Rövidesen véget ér a csíkszeredai Petőfi utca felújítása

•  Fotó: Kristó Róbert

Fotó: Kristó Róbert

Teljesen új formát kapott Csíkszereda sétálóutcája. Új burkolattal, lámpaoszlopokkal, utcabútorzattal és faedénybe ültetett fákkal gazdagították az utcaképet. Újdonság, hogy távvezérlésű sorompót hoznak majd létre a Lejtő utcai találkozásnál, így csak a jogosultak hajthatnak be a Petőfi utcába. A szakasz teljes felújítását rövidesen befejezik.

Barabás Hajnal

2013. július 30., 13:152013. július 30., 13:15

2013. július 31., 12:052013. július 31., 12:05

Március elején fogtak neki a Petőfi utcában a munkálatoknak, miután előzetesen egyeztettek az ütemtervet illetően a vendéglátó egységek vezetőivel. Az utca közepétől kezdve haladtak a két vége felé, felújítva a föld alatti vezetékrendszereket is, végül pedig andezitburkolatot kapott az utca.

„Jelenleg a csatlakozások utómunkálatai zajlanak a sétálóutca két végén” – mondta érdeklődésünkre Antal Attila, Csíkszereda alpolgármestere. Az utcában új villanyoszlopokat emeltek, illetve padokat helyeztek ki, ivókút is épült, amelyet a vízvezeték-rendszerre csatlakoztattak. „A Lejtő utca aljában egy távvezérlésű behajtásszabályzót állítanak fel, ez teszi lehetővé a jogosultak autós behajtását” – újságolta az alpolgármester.

A sétálóutca mindkét végében behajtásgátlók akadályozzák majd a gépkocsik behajtását az utcába. A felújítás másik következménye, hogy a konzulátussal szemközti részén megszüntették a parkolót. A kocsival közlekedőknek viszont lehetőségük van a Petőfi utca felső szakaszának mindkét oldalán parkolni, és a színház mellett is nagyméretű parkoló áll rendelkezésre.

A napokban nagyméretű fatárolókba ültetett fákkal gazdagították az utcaképet a felújítási projekt részeként. János Ferdinánd kertészmérnök érdeklődésünkre elmondta, hogy hárs-, oszlopos gyertyán-, nyír-, valamint juharfákat helyeztek ki a város felújított terein, köztük a sétálóutcában is, összesen negyven 4-5 éves előnevelt fát. A fatárolókban egyenként közel egy köbméternyi föld van, a kertészmérnök szerint akár tíz évig is elélhetnek benne a fák. Díszítésül egynyáriakat és évelőket is ültettek az edényekbe. Egyelőre még kérdéses, hogy kint maradhatnak-e a fák télen is. „Amennyiben a szakemberek úgy ítélik, hogy kibírják a telet, szeretnénk kint hagyni, de lehetséges, hogy valamilyen fagyvédelmet biztosítani kell” - vélte Antal.

A Petőfi utca felújítását az integrált városfejlesztési terv részeként uniós finanszírozásból végzik Csíkszereda központi tereivel egyetemben.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 08., hétfő

Egymásnak ellentmondó ítéletek a Csukás-tó területének kisajátítása kapcsán

Két, egymással teljesen ellentétes ítélet született a tusnádfürdői Csukás-tó területének kisajátítása ügyében, az egyik a volt tulajdonosnak, a másik az önkormányzatnak adott igazat. Ezért egyelőre a tó jogi helyzete nem változik.

Egymásnak ellentmondó ítéletek a Csukás-tó területének kisajátítása kapcsán
Hirdetés
2026. június 08., hétfő

Megérett a felújításra és cserére a csíkszeredai városbútorzat

Tönkrement, megrongált utcabútorzatok és gyalogos-útburkolatok rontják Csíkszereda központjának látványát. A városháza feladatai közé tartozik a köztéri elemek folyamatos karbantartása, helyenként azonban még a gyakori javítgatás sem segít.

Megérett a felújításra és cserére a csíkszeredai városbútorzat
2026. június 06., szombat

Óvni azt, ami a bölcsőtől a koporsóig része az életünknek – videó

Az erdő az élet egyik legfontosabb egyensúlyteremtő erejeként tisztítja a levegőt, otthont ad számtalan élőlénynek, védi a talajt, és csendben gondoskodik arról, hogy a természet körforgása fennmaradjon.

Óvni azt, ami a bölcsőtől a koporsóig része az életünknek – videó
2026. június 05., péntek

Nemsokára megnyitják a csíkmadarasi elkerülőutat

Csak az útburkolati jelzések festése maradt még hátra a csíkmadarasi elkerülőúton, amelyet rövidesen megnyitnak a forgalom előtt. A vasútvonal által kettészelt község lakói számára jelentős könnyítést jelent ez a közlekedésben.

Nemsokára megnyitják a csíkmadarasi elkerülőutat
Hirdetés
2026. június 03., szerda

Ételmérgezés gyanúja miatt nyolc diák került a csíkszeredai kórházba

Szerda délután riasztották a mentőket Kászonfeltízre, ahol egy kirándulócsoport 13-15 éves diákjai rosszul lettek egy helyi panzióban.

Ételmérgezés gyanúja miatt nyolc diák került a csíkszeredai kórházba
2026. június 03., szerda

Lakodalomba hív a harmadik Csíkszentdomokosi Folkmaraton

A hagyományos csíkszentdomokosi lakodalom köré épül az idei Folkmaraton témája, amely június 19–20-án várja az érdeklődőket. A 24 órás népzenei és néptáncos eseményt kiállítások, kézműves programok és közösségi élmények színesítik.

Lakodalomba hív a harmadik Csíkszentdomokosi Folkmaraton
2026. június 03., szerda

Ballagnak a csíkszeredai sapientiás végzősök

Ballagnak a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) Csíkszeredai Karának végzős diákjai.

Ballagnak a csíkszeredai sapientiás végzősök
Hirdetés
2026. június 03., szerda

Trianonra emlékeznek Csíksomlyón

Harangszó, alkalomhoz illő beszédek és kulturális műsor várja az érdeklődőket június 4-én a csíksomlyói Fodor Ház udvarán, ahol a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából emlékeznek a trianoni békeszerződés aláírására.

Trianonra emlékeznek Csíksomlyón
Trianonra emlékeznek Csíksomlyón
2026. június 03., szerda

Trianonra emlékeznek Csíksomlyón

2026. június 03., szerda

Bizonytalan a Márton Áron Tehetséggondozó Központ jövője

Kérdésessé vált, hogy ősszel is folytatódhat-e a csíkszeredai Márton Áron Tehetséggondozó Központ működése. A Márton Áron Főgimnázium saját bentlakás kialakításán dolgozik a csíksomlyói Szent István Otthon épületében.

Bizonytalan a Márton Áron Tehetséggondozó Központ jövője
2026. június 02., kedd

Mentős információ: kómában van a Csíkszeredában elgázolt idős gyalogos

Idős nőt ütött el egy autó Csíkszeredában a Tudor-lakótelepen kedden reggel. Az áldozat súlyos sérüléseket szenvedett.

Mentős információ: kómában van a Csíkszeredában elgázolt idős gyalogos
Hirdetés