
Fotó: Veres Nándor
Több év alatt sem készült el a csíkszeredai Fürdő utca felújítása, és ezt az ott lakók joggal kifogásolják. Idén mindenképpen sor kerül az utca teljes leaszfaltozására – ígérte Antal Attila, Csíkszereda alpolgármestere.
2016. február 16., 21:282016. február 16., 21:28
A Fürdő utca egyik „különlegessége”, hogy több mint öt éve javítják, de még mindig nincs olyan állapotban, mint amit az ott lakók szeretnének. Az utca másik „érdekessége”, hogy a Baromtér és a Hajnal utcák közötti szakaszon, az úttest közepén egy aszfaltsáv húzódik, de ezen esetenként nem fér el egymás mellett két, ellentétes irányból közeledő gépjármű. Ilyenkor, ha nem elég a hely, akkor az aszfaltsávon kívül eső, gödrös, sáros részen kell közlekedni. A járdák is egyenetlenek, nehezen járhatók.
Az útburkolat rongálódásához jelentősen hozzájárult évekkel ezelőtt a régi, tönkrement utcai vízvezeték, amelyből folyamatosan szivárgott a víz, és a legnagyobb szárazság idején is tócsák keletkeztek. Ez volt az oka annak is, hogy az utca felújítását az európai uniós támogatású projekt keretében elkészült vezetékcsere utánra halasztotta a polgármesteri hivatal. A már említett középső aszfaltsáv elterítését még 2011-ben elkezdték, egy évvel később befejezték, de utána szünet következett, mert a vezetékcserék csak 2014-ben kezdődtek meg, és tavaly adta át az építési területet a kivitelező. Miközben az évente elvégzett útkarbantartások során a Fürdő utcának a Hajnal utca és a Szeredai fürdő közötti hosszabb szakaszán aszfaltsávok fedték el az egypártrendszer idején készült betonburkolat hibáit, az említett, lakóházak közötti részen tavaly sem történt meg a várt felújítás. A polgármesteri hivatal kivárt, mert attól tartottak, hogy a vezetékcsere miatt kiásott árkok betömése során végzett nem megfelelő tömörítés miatt az újraaszfaltozott úttest megsüllyedhet.
Idén úgy tűnik, már nem lesz semmilyen akadály. „A Fürdő utca mindenképp fel lesz újítva” – szögezte le megkeresésünkre Antal Attila. Csíkszereda alpolgármestere szerint ezt az útszakaszt a javításokra elkülönített keretből fogják felújítani, így nem beruházásként szerepel a költségvetésben.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.
Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.
szóljon hozzá!