Összefogással romokból kápolna

Az 1990-ben újjáépített Xantus-kápolna oltárképét Szilágyi István akkori csíkszentkirályi plébános készítette a kápolna felszentelésére. A 23 éve készült festmény a szent családot ábrázolja munka közben: Mária fon, miközben a fiatal Jézus és József ács munkát végez. A hosszúaszói völgyben az 1694-es utolsó tatárbetörés leverésének emlékére – a Xántus Keresztes alcsíki királybíró sírja fölé – állított kápolnát az 1989-es decemberi forradalmat követően csíkmindszenti, fitódi és szentléleki lakók kezdeményezésére építették újjá. Az egyik kezdeményező, a fitódi Balog József mesélt nekünk arról, hogyan is valósultak meg a munkálatok.

A 81 éves férfi elmondása szerint, már a kommunizmus alatt megkereste őt Gondos Albert tanító, iskolaigazgató, aki látva a kápolna romjait, nem akarta veszni hagyni azt. Akkor nem volt alkalmas, hiszen abban az időszakban az egyházi kezdeményezéseket nem támogatta a kormány – magyarázta az okát, hogy miért nem kezdődtek el már akkor a munkálatok.

Pénzt könyvnyomtatásból

A kommunizmus bukását követően, 1990 újév napján már azzal a gondolattal kelt fel Jóska bácsi, hogy most már jó lenne felépíteni – ahogy a falubeliek nevezték – a „csonka kápolnát”. Feleségének mondta el elsőként az ötletét, aki jelezte, hogy nincs elég pénzük ahhoz, hogy meg tudják valósítani. A pénz kérdésére még aznap megtalálta a választ a bácsi. Úgy gondolta, hogy a Nagy Borbála által 1939-ben írt A Xántus-völgyi ütközet című könyv – amely neki is megvolt egy példányban – újranyomtatásával és értékesítésével elő tudnák teremteni a szükséges összeget.

Még aznap a misére menet felkereste Gondos tanítót, és elmondta az ötletét, aki támogatta abban. Azt követően gyűlést hívtak össze, amelyen már hatvan ember aláírásával igazolta, hogy vállalja a kápolna újjáépítését. Tavasszal elkezdődtek a munkálatok, egy nap alatt a helyszínre szállítottak minden, az építéshez szükséges anyagot. „A homokot a csíkbánkfalvi patakból, a követ a beomlott Suta bányából hordták az állami gazdaság, a pártgazdaság és a szentléleki kollektív autói, traktorai. A nép össze volt már gyűlve, a kápolna megmaradt régi alapját kitisztították, és raktak egy méter magas kőfalat” – részletezte Jóska bácsi az első nap eseményeit.

Önkéntes munka

A környékbeliek azt követően is önkéntesen dolgoztak, sőt a munkásoknak szánt áldomást is felajánlásokból állták. Az ácsmunkát a mindszenti szakemberek végezték, a bejárat fölötti keresztet pedig Gyergyóból hozott fehér kőből rakták ki. Az építéshez nem volt szükség a pénzre, hiszen több százan önkéntes munkával hozzávetőleg hat hét alatt újjáépítették a kápolnát. Így még az év május második vasárnapján, 13-án Bálint Lajos püspök felszentelte a hívek jóvoltából elkészült épületet – számolt be az idős ember.

Az akkori ünnepségen több ezren voltak, ott értékesítették a kétezer példányban újranyomtatott könyvet, a bevételt pedig az elszámolási gyűlés határozata szerint a szentléleki és mindszenti templomoknak ajánlották fel – emlékezett vissza Jóska bácsi. Hozzátette, azóta is május második vasárnapján ünnepelnek a hívek, akiknek a száma az évek alatt jelentősen megfogyatkozott.

A Xantus-völgyi ütközet

A Nagy Borbála által írt, Xantus-völgyi ütközet című könyvben először egy csíkmenasági lakodalom előkészületeiről olvashatunk, ahol a násznép azért aggódik, hogy az 1694-es februári, kétnapos szüntelen havazás miatt a szomszéd faluból hívott vendégek nem tudnak majd részt venni a lagzin. Míg a hosszúaszói násznagy, Xantus Keresztes a nagy hideg ellenére megérkezett a helyszínre, a felcsíki vendégeket a tatárok által gyújtott tűz visszatartotta.

Ugyanis február 13-án háromszázötven tatár tört be a Gyimesi-szoroson át Felcsíkra, hogy felderítse a területet. S habár a székely harcos nép volt, bátran szállt harcba, akkor mégsem volt őrség a szorosban, mert a nagy hó miatt Sándor János felcsíki alkapitány a szépvízi váltóőrségnek azt javasolta, menjenek haza, s majd ha megenged a fagy, akkor őrködhetnek. Így a tatár elég információt szerzett, következő reggelen pedig már lángolt nyolc falu: Szentmihály, Szépvíz, Szentmiklós, Delne, Borzsova, Vacsárcsi, Göröcsfalva és Cibrefalva. A tatárok mi elvihető volt, összegyűjtötték, a lakosokat pedig meggyilkolták, elhurcolták – áll a könyvben.

Hősies asszonyok

Az azt követő napon Mirza kán Somlyót akarta volna bevenni, de mire odaértek, Kissomlyó oldalában rendezett had várta. A kán visszafordult volna, ismerve a székelyek természetét, fia azonban előre akart menni, megharcolni velük. Némi vita után az öreg visszafordult az idősebb tatárokkal, fia pedig a kincsekre vágyó fiatalokkal Szentgyörgy, illetve Taploca felé indult két csapattal, hogy majd Szentmártonon találkozzanak. A megosztott tatárokat a Somlyón összegyűlt imádkozó asszonyok és diákok ijesztették el, akik Nízet páter javaslatára kucsmákat téve fejükre sorakoztak fel. Nemcsak a tatárok erejét csökkentették így, hanem időt is biztosítottak az alcsíki katonáknak, hogy felkészülhessenek a kutyafejűek fogadására.

Éppen, hogy Menaságon kimondta az esküt az új pár, öreg székely törte meg a meghitt pillanatot, „Itt a tatár” bekiabálásával. Xantus Keresztes királybíró parancsára minden férfi fegyverben indult a hosszúaszói völgy felé. A kevés létszámú, de hősiesen harcoló székely és a rendezetlen tatár seregek ütközetét részletesen vázolja Nagy Borbála könyvében. Leírja a tatárokat megfutamító rettenthetetlen székelyek küzdelme mellett a vitézek halálát is, többek között a Xantus Keresztesét.

Székely győzelem

A kicsiny székely had immár vezető nélkül az Olt völgye felé tartó lófejűek nyomába szegődött, s habár azok ott találkoztak a másik tatár sereggel, mégis megfutamították őket. „Most sem volt összesen ezernél több székely lovas és ugyanannyi gyalog, de a meglepett nyolcezernyi tatár mozdulni sem tudott közöttük. Azt sem tudták, merre forduljanak: elöl az alcsíkiak, balról a szentlélekiek, hátul a somlyóiak és jobbról a megmászhatatlan Hargita”. Így sikerült a székelyeknek a közben vezetőjüket cserbenhagyó tatárokat elűzni – olvasható a nyolcvanegy éves bácsi által oly sokszor lapozott utolsó tatárdúlásról szóló könyvben.