SAPS-támogatás: az egyetlen biztos jövedelemforrás

•  Fotó: Kristó Róbert

Fotó: Kristó Róbert

Péntektől igényelhető az idei területalapú támogatás a mezőgazdasági területekre. Az illetékesek szerint mindenképpen ki kell használniuk a gazdáknak ezt a lehetőséget, hiszen rengeteg pénzről van szó. Csak az egységes területalapú támogatás révén (Single Area Payment Scheme – SAPS) ugyanis évente több mint ötvenmillió euró érkezik Hargita megyébe.

Rédai Botond

2013. február 28., 14:232013. február 28., 14:23

2013. február 28., 18:452013. február 28., 18:45

„A múlt évhez képest nem igazán beszélhetünk újdonságokról” – kezdte mondandóját Haschi András. A Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) Hargita megyei központjának igazgatója szerint a hat éve folyósított támogatásban a legnagyobb változások még 2012 tavaszán lezajlottak, hiszen akkor vezették be azt a feltételt, hogy kötelező állattal lefedni a kaszálókat és legelőket, az erre vonatkozó sarokszámokat is megadták. „Az állatlétszám-szabályozással végül is nem volt gond. Talán az elején pánikot keltettünk az emberekben, a közbirtokosságok és az egyéni gazdák esetében is” – fogalmazott Haschi. Elmondása szerint az előbbiek ijedtek meg a legjobban, a közbirtokossági vezetők attól féltek, nem lesz megfelelő számú állat az illető településen. „Az aggodalmak végül is alaptalannak bizonyultak, minden szakmai szervezet meg tudott felelni ennek a kritériumnak” – nyomatékosított az igazgató.

Lejárt a tanulási időszak
 
„Ezt az évet bizonyos szempontból fordulópontnak is nevezném. Teszem ezt azért, mert 2008-ban igényelhették először a gazdák az úgynevezett agrár-környezetgazdálkodási támogatási csomagot, ami ötéves kötelezettséget vont maga után. Ez a kötelezettség az érintettek nagy részénél tavaly ősszel lejárt” – jelentette ki az intézményvezető. Elmondása szerint ebben az évben újra lehet igényelni a szóban forgó csomagot, amivel újfent ötéves kötelezettséget vállal a gazda.

„Akkor a legtöbben nem is tudták, mire vállalkoznak, mert csak a pénzt nézték. Sokan az elején nem is vették komolyan, hogy azt a földet öt éven keresztül meg kell művelni, a legelőket és kaszálókat rendben kell tartani, ellenkező esetben elveszíthetik a támogatást. Az első öt év immár lejárt, ezt mi úgy is hívjuk, hogy tanuló periódus” – említette Haschi. Hozzátette, az APIA mindenképpen arra biztatja a gazdákat, hogy továbbra is igényeljék ezt a típusú támogatást is, és főleg, hogy tartsák be a szóban forgó vállalásokat. „Egyáltalán nem nehéz dolgok ezek. Minden lehetséges fórumon el szoktam mondani, ezért a pénzért mindössze annyit kell tenni, amit apánk, nagyapánk, dédapánk is cselekedett annak idején. A szántóföld legyen megművelve, a kaszáló lekaszálva, a legelő lelegeltetve” – említette Haschi. Kiemelte, rendkívül fontos kihasználnunk azt az előnyt, amit a megye földrajzi adottsági miatt élvezhetünk az ország más régióihoz képest. Míg például egy Konstanca megyei gazda mindössze 140 eurót vihet haza a támogatásból, egy Hargita megyei ennek majdnem négyszeresét kapja kézhez egy hektár terület után.  

A szervezett igénylés a siker kulcsa

„Ez a temérdek pénzt azért jön be a megyébe, mert itt szervezett formában igényeljük a támogatást” – említette az igazgató. Mint fogalmazott, nem az APIA-székhelynél kell napokat sorba álljon az igénylő, mint más megyékben, hanem falujában segítenek neki a kérések kitöltésében, akár a polgármesteri hivatalban, akár a szakmai szervezetek székhelyén. „Olyan szakemberek vesznek részt a folyamatban, akik ismerik az illető település problémáit is. Ez nagy könnyítést jelent a gazdáknak, sok bosszúságtól kíméljük meg őket ezzel” – állította az igazgató.

