
Fotó: Veres Nándor
Becsületesen ki kellene fizetni a pedagógusoknak a próbaérettségin kifejtett munkát, nem szabadnapot kellene ezért adni – nyilatkozta Póra Fülöp, a Tanügyi Szabad Szakszervezeti Szövetség (FSLI) csíkszéki szervezetének vezetője.
2014. március 04., 17:382014. március 04., 17:38
2014. március 04., 17:432014. március 04., 17:43
A Krónika beszámolója szerint Remus Pricopie oktatási miniszter úgy nyilatkozott, hogy a próbavizsgákon részt vevő tanárok szabadnapot kapnak fizetségként. Mint mondta, erről a szakszervezetekkel is egyeztetett, és hangsúlyozta, soha nem is került szóba, hogy kifizessék ezért a tanárokat. A lap szerint a FSLI Vaslui megyei szervezete múlt héten bejelentette, hogy bojkottálja a próbaérettségit és tagjaik nem is vettek részt hétfőn a munkában.
A csíkszéki tanárok dolgoznak
„A tizenegyedik és tizenkettedik osztályosok számára hétfőn elkezdődött és pénteken véget érő próbaérettségin dolgozó csíkszéki pedagógusok nem jelezték, hogy kifogásolnivalójuk lenne a folyamattal kapcsolatosan\" – tudtuk meg Póra Fülöptől, a Tanügyi Szabad Szakszervezeti Szövetség (FSLI) csíkszéki szervezetének vezetőjétől. Ő is úgy gondolja egyébként, hogy a próbaérettségin kifejtett munkát a pedagógusoknak becsületesen ki kellene fizetni. „Nemrég arról panaszkodtak tanárok, hogy egy versenyen 10-12 órát javítottak dolgozatokat és nem kaptak ezért a munkáért semmit” – idézte fel. Arra kérte a pedagógusokat, jelezzék ezúttal is, ha elégedetlenek.
Értéktelen szabadnapok
A szakszervezeti vezető szerint a tanárok nem sokat érnek a szabadnapokkal, hisz a tanügyben dolgozóknak annyi szabadságuk van, hogy gyakran nehézséget okoz mind kiadni a szabadnapokat, ezért ha munkát kérnek tőlük, azt meg kellene fizetni.
A próbaérettségi keretében kedden a magyar nyelv és irodalom vizsga zajlott le.
A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!