Nulla növekedés Hargita megyében

Az elmúlt évhez képest idén nem növekszik a Hargita megyei munkahelyek száma – legalábbis az Országos Előrejelzési Hivatal minap nyilvánosságra hozott adatai szerint. Ezzel Hargita megye az országos lista végén kullog.

Kozán István

2012. július 05., 14:592012. július 05., 14:59

2012. július 05., 19:242012. július 05., 19:24

Részletesen elemzi az Országos Előrejelzési Hivatal, hogy az elmúlt esztendőben hivatalosan hányan dolgoztak a negyvenegy romániai megyében, illetve a fővárosban. A hivatal egyúttal azt is előrejelzi, hogy megyénként hány új munkahelyet hoznak létre idén.

Hargita: a rangsor végén

Kiderült, hogy Hargita mellett két moldvai és három román alföldi megye esetében a tavalyhoz képest nem fog emelkedni a munkahelyek száma. Hargita megyében 2011-ben 59 600 személy dolgozott hivatalosan, ez a szám az előrejelzések szerint idén sem fog emelkedni.

Csak árnyalatnyi növekedést prognosztizálnak a szomszédos Kovászna megyében, ahol tavaly 40 900-an dolgoztak, idén pedig mindössze további százan fognak munkát találni. Maros megyében négyszázzal fog növekedni a munkahelyek száma, ott tavaly 115 300 személynek volt állása.
A legnagyobb növekedés a fővárosban következik be, ahol 2011-ben 834 ezren dolgoztak, ez év végére pedig 11 ezer új munkahellyel számolnak. Bukarestet Ilfov, Bákó, Temes és Konstanca megyék követik, amelyekben 1100 és 1900 közötti új állást hoznak létre.

Szakember: az agrárszektorban a jövő

Az előrejelzés kapcsán érdemes felidézni a Csíkszeredában dolgozó Csák László területfejlesztési szakértő nemrég alkotott véleményét, aki szerint a földrajzi elhelyezkedéséből adódóan Hargita megyének több olyan infrastrukturális hiányossága van, amelyek távol tartják a nagyobb befektetőket.  A szakember úgy gondolja, Hargita megyében az ipari szektor fejlődésének a legnagyobb akadályai, hogy itt nincs autópálya és repülőtér, a szocializmusban kiképzett mesteremberek nagy része pedig már átképezte magát vagy nyugállományba vonult. Ebből kifolyólag Csák úgy látja, ipari munkahelyek helyett az agrárszektor fejlesztésére kell fókuszálni, mint „ahogy tette is a megyevezetés”.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. április 28., kedd

Magasfeszültségű kábeleket szakított le egy kidőlt fa, közel 10 ezer fogyasztó maradt áram nélkül

Csaknem 10 ezer fogyasztó maradt áram nélkül, miután Borszéken kidőlt egy fa és leszakította a magasfeszültségű áramkábeleket, amelyek tüzet is okoztak.

Magasfeszültségű kábeleket szakított le egy kidőlt fa, közel 10 ezer fogyasztó maradt áram nélkül
Hirdetés
2026. április 28., kedd

Áramkábeleket szakított el egy kidőlt fa Borszéken, tűz is keletkezett

Száraz növényzet és cserjék gyulladtak ki Borszéken: a lángok egy magasfeszültségű vezetéket érintő meghibásodás miatt keletkeztek, miután egy fa rádőlt az oszlopra, és elszakította a vezetékeket.

Áramkábeleket szakított el egy kidőlt fa Borszéken, tűz is keletkezett
2026. április 27., hétfő

Le kell fóliázni a játéktermek ablakait Gyergyószentmiklóson

Rendkívüli ülést tartott hétfőn Gyergyószentmiklós képviselő-testülete, ahol két kérdésben hoztak döntést. Korlátozták a szerencsejáték-termek működését, és elfogadták a területrendezési dokumentációkat az elektromos töltőhálózat kiépítéséhez.

Le kell fóliázni a játéktermek ablakait Gyergyószentmiklóson
2026. április 26., vasárnap

Öt tűzoltóautóval fékezték meg a lángokat Gyergyóvárhegyen

Két lakóház, két melléképület és a száraz növényzet is lángra kapott vasárnap Gyergyóvárhegyen. A tűzhöz több hivatásos és önkéntes egységet riasztottak, a lángok terjedését végül sikerült megfékezni.

Öt tűzoltóautóval fékezték meg a lángokat Gyergyóvárhegyen
Hirdetés
2026. április 26., vasárnap

Egymillió euróból teszik rendbe a mezei utakat Gyergyócsomafalván

Hét mezőgazdasági út újul meg és épül ki Gyergyócsomafalván, összesen 13 kilométer hosszan. Az egymillió eurós beruházás kivitelezése elkezdődött, a munkálatok nyomán jövő tavaszra stabilabb felületen közlekedhetnek a mezőre járó munkagépek.

Egymillió euróból teszik rendbe a mezei utakat Gyergyócsomafalván
2026. április 25., szombat

Ízek, látvány, hangulat – elrajtolt az új gyergyószentmiklósi gasztrofesztivál

Sikeresen indult a gyergyószentmiklósi BBQ Street by Marble: a sült húsok illata, a látványos grillezés és a zenei programok már a nyitányon nagy tömeget vonzottak. A szervezők szerint a város nyitott az ilyen különleges gasztroélményekre.

Ízek, látvány, hangulat – elrajtolt az új gyergyószentmiklósi gasztrofesztivál
2026. április 22., szerda

Zajlik a közműépítés, májustól indulhat az aszfaltozás a gyergyószentmiklósi Virág negyedben

Hozzáláttak a közműépítési munkálatoknak a gyergyószentmiklósi Virág negyed déli részén, ahol a szennyvíz- és ivóvízhálózat fejlesztése után indulhat a lakónegyed teljes felújítása. A város más pontjain is dolgoznak.

Zajlik a közműépítés, májustól indulhat az aszfaltozás a gyergyószentmiklósi Virág negyedben
Hirdetés
2026. április 22., szerda

Közvitát tart Gyergyószentmiklós a játéktermek szabályozásáról

A játéktermek működésének helyi szabályozásáról szervez közvitát Gyergyószentmiklós önkormányzata csütörtökön, a Vaskertes iskola dísztermében.

Közvitát tart Gyergyószentmiklós a játéktermek szabályozásáról
2026. április 22., szerda

Újra fogad látogatókat a múzeum, de változtak a szabályok

Újra megnyitotta kapuit a gyergyószentmiklósi Tarisznyás Márton Múzeum, de a látogatás új szabályokhoz kötött. Egyszerre legfeljebb két csoport tartózkodhat az épületben, az előzetes bejelentkezést pedig főként a szervezett csoportoktól kérik.

Újra fogad látogatókat a múzeum, de változtak a szabályok
2026. április 19., vasárnap

Egy órára Jeruzsálemmé vált a gyergyószentmiklósi Szent István tér

Különleges lelki utazás részesei lehettek vasárnap délután a gyergyószentmiklósiak: a Passió misztériumjátéka nemcsak felidézte, hanem átélhetővé is tette Krisztus szenvedéstörténetét.

Egy órára Jeruzsálemmé vált a gyergyószentmiklósi Szent István tér
Hirdetés