Komolyan veszik a felkészülést

Haschi András szerint a kérésleadási periódus kezdete előtt az általa vezetett intézmény komolyan vette a felkészülést. Az APIA munkatársai például szakmai továbbképzéseken vettek részt, melynek célja a már kiépített igénylési rendszer tökéletesítése volt. Emellett fontosnak tartották átadni a szükséges információkat a folyamatban részt vevő összes szereplőnek: polgármestereknek, hivatali alkalmazottaknak, szakmai szervezetek munkatársainak. Külön egyeztettek a közbirtokosságokkal, hiszen ezeket kiemelt ügyfélként kezelik. „Ezek a szervezetek a megyébe érkező pénz negyedét viszik el. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy egy közbirtokosság elveszítsen több százezer eurót, mert rosszul tölti ki a kérést” – részletezte Haschi. Elmondása szerint az egyéni gazdák tájékoztatásának is igen fontos szerepe van. Erre minden lehetséges fórumot kihasználnak, legyen az falu- vagy közbirtokossági gyűlés, illetve különböző állattartó egyesületek összejövetelei. „Nagyon fontos volt idén is ez a felkészülési folyamat, hiszen ahogy vetjük most az ágyunkat, úgy alszunk a következő öt évben. Közösen építettünk fel egy jól működő rendszert, amit mindenképpen ki kell használni, mert nagyon sok pénzt jelent a gazdának” – szögezte le az igazgató.  

A helyi közösség életminőségének javítása a cél

„Ez a pénz egy jövedelemkiegészítő támogatás” – említette a SAPS-támogatásokkal kapcsolatban. Az APIA megyei vezetője szerint sok a vita azzal kapcsolatban, hogy miként kellene felhasználni ezeket a pénzeket. Meglátása szerint a támogatásnak az is a célja, hogy a helyi, vidéki közösség életminőségét javítsa. „Hargita megyében körülbelül 420 eurót kap egy gazda egy hektár legelőre. Mit lehet ekkora összegből csinálni egy ilyen területen? Aranyból kellene készíteni a villanypásztort ahhoz, hogy minden évben kizárólag a legelőre elköltsek 420 eurót” – fogalmazott az elöljáró. Véleménye szerint a pénzek felhasználásának szabályozására tavalyelőtt kiadott, ám gyakorlatba eddig még nem ültetett jogszabályt is olyan személyek írhatták, akik soha életükben nem foglalkoztak mezőgazdasággal.

„Olyanra kell költeni ezeket az összegeket, ami a helyi közösség javát szolgálja. A szakmai egyesületek tagjai szerint ki kellene osztani, a vezető szerint viszont meg kellene tartani, és nagyobb méretű beruházásokra fordítani. A közbirtokosságok a pénzüket például mindig közösségi célokra használták fel, így volt ez száz évvel ezelőtt is. Úgy látom, a támogatásból származó összegek elsősorban a közösséget kellene szolgálják” – szögezte le Haschi András.

Be kell tartani az ütemtervet

A Hargita megyei APIA igazgatója felhívja a területalapú támogatást igénylők figyelmét, hogy minden esetben tartsák be az illető faluban vagy községben kidolgozott ütemtervet. „A kérésem az lenne minden érintetthez, hogy lehetőleg tartsa be azt az időpontot, amikorra behívták a polgármesteri hivatalokhoz vagy szakmai egyesületekhez. Ellenkező esetben torlódások alakulhatnak ki, és előfordulhat, hogy egy gazdát csak május 15-e után tudnak ismét kérésletevésre fogadni. Ezen dátum után azonban csak késedelmi büntetőkamat mellett lehet igényelni a SAPS-támogatást, ami napi egy százalékot jelent a kért támogatási összegből” – fogalmazott.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Újra benőtte a nád és a bozót az egykori Suta-tavat, miközben még mindig várat magára a felújítás

Ismét benőtte a nád az egykori csíkszeredai Suta-tavat, miközben 19 évvel a lecsapolása után továbbra sem kezdődtek újra a rehabilitációs munkálatok. A közbeszerzési eljárás ugyan újraindult, de az eredményt megóvták, így a kivitelezés ismét várat magára.

