
Fotó: Kristó Róbert
A beavatkozásra ugyan még várni kell, mert az előkészítés elhúzódik, de idén sem marad el a szúnyogok és rágcsálók összehangolt irtása Csíkszeredában.
2016. augusztus 08., 17:182016. augusztus 08., 17:18
A szúnyog- és rágcsálóirtást eddig általában július végén, augusztus elején végeztette a polgármesteri hivatal a városban, amelyet néhány hét után megismételtek. Ez most nem így lesz – tudtuk meg.
„Mi szeretnénk a rágcsáló- és rovarirtást elvégezni a közterületeken, de ezzel kapcsolatosan sajnos elég sok problémánk volt korábban, ezért próbálunk mindent a törvény előírásainak, betűjének megfelelően végezni” – közölte érdeklődésünkre Szőke Domokos. Csíkszereda alpolgármestere hozzátette, kollégáik a szükséges közbeszerzési eljárás kiírásának előkészítésén dolgoznak.
Számvevőszéki kifogások
A Szőke Domokos által is említett problémák 2011-ben kezdődtek, amikor a város olyan részein is végeztek szúnyogirtást, amelyek nem voltak Csíkszereda tulajdonában, például az Olt partján. A számvevőszék ezt kifogásolta, szabálytalannak találva, hogy a város pénzén más intézményhez tartozó területen végeztek szúnyogirtást. Per következett, emiatt Csíkszeredában két évig nem végezték ezt a tevékenységet, utána viszont folytatták.
Ha ez megtörténik, szakcégek jelentkezését várják, közülük kell választani egyet, amely szerződés alapján megbízást kap a beavatkozás elvégzésére. A megyeszékhely idei költségvetéséből a szúnyog- illetve rágcsálóirtásra egyenként 60–60 ezer lejt irányoztak elő.
A szúnyogirtást közterületeken, a város tulajdonában lévő parkokban, játszótereken, nagyobb méretű zöldövezeteken végzik el, ezúttal is a már ismert melegköd-képzéssel – számolt be Lázár Péter, a polgármesteri hivatal városrendezési osztályának vezetője.
Így a központi park és környéke, a Vár tér és a Temesvári sugárút területe, az ifjúsági parkban, a stadion környezetében is várható ez. Megtudtuk, hogy a város által fenntartott intézményekben belső rovarirtás is lesz.
A gyárbezárások munkahelyeket szüntetnek meg, de közösségeket, szakmai tudást és évtizedeken át épülő emberi kapcsolatokat is felszámolnak. Két film és az alkotókkal való beszélgetés a székelyföldi ipar múltját és emberi következményeit idézte fel.
Megfeszített tempóban zajlik az útjavítás a csíkszeredai Testvériség sugárút felső szakaszán, a kivitelező még a késő esti órákban is dolgozott, hogy mihamarabb befejezze a közel kétszázméteres szakasz felújítását.
Október 19–30. között nemzetközi hadgyakorlatot tartanak többek között Hargita megyében is. A kiképzés részeként Csíkzsögödben lövészetre, Csíkszeredában pedig katonai jelenlétre lehet számítani.
Fokozott elővigyázatosságra kérik Csíkszereda lakóit, miután a város területén is igazolták a veszettséget egy elhullott róka tetemében.
Két sofőr ellen indított büntetőeljárást a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság kedden: egyikük lejárt érvényességű rendszámmal vezetett, a másik pedig alkohol hatása alatt, ráadásul a jogosítványát is bevonták korábban.
Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.
Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.
Tűz ütött ki egy csíkszeredai cég fűrészporsilójában hétfőn este, a helyi tűzoltók siettek a helyszínre.
Rendezvénysorozattal emlékezik az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulójára Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa. A program részeként játékos történelmi kalandra hívják a csíkszeredai nyolcadikos tanulókat október 12-én és 13-án.
Javítási munkálatok miatt október 12-én, hétfőn 10 és 13 óra között több csíkszeredai utcában szünetel a vízszolgáltatás – tájékoztat a Harvíz Rt.
szóljon hozzá!