November végén érkeznek a pálosok

•  Fotó: Kristó Róbert

Fotó: Kristó Róbert

Két páter és egy fogadalmas testvér személyében november végén érkeznek Hargitafürdőre és veszik át rezidenciájukat a pálos rendi szerzetesek. Még augusztusban határozatban szentesítette a magyar alapítású pálos rend vezető testülete Lengyelországban, hogy a magyar tartomány pálosai Erdélyben kolostort alapíthatnak, melynek helyszíne Hargitafürdő lesz. A kolostoralapítás hivatalos ünnepségét január végén tartják.

Rédai Botond

2013. november 19., 16:392013. november 19., 16:39

2013. november 19., 16:472013. november 19., 16:47

A Szent Istvánról nevezett kolostor már hivatalosan is szerepel a szakminisztérium jegyzékében, a szerzetesek e hónap végén érkeznek állomáshelyükre – tájékoztatott a legújabb fejleményekről Darvas Kozma József. A csíkszeredai Szent Kereszt Plébánia esperese elmondta, a kisszámú közösség egyik tagja Bátor Botond magyarországi tartományfőnök lesz. Vele együtt még Balla Barnabás páter érkezik a hargitafürdői rezidenciájára, illetve egy fogadalmas testvér. „Az érsekség, a plébánia, a magyarországi pálos tartomány, illetve a rend lengyelországi generálisa közötti ünnepélyes szerződésaláírás 2014. január 26-án lesz\" – ismertette az esperes.

Mint arról már beszámoltunk, a pálos generális tanácsadó testülete, a rendfőnöki tanács – definitórium –, élén P. Izydor Matuszewsky generálissal, Lengyelországban úgy határozott, hogy a magyar tartomány pálosai Erdélyben kolostort alapíthatnak. A hargitafürdői templomot és plébániát a Szent Kereszt plébánia bocsátja a szerzetesek rendelkezésére, a Szent István közösségi házat pedig a plébániával közösen használhatják majd a pálosok.

A pálos rend egyébként az egyetlen magyar alapítású férfi szerzetes remeterend. Hivatalos neve: Szent Pál első remete szerzeteseinek rendje – olvasható a Darvas Kozma József által rendelkezésünkre bocsátott, általa szerkesztett és közölt írásból. A rendet Boldog Özséb (1200–1270 között élt) esztergomi kanonok alapította 1250-ben. A rend központja jelenleg a lengyelországi Częstochowában, a Jasna Góra-i kolostorban van, a magyar tartomány székhelye pedig Pécsett. Magyar pálos közösségek vannak Budapesten (a Szent Gellért-sziklatemplomban), Márianosztrán (Pest megyei község) és Petőfiszálláson (Bács-Kiskun megye). Az 1400-as években Magyarországon 170 rendházban több mint háromezer remete élt. Erdélyben és Kárpátalján 40 monostoruk volt.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 04., péntek

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését

A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését
Hirdetés
2026. szeptember 04., péntek

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra

Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra
2026. szeptember 03., csütörtök

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését

Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését
2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
Hirdetés