
Éjszaka tevékenykedő tolvajra csaptak le a csíkszentmártoni rendőrök közel egy hetes nyomozás után kedden. A minősített lopással gyanúsított férfi múlt héten öt különböző helyről összesen ötezer lej értékben tulajdonított el különböző javakat.
2014. május 28., 16:182014. május 28., 16:18
2014. május 28., 16:262014. május 28., 16:26
A gyanú szerint a 44 éves csíkszentmártoni B. L. múlt csütörtökre virradóra egy nyitva felejtett bejárati ajtón keresztül hatolt be egyik falustársa házába, ahonnan értéktárgyakkal tele bőrönddel távozott. A kétezer lejes károkozást követően betört egy, az első bűncselekmény elkövetése helyének közelében lévő gazdasági melléképületbe is, eltulajdonítva egy ezer lej értékű láncfűrészt.
A rendőrségi kivizsgálás során újabb lopásokra is fény derült: B. L. ugyanazon az éjszakán további három szentmártoni udvaron tett hívatlan látogatást, háziszárnyasokkal, lábbelikkel és egy szőnyeggel gyarapítva a jogtalanul megszerzett javak listáját. Utóbbi három lopás során mintegy kétezer lejes kárt okozott.
Az eltulajdonított javakat megtalálták és hiánytalanul visszaszolgáltatták a jogos tulajdonosoknak. B. L. ellen minősített lopás miatt bűnügyi eljárást indítanak – tájékoztatott a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.
A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!