Ökölcsapással lezárt vita?

•  Fotó: Kristó Róbert

Fotó: Kristó Róbert

A termőföldjére engedett esővíz okozta kár miatt kért magyarázatot telekszomszédjától – mesélte egy idős csobotfalvi férfi. Elmondása szerint a beszélgetés során szomszédja leütötte, csonttöréssel került kórházba. Az általa támadóként megnevezett férfi viszont azt állítja, nem tud semmit az esetről, ő ott sem volt, amikor történt. A rendőrség vizsgálja az ügyet.

Kovács Attila

2014. június 11., 21:442014. június 11., 21:44

2014. június 11., 21:542014. június 11., 21:54

A csobotfalvi Székely Antal a 45 éves érettségi találkozójára és a pünkösdi búcsúra készült, mégsem lehetett ott az említett eseményeken. Ehelyett az idős férfi az elmúlt hétvégét kórházban töltötte, és járomcsont-törése miatt még további műtét lehetősége sem kizárt. Elmondta, június 4-én délután a csíkszeredai határban éppen az egyik burgonyaföldjét szemlélte meg, miután hazaérkezett külföldről.

„A földem mellett a szomszéd épített házat, és láttam, hogy egy új épületnek az esővízcsatornáját rávezette a földemre, a víz pedig kimosott 4-5 sor pityókát. Próbáltam ezt megbeszélni vele, mint ember az emberrel, becsengettem, elmondtam, miről van szó, elindultunk a földemen. Szó szót hozott, mondtam, nem veszekedni jöttem, hanem azért, hogy ezt oldjuk meg, ha nem, majd megoldják a tanácsnál” – emlékezett vissza Székely Antal. 

Töréssel kórházban

Mint mondta, a szomszéd erre ököllel olyan ütést mért rá, hogy eszméletét vesztette. Mikor pár perc elteltével magához tért, a közelben hagyott kerékpárja felé indult. „Éreztem, hogy vesz el a szemem világa. Amikor hazaérkeztem, és meglátott a család, mentőt akartak hívni. Én azt mondtam, nem megyek sehová, de a szemem bedagadt.”

A férfi kórházba került, ahol járomcsont-törést állapítottak meg, először a szemészeti osztályon kezelték, majd az orr-fül-gége osztályra került. Egy közelebbi röntgenvizsgálat után dől majd el, hogy szükség lesz-e műtétre a csont helyreállítása érdekében. Mint elmondta, azt szeretné, hogy az őt ért agresszió ne maradjon következmények nélkül, támadóját vonják felelősségre. Ezért már aznap feljelentést tett a rendőrségen.

Nem érti, mi történhetett

A bántalmazással gyanúsított férfi, P.A. azt mondta, nem tudja hová tenni a történteket, mert ő azon a napon nem is volt ott a sértett által említett helyszínen. Jól ismeri Székely Antalt, mint szomszédot. Mint mondta, ő közben elvált, két éve Szépvízen lakik, a házban volt felesége és gyermeke maradt, akikhez visszajár, és segít a méhészkedésben is.

„A kertet az ő jelenlétében jelöltük ki ezelőtt 9-10 évvel, amikor épült, a beleegyezését adta, hogy ez beltelek legyen. Én nem kértem tőle pénzt, azt mondtam akkor, hogy az ő területét is beltelkesítem. Ő egy szomszéd, ha nem vagy jól a szomszéddal, akkor kivel légy jól? Nem tudom, mit mondjak erre az egészre, mert én azon a napon nem voltam itt. Saját méhészetem van, a méheket hoztam el Köpecbányáról éppen akkor. Papírom és tanúm is van erre, nem érzem azt sem, hogy tisztáznom kellene magam” – mondta a férfi. Hozzátette, a pityókaföldet ha kimosta az eső, akkor a megfelelő módon ki lehetett volna a kárt fizetni, ha szóvá teszi a panaszos. „Én az ő földjébe kapát nem vágtam, nem tudom, hogy miért haragszik, ő nem tartozik nekem, én sem tartozom. Ezt el tudom mondani a rendőrségnek is, ha hívatnak” – jelentette ki.

A rendőrség vizsgálja a történteket

A Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője, Gheorghe Filip kérdésünkre megerősítette, a csíkszeredai városi rendőrség vizsgálja a történteket, miután a panaszt iktatták. Hozzátette, az ügy jogi besorolása érdekében javasolták a sérült családjának a törvényszéki orvosi vizsgálat elvégzését is.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. szeptember 04., péntek

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését

A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését
Hirdetés
2026. szeptember 04., péntek

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra

Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra
2026. szeptember 03., csütörtök

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését

Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését
2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
Hirdetés