
Fotó: Veres Nándor
Lemeszelt falfestményt találtak a sekrestye bejárata fölött a tusnádi templom szentélyének felújítása során. A restaurálás után a plébános szerint még hangsúlyosabban kitűnik, hogy a templom többi részére is ráfér a tatarozás.
2016. január 11., 19:122016. január 11., 19:12
A tusnádi templom szentélyének renoválása szeptemberben kezdődött: rendbe hozták és újrafestették a falakat, illetve felújították az elavult villanyhálózatot. A megyei önkormányzathoz leadott 50 ezer lej értékű pályázatból előbbi munkálatra 47 ezer lejt költöttek, míg utóbbira 3 ezer lejt fordítottak. Habár tervezték a szentély nyílászáróinak cseréjét is, azt elhalasztották, mivel nem gyűlt össze az ahhoz szükséges pénz – részletezte a beruházással kapcsolatban Csont Ede. A tusnádi plébános hozzátette, a helyiek adományából valósítanák meg ezt a munkálatot, amire egyelőre 9 ezer lej áll rendelkezésre. A több mint négy négyzetméteres ablakok cseréje azonban egyenként 5 ezer lejbe kerül, így a három ablakszem kicseréléséhez további hat ezer lejre van szükségük.
Egy lemeszelt – valószínűleg a templom első festéséből származó – falfestményt is találtak a sekrestye bejárata felett. A festett felület vélhetően a vele szemben levő baldachin – személy, tárgy vagy hely méltóságát hangsúlyozó mennyezet – tükörképe. Hozzáláttak a rajz restaurálásához is, anyagi forrás hiányában viszont csak részben tudták helyreállítani, a következő munkálatokba azonban belefoglalják annak befejezését is.
Karácsony alatt már a felújított templomban ünnepelhettek a tusnádi hívek, az éppen elkészült szentélyben játszhatták a pásztorjátékot a helyi gyermekek. Azóta a vasárnapi és ünnepi szentmiséket, valamint a nagyobb gyászmiséket a templomban tartják, hétköznaponta viszont a kántori lakban kialakított kápolnában gyűlnek össze a hívek. „A munkálat által még látványosabbá vált, hogy a templom többi része nincs felújítva. Nagyon erős a kontraszt aközött, hogy milyen volt és milyen lett” – jegyezte meg Csont Ede.
A templomhajó és a villanyvezetékek felújítása lenne a legfontosabb tennivaló, ugyanakkor nagy gondot jelentenek a nyílászárók is, mivel nem szigetelnek kellőképpen – ismertette a lelkipásztor. A templomhajó falának felújítása mintegy 200 ezer lejbe kerül, míg a villanyhálózat korszerűsítésére 15 ezer lejre lenne szükségük. Csak ezt követően foghatnának neki az orgona felújításához.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.
szóljon hozzá!