
Fotó: Veres Nándor
Egy év alatt közel százezer látogatója volt a tusnádfürdői élményfürdőnek, olyan is előfordult, hogy telt ház miatt korlátozniuk kellett a belépést a 250 férőhelyes létesítménybe. A tavaly decemberben megnyitott, tizennyolc helybélinek munkát biztosító wellnessközpontban évértékelőt tartottak.
2014. december 18., 19:282014. december 18., 19:28
„A wellnessközpont nemcsak Tusnádfürdő, hanem Székelyföld, Erdély ékessége is. Egy év alatt közel százezer vendégünk volt” – újságolta Albert Tibor, Tusnádfürdő polgármestere, majd hozzátette, nyereséges évet zárt a létesítmény.
Augusztusban voltak a legtöbben, akkor hozzávetőleg 16 ezren mártóztak meg az élményfürdő medencéiben. „Elnézést kérünk azoktól, akiknek várakozniuk kellett a belépésre, de a fürdő befogadóképessége 250 fő, ezért korlátoznunk kellett a belépést” – mondta a településvezető. A wellnessközpont 18 helybélinek biztosít munkát.
A tusnádfürdői élményfürdőt 2009-ben kezdték el építeni, megnyitására azonban csak 2013 decemberében kerülhetett sor. A teljes beruházás több mint 22 millió lejbe került. Ebből 900 ezer lejt Hargita megye önkormányzata biztosított tavaly novemberben a megyei önkormányzat költségvetéséből.
Borboly Csaba, Hargita megye önkormányzatának elnöke a létesítmény egyéves fennállása kapcsán elmondta: azért tartotta fontosnak, hogy támogassák ezt a beruházást, mert úgy véli, szükség van Székelyföldön pozitív, kézzelfogható példákra.
A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!