Országos érdekeltségű gyógyfürdővé nyilvánították Tusnádfürdőt

Országos érdekeltségű gyógyfürdőhellyé nyilvánította a múlt héten a kormány Tusnádfürdőt. Albert Tibor polgármester szerint kitartó lobbizásra volt szükség ehhez a döntéshez, amitől a település fellendülését várják.

Bíró Blanka

2013. június 25., 19:092013. június 25., 19:09

2013. június 25., 22:102013. június 25., 22:10

Miután Romániában mostanáig alig öt ilyen besorolású helység volt – a Maros megyei Szováta, a Kovászna megyei Kovászna, a Bihar megyei Félixfürdő, valamint két Vâlcea megyei hely –, most további öttel bővült a lista. Ezen megtaláljuk a Bihar megyei Püspökfürdő, a Temes megyei Buziásfürdő, a Hunyad megyei Feredőgyógy, valamint a Konstanca megyei Eforie város mellett a csíkszéki Tusnádfürdőt is.

„A település balneológiai adottságainak elismerését jelenti, hogy felkerült az országos jelentőségű gyógyfürdőhelyek listájára\" – jelentette ki megkeresésünkre Albert Tibor, Tusnádfürdő polgármestere. Az elöljáró hangsúlyozta, sokat lobbizott azért, hogy megszerezze a fürdővárosi rangot. A státus birtokában ugyanis a település mindenképpen nagyobb eséllyel pályázhat, hiszen az Európai Unióban is egyre többet költenek a betegségmegelőzésre, ezért a pályázati dokumentációk elbírálásakor plusz pontot jelenthet, ha a városnak balneológiai adottságai vannak, és ezt az ország kormánya is szavatolja. Albert Tibor szerint ugyanakkor a minősítés révén a fürdőhely még inkább bekerül az országos és az európai köztudatba. „Nagy jelentősége lehet a minősítésnek továbbá, ha a turisztikai törvény különböző kedvezményeket szavatol majd az országosan elismert gyógyfürdőhelyeknek\" – véli Tusnádfürdő polgármestere.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. szeptember 03., csütörtök

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését

Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
Hirdetés
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
2026. augusztus 31., hétfő

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt

Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt
2026. augusztus 31., hétfő

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában

Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában
Hirdetés