Újra benőtte a nád és a bozót az egykori Suta-tavat, miközben még mindig várat magára a felújítás
Hirdetés
2026. április 06., hétfő

Hazahívó intézmény lett a gyimesbükki magyar óvoda

Négy éve avatták fel a magyar állami támogatással épült gyimesbükki óvodát, amely mára megtelt élettel. A kezdeti nehézségek után ma már 70 gyermek tanul itt, az intézmény pedig a helyi közösség megmaradásának egyik záloga lett.

Hazahívó intézmény lett a gyimesbükki magyar óvoda
2026. április 06., hétfő

Csíkszentkirályon a húsvéti locsolkodás hagyománya apáról fiúra, anyáról lányra száll – videó

Nemcsak a hagyományok megélését tartják fontosnak Csíkszentkirályon, hanem azt is, hogy továbbadják azokat, példát mutassanak az ifjúságnak.

Csíkszentkirályon a húsvéti locsolkodás hagyománya apáról fiúra, anyáról lányra száll – videó
2026. április 06., hétfő

Ingyenes vércukormérés Csíkszeredában

Ingyenes vércukormérést szervez kedden és szerdán délután négy órától a Hargita Megyei Vöröskereszt a csíkszeredai Szabadság téren.

Ingyenes vércukormérés Csíkszeredában
Ingyenes vércukormérés Csíkszeredában
2026. április 06., hétfő

Ingyenes vércukormérés Csíkszeredában

Hirdetés
2026. április 03., péntek

Ősi rítusok és élő hit: húsvét Csíksomlyón és Csobotfalván

Hajnali keresztúttól az esti feltámadási körmenetig részletes rend szerint zajlik a húsvéti ünnepkör Csíksomlyón, miközben Csíkcsobotfalván a népszokások is élő közösségi élményt kínálnak.

Ősi rítusok és élő hit: húsvét Csíksomlyón és Csobotfalván
2026. április 01., szerda

Ünnepi menetrend szerint közlekednek az autóbuszok Csíkszeredában

A húsvéti ünnepekre való tekintettel a Csíki Trans autóbuszai nem a megszokott menetrend szerint közlekednek péntektől keddig.

Ünnepi menetrend szerint közlekednek az autóbuszok Csíkszeredában
2026. április 01., szerda

Mesterséges intelligenciával követik a rönkszállítmányokat Székelyföldön is

Nem csak a fuvarleveleket tudja majd ellenőrizni, hanem a rakomány méretét is az a mesterséges intelligenciát használó rendszer, amelyet a rönkszállítmányok figyelése érdekében helyeznek üzembe. Ennek részeként kamerák telepítése van folyamatban.

Mesterséges intelligenciával követik a rönkszállítmányokat Székelyföldön is
Hirdetés
2026. március 31., kedd

Megvédenék a falusi életformát Csobotfalván – ezt kérik a helyiek a városvezetéstől

Hiába Csíkszereda város része, megőrizte és továbbra is megőrizné falusi jellegét Csobotfalva – lakossági fórumot tartottak kedd este a helyi kultúrotthonban, ahol a jelenlevők a városrészt érintő problémákról beszélgettek Korodi Attila polgármesterrel.

Megvédenék a falusi életformát Csobotfalván – ezt kérik a helyiek a városvezetéstől
2026. március 30., hétfő

Folytatják a munkálatokat az Olt menti kerékpárúton

Júniusig kell befejezni az Olt-folyó mentén épülő kerékpárutat Hargita megyében, mintegy 45 kilométer hosszan. A tavaly elkezdett kivitelezés a téli szünet után folytatódik, jelenleg a növényzeti réteg eltávolításán és az átjárók kialakításán dolgoznak.

Folytatják a munkálatokat az Olt menti kerékpárúton
2026. március 30., hétfő

Víztartályokat kell telepíteni Tusnád községben

Nem lehet már sokáig halogatni, szükség van a víztartályok telepítésére Tusnád község településein, enélkül ugyanis nem lehet csatlakozni a most épülő, a községen áthaladó vízvezetékre, amely Tusnádfürdőt is el fogja látni.

Víztartályokat kell telepíteni Tusnád községben
Hirdetés