Rómában énekel a szépvízi kórus

A Szent Péter-bazilika grottájában található Magyar kápolna, hivatalos nevén Magyarok Nagyasszonya-kápolna búcsúünnepét teszik meghittebbé énekükkel a szépvízi egyházi kóristák csütörtökön. A kórustagok kedden reggel indultak el Olaszország felé, ahol az éneklés mellett városnézésre is időt szakítanak majd.

Szabó Kamilla-Mária

2015. október 06., 12:172015. október 06., 12:17

„A tavalyi papszentelési misén − a gyulafehérvári székesegyházban − énekelt a szépvízi Szent László Kórus (latinul: Chorus Sanctus Ladislaus). A szentmisén az érsek és a püspök mellett a teológia tanári kara és az egyházmegye papságának egy része is jelen volt. A kórus éneke már akkor elnyerte a tetszésüket.

„Amikor tavaly októberben Rómába zarándokoltunk páran − köztük a szépvízi plébánossal, Gábor Zoltánnal −, újra szó került a kórusunkról. Akkor említették, hogy a bazilika Magyar kápolnájának búcsúján lenne lehetőség énekelni, amelyről lehetne egyeztetni az elöljárókkal, ha vállalnánk a felkészüléssel járó munkát, az utazást és az anyagiakat” − ismertette a római meghívás előzményeit Incze Sándor kántor.

Azonnal igent mondtak a lehetőségre- tudtuk meg a szépvízi fiatal kántortól. Hazaérkezésük után beszámoltak a történtekről a kórusnak, s mivel a tagok is örömmel fogadták a hírt, a közbirtokosság segítségét kérték az anyagiak előteremtése végett. Ott is kedvező választ kaptak, majd kitartó munka − levelezések és egyeztetések − révén véglegesítették a meghívást. Így ma reggel a kórus 24 tagja és 10 hozzátartozójuk autóbusszal elindulhatott Rómába, hogy csütörtökön bemutassák énektudásukat a Szent Péter-bazilika Magyarok Nagyasszonya-kápolnájának búcsús szentmiséjén.

Kedden kora estére érkeznek meg Rómába, előtte Velencébe látogatnak. Szerda reggel székely ruhába öltözve mennek a Szent Péter térre a pápai általános kihallgatásra, audienciára. Délután ellátogatnak az Angyalvárhoz, majd a Szent Pál-bazilikához. Csütörtökön délután, az éneklés után,a Kolosszeumot tekintik meg, azt követően pedig az ősi Róma falaihoz látogatnak el. Péntek reggel indulnak haza − részletezte programjukat a kántor. Érdeklődésünkre továbbá elmondta, „Rómában énekelni nem mindennapi dolog: ahogy rám, úgy a kórustagokra is már most nagy hatással van. Mivel a kórusban való éneklés önkéntes munka, úgy vélem, ez az út jó motiváció lehet, emellett kikapcsolódás szempontjából is kiváló lehetőség. Ugyanakkor munkájukért egy kis viszonzás is, énekléssel egybekötött jutalomkirándulás.”

A szépvízi Szent László Kórusról
Szépvízen már a magyar világban, 1940-44 között működött kórus, azt az akkori kántor tanító, Sándor Zsigmond alapította a Kalot mozgalom keretében, amelyet a kommunista rendszerben megszüntettek. A rendszerváltás után kezdtek újraszerveződni az egyházi kórusok: Szépvízen 1995-ben alakult újra. A zenei vezető az akkori kántor, Kercsó Zoltán volt, a karmester Barabás Domokos nyugalmazott kántor-tanító. Azt követően többen is vezették a szépvízi kórust, négy éve viszont Incze Sándor vezetésével működik. Jelenleg 32 állandó tagja van, többnyire vegyes karra írt műveket, vagyis négy szólamban énekelnek. Elsősorban egyházi énekeket adnak elő, habár volt rá példa, hogy különböző rendezvényeken a csíkszentsimoni ifjúsági fúvószenekar kíséretében világi nótákat énekeltek. Hetente öt próbájuk van: a négy szólamnak külön napokon, hétfőtől csütörtökig, pénteken pedig a közös próba. A helyi egyházi ünnepek mellett felléptek már több hazai nagyvárosban, kórustalálkozón és külföldön is − foglalta össze Incze.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 04., péntek

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését

A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését
Hirdetés
2026. szeptember 04., péntek

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra

Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra
2026. szeptember 03., csütörtök

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését

Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését
2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
Hirdetés