A Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság a csendőrséggel, valamint a brassói Területi Erdészeti és Vadászati Felügyelőséggel közösen átfogó ellenőrzés-sorozatot tartott január 25–29. között.
2013. január 30., 16:172013. január 30., 16:17
2013. január 30., 18:482013. január 30., 18:48
A razziaszerű vizsgálatok elsősorban a törvénytelen fakitermelés által fokozottan veszélyeztetett területeket, ugyanakkor azokat a fő-, mellék- és erdei utakat érintették, ahol gyakorta eljárnak az erdőkitermelésben használt gépek és teherautók. Emellett a fafeldolgozással foglalkozó vállalkozások környékeire is kiemelt figyelmet fordítottak.
Öt nap alatt, az összesen 199, faanyagot szállító haszongép- és állatvontatású jármű vizsgálata során öt törvénysértést és hetvenhárom kihágást találtak a rendfenntartók. A rendszerint csak rendőrökből álló ellenőrző csoportoknak az elfogott törvénysértők ellenállása miatt több alkalommal is erősítést kellett kérniük a csendőrségtől és a brassói Területi Erdészeti és Vadászati Felügyelőségtől.
Az akciókban összesen nyolcvan rendőr, tizenöt csendőr és kilenc erdész vett részt. A kiszabott büntetések összértéke eléri a 40 660 lejt, míg a hetvenhat köbméternyi elkobzott faanyag értéke több mint tizenháromezer lejre rúg.
A Hargita megye egész területére kiterjedő ellenőrzés-sorozat, ha nem is az öt napon keresztül tapasztalt intenzitással, de folytatódik mindaddig, amíg látványosan vissza nem esik az illegális fakitermelés mértéke. A rendőrség elsődleges célja, hogy megfelelő büntetéssel sújtsa mindazokat, akik bármilyen formában hozzájárulnak a környezet jogellenes pusztításához.
Hídfőnek ütközött egy autó Gyergyószentmiklóson, a város Gyergyószárhegy felőli kijáratánál. A balesetben két személy megsérült, egyikük a roncsok közé szorult.
Fegyelmezettséget követelő felvonulások, egyszerű, de tartalmas kirándulások, kivonulások a szabadba, muzsikaszó kíséretében, gyöngyvirágot szedve – ilyenek voltak a régmúlt idők majálisai Székelyföldön.
Kevesebb mint egy hónap telt el azóta, hogy Gyergyószentmiklóson, egy Virág negyedi parkolóhely használata körül kialakult vita rendeződni látszott, most azonban újabb fordulat történt: valaki megrongálta a parkolásgátló szerkezetet.
Rendszámfelismerő kamerákat telepítettek a polgármesteri hivatal mögötti hulladéklerakóhoz Gyergyóújfaluban a szabálytalan szemétlerakás ellenőrzésére.
Csaknem 10 ezer fogyasztó maradt áram nélkül, miután Borszéken kidőlt egy fa és leszakította a magasfeszültségű áramkábeleket, amelyek tüzet is okoztak.
Száraz növényzet és cserjék gyulladtak ki Borszéken: a lángok egy magasfeszültségű vezetéket érintő meghibásodás miatt keletkeztek, miután egy fa rádőlt az oszlopra, és elszakította a vezetékeket.
Rendkívüli ülést tartott hétfőn Gyergyószentmiklós képviselő-testülete, ahol két kérdésben hoztak döntést. Korlátozták a szerencsejáték-termek működését, és elfogadták a területrendezési dokumentációkat az elektromos töltőhálózat kiépítéséhez.
Két lakóház, két melléképület és a száraz növényzet is lángra kapott vasárnap Gyergyóvárhegyen. A tűzhöz több hivatásos és önkéntes egységet riasztottak, a lángok terjedését végül sikerült megfékezni.
Hét mezőgazdasági út újul meg és épül ki Gyergyócsomafalván, összesen 13 kilométer hosszan. Az egymillió eurós beruházás kivitelezése elkezdődött, a munkálatok nyomán jövő tavaszra stabilabb felületen közlekedhetnek a mezőre járó munkagépek.
Sikeresen indult a gyergyószentmiklósi BBQ Street by Marble: a sült húsok illata, a látványos grillezés és a zenei programok már a nyitányon nagy tömeget vonzottak. A szervezők szerint a város nyitott az ilyen különleges gasztroélményekre.
szóljon hozzá!