Összevonták az iskolákat

Balánbányán meghozta az önkormányzat az iskolahálózat szűkítésére vonatkozó döntését: a volt bányavárosban az eddigi három helyett következő tanévtől csak két jogi személyiségű tanintézet marad.

R. Kiss Edit

2013. december 18., 17:382013. december 18., 17:38

2013. december 18., 17:512013. december 18., 17:51

Szűkíteni kell az iskolahálózatot, a következő tanévi beiskolázási tervre vonatkozóan igen szigorúan fogalmazó módszertan jelent meg. Eszerint mindenképpen be kell férni a költségvetési összegekbe, amelyeket idén túllépett a megyebeli oktatási intézetek nagy része. Balánbányán meghozták már a szükséges döntést, a helyi önkormányzat keddi döntése értelmében az eddigi három helyett következő tanévtől csak két jogi személyiségű tanintézet lesz a városban.

Brezovszky György polgármester ismertette, a jelenlegi 1-es számú és a Geo Bogza általános iskolákból egy iskolát hoznak létre, amely Geo Bogza névvel fog működni. Az 1-es számú iskolában működő magyar tannyelvű osztályokban alacsony a létszám, ezeket nincs hogyan kiegészíteni, de az ugyanott működő román tannyelvű osztályokat az összevonás után fel lehet tölteni a másik, teljesen román tannyelvű iskolából, így működőképes lesz az új tanintézet – fejtette ki a polgármester. Az átszervezés révén húsz lesz az átlagos osztálylétszám az általános iskolában, jelenleg pedig 7-8 gyerekkel működő osztályok is vannak. A polgármester úgy véli, az nem fog gondot okozni, ha a szülők egyik vagy másik iskolába kell elvigyék majd gyermekeiket, mert nincsenek nagy távolságok a városon belül.

A két általános iskolához tartozik jelenleg egy-egy óvodai részleg is, ezek jövő tanévtől átkerülnek a középiskolához, amellyel Liviu Rebreanu néven alkotnak egy jogi személyiségű tanintézetet. Így 460-480 lesz a létszám a két tanintézményben, ami megfelel a jogi személyiség fenntartásához szükséges követelményeknek, és mintegy harmincszázalékos költségcsökkenés valósul meg – összegezte a polgármester. Az új iskolákban hússzal lesz kevesebb állás, mint a jelenlegi iskolarendszerben, de amint Brezovszky György fogalmazott, ez nem nagy gond, a helyettesítő állások megszüntetésével és a bedolgozó nyugdíjasok újra nem alkalmazásával meg lehet oldani a leépítést.

A magyar tannyelvű osztályokat is magába foglaló 1-es számú általános iskola igazgatója, Hada János érdeklődésünkre azt mondta, egyetértenek a meghozott döntéssel, részt vettek ennek előzetes egyeztetésében. Ez látszik a legjobb megoldásnak, így ki lehet egészíteni az osztályokat, és így kell a legkevesebb állást megszüntetni – mondta az igazgató.

Az iskolahálózat átszervezésére vonatkozó önkormányzati döntést a tanfelügyelőségnek is szentesítenie kell. Bartolf Hedvig, Hargita megye főtanfelügyelője arról tájékoztatott, szerdai vezetőtanácsi ülésükön egyetértettek a döntés tartalmával, és elvi beleegyezésüket adták ahhoz, az önkormányzati határozat azonban némi kiegészítésre szorul, ezt még megvárják a végleges jóváhagyás előtt.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 04., péntek

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését

A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését
Hirdetés
2026. szeptember 04., péntek

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra

Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra
2026. szeptember 03., csütörtök

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését

Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését
2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
Hirdetés