Sajtóközlemény

2012. május 24., 19:152012. május 24., 19:15

2012. május 24., 19:342012. május 24., 19:34

A választási kampány kezdete óta a két magyar versenypárt Hargita megyei képviselői azzal a hamis állítással házalnak megyénk polgárainál, mely szerint az átlagbér országos szinten Hargita megyében a legalacsonyabb. Az Erdélyi Magyar Néppárt e téves információt tartalmazó külön prospektust is kiadott és terjeszt. Megtévesztő tájékoztatás helyett inkább arra lenne szükség, hogy mutassák be programjukat, tisztességes eszközökkel kampányoljanak. Az átlagbér tekintetében Hargita megye a legutóbbi, 2011-es esztendőre tekintve a 33-ik, de fontosnak tartjuk kiemelni, hogy minden ilyen statisztikai kimutatást indokolt óvatosan kezelni, mert ott, ahol az ország köztudottan egyik legfejlettebb megyéjét, Bihar megyét kihozzák átlagbér tekintetében a legutolsónak, a másik fejlett megyét, Szatmárt pedig 38-iknak, ott érdemes a sommás megállapítások helyett a számok mögé nézni. A közleményünkhöz mellékelt kimutatásra rápillantva, könnyűszerrel megállapítható, hogy azokban a zömében erdélyi megyékben, amelyek kiterjedt kisvállalkozói, illetve gazdaszektorral rendelkeznek, mint Bihar, Szatmár, Szilágy, Hargita, Kovászna megye, ott a statisztikai kimutatások torzítják a valós jövedelmi viszonyokat, ugyanis a kedvezőbb adózási feltételek miatt a vállalkozók nem fizetésben, hanem osztalékban veszik ki cégeikből a nyereséget.

Természetesen nem állítjuk, hogy megyénkben nagy a jólét, de azt állíthatjuk, hogy a gazdasági válság negatív hatásainak kivédése érdekében, amit lehetett, megtettünk. A megyei építőiparban kétezer munkahely maradhatott meg azért, mert helyi, kormányzati és uniós forrásokból közberuházásokat eszközöltünk az elmúlt négy évben. Létrehoztuk a Székely termék védjegyet, támogattuk a gazdákat, és a megye turizmusát új alapokra helyező programokat indítottunk. Arra kérjük tehát politikai versenytársainkat, hogy tegyenek le a negatív és hazug kampányolásról, és inkább arról beszéljenek, hogy mi az, amit az elmúlt négy évben tettek, illetve az elkövetkező négy évben tennének megyénk, Székelyföld fejlődése érdekében.

Az RMDSZ Hargita Megyei Szervezete

Csíkszereda, 2012. május 24.

(x)

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 30., vasárnap

Személygépkocsi is lángra kapott

Gazdasági melléképület és személygépkocsi kapott lángra vasárnap délelőtt Gyergyóvárhegy községben.

Személygépkocsi is lángra kapott
Személygépkocsi is lángra kapott
2026. augusztus 30., vasárnap

Személygépkocsi is lángra kapott

Hirdetés
2026. augusztus 28., péntek

A tető megbontásával tudtak bemenni és megmenteni a villámsújtott lakóházat

Gyorsan közbeléptek a gyergyóalfalvi tűzoltók a csütörtöki vihar után, így megmenekült a nagyobb kártól a villámsújtott lakóház.

A tető megbontásával tudtak bemenni és megmenteni a villámsújtott lakóházat
2026. augusztus 27., csütörtök

Nagy mennyiségű aranyat foglaltak le egy székelyföldi házkutatás során

Csempészet gyanúja miatt tartottak házkutatást csütörtökön a gyergyószentmiklósi bíróság által elrendelt parancs alapján. Az akció során 888,43 gramm aranyat, valamint 27 ezer lejt, 550 eurót és 200 svájci frankot találtak.

Nagy mennyiségű aranyat foglaltak le egy székelyföldi házkutatás során
2026. augusztus 26., szerda

Akár éjjel is átvehetők lesznek a könyvek a könyvtári automatából

Közel 300 ezer lejes beruházással korszerűsítették a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár eszközállományát és világítási rendszerét. A fejlesztés részeként olyan szolgáltatások is elérhetővé válnak, mint a nyitvatartási időn túli könyvátvétel.

Akár éjjel is átvehetők lesznek a könyvek a könyvtári automatából
Hirdetés
2026. augusztus 25., kedd

Hat új bemutatóval és osztálytermi bérlettel készül a Figura

Készül az új évadra a Figura Stúdió Színház: hat premiert terveznek, miközben tíz korábbi előadás is műsoron marad. A gyergyószentmiklósi társulat az iskolásokat is megcélozza új osztálytermi bérletével, és több fesztiválon is fellép az évad során.

Hat új bemutatóval és osztálytermi bérlettel készül a Figura
2026. augusztus 25., kedd

Gombatúrától a pálinkakóstolóig – terítéken a gyergyói erdők kincsei

Gombák, gyógynövények, méz, sajtok, vadak és hegyi patakokból kifogható halak, fűszerek, erdei gyümölcsök lesznek a középpontban az augusztus 28–29-én sorra kerülő Erdő Kincsei Fesztiválon Gyergyószentmiklóson.

Gombatúrától a pálinkakóstolóig – terítéken a gyergyói erdők kincsei
2026. augusztus 25., kedd

Sportágak sokaságával vár mindenkit a gyergyói rendezvény

Várja a gyerekeket és felnőtteket a Mozdulj Gyergyó! négynapos eseménysorozata, amelyen a sportágválasztótól az ökölvíváson, hokin és labdarúgáson át a közösségi programokig számos mozgásforma és kísérőrendezvény kap helyet Gyergyószentmiklóson.

Sportágak sokaságával vár mindenkit a gyergyói rendezvény
Hirdetés
2026. augusztus 24., hétfő

Megtámadtak egy taxisofőrt, majd elvitték a taxit – letartóztatták az elkövetőket

Két maroshévízi férfit azonosítottak és tartóztattak le a rendőrök, miután a gyanú szerint megtámadtak egy taxisofőrt, majd egyikük jogosítvány nélkül elhajtott a taxival. A járművet később egy Maroshévíz határában található erdős területen hagyták.

Megtámadtak egy taxisofőrt, majd elvitték a taxit – letartóztatták az elkövetőket
2026. augusztus 18., kedd

Székelyföldi Lovas Ünnep: Szent István-napi zarándoklat és további 120 programpont

Négy napon át a lovas programoké, hagyományoké, sporté és közösségi élményeké lesz a főszerep. A több mint 120 programpontot kínáló Székelyföldi Lovas Ünnep idén először szekeres és lovas zarándoklattal kezdődik.

Székelyföldi Lovas Ünnep: Szent István-napi zarándoklat és további 120 programpont
2026. augusztus 17., hétfő

Ittas sofőrt füleltek le Gyergyószentmiklóson

Ittas sofőrt tartóztatott fel a rendőrség vasárnap éjfélkor egy gyergyószentmiklósi utcában – közölte a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.

Ittas sofőrt füleltek le Gyergyószentmiklóson
Hirdetés