
Fotó: Veres Nándor
Csaknem végeztek a csíkszeredai Zsögödi Nagy Imre utcában a szennyvízhálózat kiépítésével, más utcákban viszont van még munka a kivitelező számára. Megfelelő ütemmel tartható az októberi határidő – vélik az illetékesek.
2015. június 02., 20:552015. június 02., 20:55
A vezetékek elhelyezése szinte teljesen befejeződött a Zsögödi Nagy Imre utcában, ahol tavaly kezdték el a szennyvízhálózat kiépítését. Az útburkolat helyreállításával viszont még dolgozni kell – ezt láttuk kedden. Főként az utca középső szakaszán nehézkes a járművek közlekedése, ahol nem zajlott még újraaszfaltozás.
Mint Oláh Sándor mérnök, a Harvíz Rt. regionális víz- és csatornaszolgáltató projektfelelőse tájékoztatott, a Zsögödi Nagy Imre utcában hátravan még két szennyvízátemelő szivattyúház elektromos bekötéseinek elvégzése, ugyanez szükséges a Kútpatak utcában is, illetve a Natúr lakópark felé vezető Zsögöd utcában, ahol szintén van egy-egy átemelő. Zsögödben ezután történik meg a mellékutcák rácsatlakoztatása a gerincvezetékre, valamint a szennyvízhálózat kiépítése a két Kőbánya utcában. A Zsögöd utcában, ahol tavaly már helyreállították az úttestet, de az aszfaltburkolat több helyen megsüllyedt, újabb javítások voltak, és ezt folytatják – tudtuk meg.
Az illetékes szerint az október 9-ei határidőig be lehet fejezni a hátralévő munkálatokat, kérdés azonban, hogy tartja-e a megfelelő ütemet a kivitelező kolozsvári ACI Rt. „Apróbb akadályok mindig vannak, de ezek nem veszélyeztetik még a munkálatok befejezését. A Kőbánya utcában lesz valószínűleg nagyon nehéz a munka, mivel köves, sziklás a talaj, szűk az utca” – vélekedett Oláh Sándor. Mint megtudtuk, nemsokára elkezdődik Zsögödfürdő területén is a vezetéképítés, ott 1200 méteres hosszúságú csatornahálózatnak kell elkészülnie.
Csíkszeredában és környékén a tavaly elkezdett, európai uniós finanszírozással készülő szenny- és ivóvízhálózatok építése, bővítése más helyszíneken is folytatódik. A zsögödi városrészen kívül Csíkszeredában jelenleg a Hargita, a Sas és Bérc utcákban készül a szennyvízhálózat, és dolgoznak Fitódban, valamint Szentléleken is – közölte a projektfelelős.
Jelentősen bővül a térfigyelő rendszer Csíkszeredában: a város területén 131 helyszínen 193 térfigyelő kamerát szerelnek fel a következő hónapokban.
Kiskorú által irányított lovasszekér ütött el egy idős férfit szombaton este Kászonaltízen; a tettes elhagyta a helyszínt, de a hatóságok hamar rátaláltak – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.
Elszaporodtak a rágcsálók Csíkszereda egyes részein: főként a városközpontban okoznak gondot a patkányok és az egerek, de más városrészeken is jelen vannak. A szakemberek szerint ellenük csak rendszeres és összehangolt irtással lehet hatékonyan fellépni.
Olcsó kis hangfalat talált a csomagban egy csíkszeredai férfi, miután az interneten szkennert (lapolvasót) rendelt. Azért osztotta meg az esetet, hogy mások ne járjanak hasonlóan, a fogyasztóvédelem pedig tanácsokat adott az ilyen átverések kikerülésére.
Motorok és motorosok százait áldották meg vasárnap délután a Tolvajos-tetőn.
Villanyáram-kiesést okozott az erős szél több Hargita megyei településen vasárnap délután; összesen 1110 fogyasztó érintett.
Több területen is úttörő szerepet vállalt, és egyetlen feladatát sem végezte félgőzzel. Az ő nevéhez kötődik többek között a Pro Animalia Alapítvány létrehozása, valamint Fodor Sándor Csipikéjének bábszínházi színre vitele. Orendi Évával beszélgettünk.
Nyáron elkezdik az egyik csíkszentdomokosi iskola felújítását, amelyre európai uniós finanszírozást nyert a felcsíki község. Az energiahatékonyság növelése érdekében az épületet hőszigetelik és korszerű felszereltséget kap.
Több fronton is ellenőrzést végeztek a Hargita megyei rendőrök Csíkkozmáson. A háromórás akció során több mint száz embert igazoltattak, tíz esetben szabálysértési bírságot szabtak ki.
Az elmúlt években több magyarországi cég üzemcsarnok-, illetve gyárépítési szándékát jelentették be Csíkszeredában. Ezek közül van, amelyik már üzemel, egy másik építése folyamatban van, de olyan is van, ami nem kezdődött el.
szóljon hozzá!