Pénz a perrel megnyert bérkiegészítésekre

•  Fotó: Kristó Róbert

Fotó: Kristó Róbert

Több mint kétszázezer lejt kapott a Hargita Megyei Tanfelügyelőség azon bérkiegészítések kifizetésére, amelyeket peres úton nyertek meg a tanügyi szakszervezetek.

R. Kiss Edit

2012. szeptember 06., 16:272012. szeptember 06., 16:27

2012. szeptember 06., 17:022012. szeptember 06., 17:02

Csukás Levente, a Hargita Megyei Tanfelügyelőség gazdasági igazgatója elmondta, 217 ezer lejjel egészítették ki az intézmény számára erre az évre a 2011-ben vagy azelőtt peres úton elnyert bérkiegészítések kifizetésére kiutalt 1 millió 255 ezer lejt, amelynek mintegy kilencven százalékát már  megkapták a pedagógusok. Csukás Levente kifejtette, a jogszabályok szerint idén a peres úton megnyert bér jellegű követelések öt százalékát kell kifizetni a pedagógusoknak, ez összesen mintegy hárommillió lej lenne. Mivel azonban év elején az iskolák nem jelentették le a tanfelügyelőséghez helyesen a szükséges összegeket, és voltak perek, amelyekben a pozitív döntés után csak hónapokkal később jött ki a határozat, év elején nem tudták a teljes összeget igényelni az oktatási tárcától. Így ahhoz, hogy az öt százalékot ki tudják fizetni év végéig, további költségvetés-kiegészítésre lesz szükség – mondta a gazdasági igazgató. Közölte, közben pontosítást kaptak arra vonatkozóan, hogy a megnyert összegek öt százalékát az idén megnyert perek után is ki kell fizetni, erre pedig további kétmillió lejre lenne szükség Hargita megye számára. A még szükséges összegeket az ősszel esedékes költségvetés-kiegészítés során remélik, hogy megkapja a tanfelügyelőség.

A tanügyi szakszervezetek a megígért, de aztán meg nem adott béremelés, a jogtalannak bizonyult bércsökkentés, elmaradt tizenharmadik fizetések, jogtalanul lecsökkentett szabadságpénzek nyomán nyertek pereket, az ezek során megítélt összegeket pedig szakaszosan kapják meg.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 31., hétfő

Csendőrök fognak gyakorlatozni Gyergyószentmiklóson és környékén

Csütörtökig tartó csendőrségi gyakorlat kezdődik kedden Gyergyószentmiklóson: az akció nem jár forgalomkorlátozással és nem fogja zavarni a lakosság mindennapjait – közölte a város önkormányzata.

Csendőrök fognak gyakorlatozni Gyergyószentmiklóson és környékén
Hirdetés
2026. augusztus 30., vasárnap

Személygépkocsi is lángra kapott

Gazdasági melléképület és személygépkocsi kapott lángra vasárnap délelőtt Gyergyóvárhegy községben.

Személygépkocsi is lángra kapott
Személygépkocsi is lángra kapott
2026. augusztus 30., vasárnap

Személygépkocsi is lángra kapott

2026. augusztus 28., péntek

A tető megbontásával tudtak bemenni és megmenteni a villámsújtott lakóházat

Gyorsan közbeléptek a gyergyóalfalvi tűzoltók a csütörtöki vihar után, így megmenekült a nagyobb kártól a villámsújtott lakóház.

A tető megbontásával tudtak bemenni és megmenteni a villámsújtott lakóházat
2026. augusztus 27., csütörtök

Nagy mennyiségű aranyat foglaltak le egy székelyföldi házkutatás során

Csempészet gyanúja miatt tartottak házkutatást csütörtökön a gyergyószentmiklósi bíróság által elrendelt parancs alapján. Az akció során 888,43 gramm aranyat, valamint 27 ezer lejt, 550 eurót és 200 svájci frankot találtak.

Nagy mennyiségű aranyat foglaltak le egy székelyföldi házkutatás során
Hirdetés
2026. augusztus 26., szerda

Akár éjjel is átvehetők lesznek a könyvek a könyvtári automatából

Közel 300 ezer lejes beruházással korszerűsítették a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár eszközállományát és világítási rendszerét. A fejlesztés részeként olyan szolgáltatások is elérhetővé válnak, mint a nyitvatartási időn túli könyvátvétel.

Akár éjjel is átvehetők lesznek a könyvek a könyvtári automatából
2026. augusztus 25., kedd

Hat új bemutatóval és osztálytermi bérlettel készül a Figura

Készül az új évadra a Figura Stúdió Színház: hat premiert terveznek, miközben tíz korábbi előadás is műsoron marad. A gyergyószentmiklósi társulat az iskolásokat is megcélozza új osztálytermi bérletével, és több fesztiválon is fellép az évad során.

Hat új bemutatóval és osztálytermi bérlettel készül a Figura
2026. augusztus 25., kedd

Gombatúrától a pálinkakóstolóig – terítéken a gyergyói erdők kincsei

Gombák, gyógynövények, méz, sajtok, vadak és hegyi patakokból kifogható halak, fűszerek, erdei gyümölcsök lesznek a középpontban az augusztus 28–29-én sorra kerülő Erdő Kincsei Fesztiválon Gyergyószentmiklóson.

Gombatúrától a pálinkakóstolóig – terítéken a gyergyói erdők kincsei
Hirdetés
2026. augusztus 25., kedd

Sportágak sokaságával vár mindenkit a gyergyói rendezvény

Várja a gyerekeket és felnőtteket a Mozdulj Gyergyó! négynapos eseménysorozata, amelyen a sportágválasztótól az ökölvíváson, hokin és labdarúgáson át a közösségi programokig számos mozgásforma és kísérőrendezvény kap helyet Gyergyószentmiklóson.

Sportágak sokaságával vár mindenkit a gyergyói rendezvény
2026. augusztus 24., hétfő

Megtámadtak egy taxisofőrt, majd elvitték a taxit – letartóztatták az elkövetőket

Két maroshévízi férfit azonosítottak és tartóztattak le a rendőrök, miután a gyanú szerint megtámadtak egy taxisofőrt, majd egyikük jogosítvány nélkül elhajtott a taxival. A járművet később egy Maroshévíz határában található erdős területen hagyták.

Megtámadtak egy taxisofőrt, majd elvitték a taxit – letartóztatták az elkövetőket
2026. augusztus 18., kedd

Székelyföldi Lovas Ünnep: Szent István-napi zarándoklat és további 120 programpont

Négy napon át a lovas programoké, hagyományoké, sporté és közösségi élményeké lesz a főszerep. A több mint 120 programpontot kínáló Székelyföldi Lovas Ünnep idén először szekeres és lovas zarándoklattal kezdődik.

Székelyföldi Lovas Ünnep: Szent István-napi zarándoklat és további 120 programpont
Hirdetés