Ragaszkodnak a jelenlegi formához

•  Fotó: Kristó Róbert

Fotó: Kristó Róbert

Újabb fejezetéhez érkezett a városháza és a városi rendőrkapitányság közti vita a legkisebb csíkszeredai körforgalom ügyében. A körforgalom tervezője fenntartja az általa elképzelt megoldást, a hivatal pedig a véglegesítés engedélyezését kéri.

Kovács Attila

2014. június 03., 21:272014. június 03., 21:27

2014. június 03., 22:002014. június 03., 22:00

Tavaly nyár óta még mindig ideiglenes jelleggel működik a Hunyadi János és a Szentlélek utca, illetve a Testvériség sugárút kereszteződésénél kialakított körforgalom, amelynek vízzel megtöltött műanyag elemeit továbbra is eltolják a Szentlélek utcából a Testvériség sugárútra ráforduló nagyobb teherjárművek. A polgármesteri hivatal álláspontját korábban is ismertető Szőke Domokos alpolgármester szerint ez a helyzet megváltozna a körforgalom véglegesítésével, mert a belső kör a jelenleginél kisebb lesz ugyan, de nagyobbra tervezték a külső sugarát, amelyet kockakövekből kirakott, kissé kiemelt, lejtős felületként alakítanak ki. Erre a teherautók ráhajthatnak kanyarodás közben, és minden jármű gond nélkül elférne.

Kifogásolt a rendőrség

Miután a csíkszeredai rendőrkapitányság nem tartotta megfelelőnek ezt az elképzelést, és azt javasolta, hogy a kör középpontját mozdítsák el másfél méterrel Szentélek irányába, valamint hogy a Szentlélek utca felőli behajtó rész legyen szélesebb, a piac területéből és a járdából történő kivágással, a városháza ismét a tervezőhöz fordult, aki fenntartotta és megindokolta álláspontját – tájékoztatott az alpolgármester. Ezért a polgármesteri hivatal ismételten átiratban kéri a rendőrségtől a körforgalom véglegesítésének engedélyezését – tudtuk meg.

Eltérő értelmezések

A rendőrség egy korábbi közleményében azt kifogásolta, hogy az Országos Útügyi és Autópálya Társaság 2010. évi 898-as számú határozata alapján a kör sugarának legalább 3 méteresnek kell lennie, de a városháza által elküldött dokumentáció szerint ez csak 1 méter. Szőke Domokos szerint ismerik ezt az előírást, és a kör valójában nagyobb ennél. Hozzátette, az 1 méter csak a belső részt, a zöldövezetet jelenti, ezen kívül a kör részeként még két, kissé kiemelt, lejtős felület lesz, amelyet a személygépkocsik elkerülnek a jelzéseknek megfelelően, csak a teherautók hajtanak fel ezekre. Így a kör sugara valójában eléri az előírt méretet. Az alpolgármester úgy véli, az általuk benyújtott dokumentációt nem tanulmányozták kellő figyelemmel, ezért is térnek el az álláspontok.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. szeptember 04., péntek

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését

A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését
Hirdetés
2026. szeptember 04., péntek

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra

Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra
2026. szeptember 03., csütörtök

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését

Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését
2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
Hirdetés