
Fotó: Gecse Noémi
Elmaradt hétfőn az ítélethirdetés a Csíkszereda volt polgármestere és hivatali tisztségéből felfüggesztett alpolgármestere ügyében tartott tárgyaláson. A Hargita Megyei Törvényszéknek arról kellett döntenie, hogy meghosszabbítja Ráduly Róbert Kálmán és Szőke Domokos hatósági felügyeletét, vagy feloldja a korlátozásokat.
2015. augusztus 10., 21:272015. augusztus 10., 21:27
2015. augusztus 10., 21:292015. augusztus 10., 21:29
A tárgyalást, amelyre azért került sor, mert nemsokára lejár a június 22-én a jogerős ítélettel elrendelt, hatvan napra vonatkozó hatósági felügyelet, hétfőn tartották a Hargita Megyei Törvényszéken. Az ügy még előzetes szakaszban van, ezért zárt ajtók mögött hallgatta meg a bíró az ügyészt, majd a védőügyvédek védőbeszédét, illetve a vádlottak észrevételeit, kérésük indoklását.
Mint Szász Ferenc, Szőke Domokos ügyvédje a közel egyórás tárgyalás után elmondta, az ügyész ezúttal a hatósági felügyelet meghosszabbítását indítványozta a bíróságnak újabb hatvan napra. Ő viszont a felügyelet teljes feloldását és védence szabadlábra helyezését kérte. „Mi azzal támasztottuk alá indítványunkat, hogy nem jelentenek veszélyt a vádlottak a társadalomra, és a társadalmi érdek azt diktálja, hogy Szőke Domokos tudjon visszatérni munkájához” – magyarázta Szász Ferenc.
Ráduly Róbert Kálmán kitart amellett, hogy mondvacsinált ügyről van szó alaptalan vádakkal. Emlékeztetett, két éve történt, hogy tetten érte megfigyelés közben a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) tisztjét, amit később a SRI is elismert. „A szolgálat igyekezett visszavágni ezért. Ennek az eljárásnak az a célja, hogy bizalmatlanságot keltsenek az emberekben a választott elöljárókkal kapcsolatban. Ezt szolgálja az őrizetbe vétel napján a csúszópénzekről szóló információszivárogtatás a központi sajtónak, olyan bejelentésekre alapozva, hogy valaki egy üzletben hallott erről beszélni egy másik személyt” – mondta a volt polgármester.
A volt polgármester nehezményezte, hogy miután lemondott tisztségéről, és más területen dolgozik, a hatósági felügyelethez kapcsolódó tiltások miatt a polgármesteri hivatalba sem mehet be, és nem találkozhat ott különböző személyekkel, holott munkája végett erre szükség lenne. Az ítélet kihirdetését a tárgyalás után két órával későbbre ígérte a bíró, de ez akkor nem történt meg, az érintettek a délutáni órákban is erre vártak.
Az ügyben az alapfokú döntés nyomán mindenképp fellebbezésre kerül sor. Amennyiben a törvényszék helyt ad az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) indítványának és meghosszabbítja a hatósági felügyeletet, a két vádlott ügyvédjei nyújtanak be fellebbezést a Marosvásárhelyi Ítélőtáblához, ha pedig feloldják az előzetes kényszerintézkedést, akkor a vádhatóság fordul fellebbezéssel a táblabírósághoz. A másodfokú, jogerős ítéletre még néhány napot várni kell.
A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!