részlegének udvarán, a kegytemplom udvarán, a borvízforrásnál, az ünnepi szentmise helyszínén pedig az oltárral szemben jobb és bal oldalon alakítanak ki mentőpontot. A Nyeregben két mobil egység is jelen lesz.

Összesen mintegy százan állnak készenlétben a segítségnyújtásra, a mentőszolgálat, a hegyimentők és a Hargita Megyei Vöröskereszt önkéntesei dolgoznak a mentőpontokon. Az egészségügyi posztlíceum diákjai és egy székelyudvarhelyi konferenciára érkező magyarországi mentős szakemberek is szoktak ugyanakkor segíteni. Mentőautó összesen húsz lesz szolgálatban, öt bent a városban, tizenöt jármű pedig a búcsú útvonalán és helyszínén lesz készenlétben.

A mentőorvos azt tanácsolja a zarándokoknak, hogy a krónikus betegségben szenvedők reggel vegyék be gyógyszereiket, a déli adagot pedig vízzel együtt vigyék magukkal. Zápor esetén mindenkinek azt ajánlják, hogy ne szaladjanak, hanem óvatosan ereszkedjenek le a Nyeregből, hisz a búcsú idején történő balesetek, sérülések többségét törések, ficamok szokták kitenni.

Péter Szilárd hangsúlyozta, ha valaki rosszul lesz, akkor a körülötte lévők hívják a 112-es egységes segélyhívó számot, és próbálják minél pontosabban megjelölni tartózkodási helyüket. Ha a segítségre szoruló mellől látják a mentősöket vagy a mentőpontokat, akkor azt kérik, menjen oda valaki hozzájuk és vezesse őket, a tömegben így tudnak könnyebben eljutni a beteghez.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. szeptember 04., péntek

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését

A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését
Hirdetés
2026. szeptember 04., péntek

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra

Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra
2026. szeptember 03., csütörtök

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését

Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését
2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
Hirdetés