Nem lesz egyszerű az uszoda fenntartása

Évente jelentős költséggel jár majd az uszoda működtetése Csíkszereda számára, miután elkészül. A polgármester szerint a típusterv elavult, a meglehetősen „fapados” létesítményt többletmunkálatokkal igyekeznek versenyképesebbé tenni.

Kovács Attila

2012. június 29., 16:332012. június 29., 16:33

2012. június 30., 23:022012. június 30., 23:02

 

Épül az uszoda főbejárata előtti, illetve az oldalt elhelyezkedő parkoló, bent már mindkét úszómedencét kicsempézték a korábbi feltöltés után. Most a gipszkartonozás, festés, meszelés történik, néhány helyen még a csempézést kell befejezni, szanitereket felszerelni – jelentős létszámú alkalmazott dolgozik. Megérkezett az uszodába kerülő bútorzat, helyükre szerelték a lelátók kék műanyagból készült üléseit. Borsody Zoltán, a kivitelező csíkszeredai partnercégének igazgatója úgy vélte, a munkával július végére elkészülhetnek, ha minden a terv szerint halad. A földgáz és a villany bevezetése a korábbi késlekedés után továbbra is gondot jelentett, de ez remélhetőleg közelebbről megtörténik – tudtuk meg az igazgatótól. Finanszírozási gondok nem merültek fel, az elvégzett munkálatokat hiánytalanul kifizették a kivitelezőknek.

Fapadosból próbálnak jobbat kihozni

Ez a terv az 1980-as években volt korszerű – vélekedik az uszoda típustervéről Ráduly Róbert Kálmán polgármester. „Nem győzöm hangsúlyozni, hogy akik csinálták, nem tájékozódtak előtte megfelelő módon.” Szerinte, ha ellátogattak volna előtte legalább Magyarországon néhány uszodába, rájöttek volna, melyek azok a problémák, amelyeket meg kellett volna oldani. Az öltözők nem megfelelő elhelyezése mellett a másik gond a polgármester által „családellenes koncepciónak” nevezett megoldás, hogy nők és férfiak külön bejáraton jutnak be a külön öltözőkbe, így például egy apa a lányával nem tud együtt bemenni. Jó példaként a testvérváros, Székesfehérvár uszodáját említette, ahol szintén egy póló- és egy tanmedence van, viszont egy gombnyomással a két medencét elválasztó falat el lehet távolítani, és összevonva a kettőt, egy olimpiai méretű medence alakul ki. Ezek szerinte a korszerű megoldások. A hiányosságok ellenére mintegy másfél millió lej értékű többletmunkálatot finanszíroz a város, erőterem, szauna készül, illetve úszóversenyekhez szükséges időmérő rendszer, falérzékelővel, kijelzővel. Ugyanakkor a bérbeadandó felületeket is növelik – ezek egyeztetése folyik a beruházást végző Országos Beruházási Társasággal (CNI).


Komoly feladat a fenntartás

A polgármester szerint nem lesz egyszerű az uszoda fenntartása, üzemeltetése. A jegyekből, bérletekből, kereskedelmi felületekből származó bevétel mellett évente legalább 150-200 ezer eurót kell költenie a városnak az uszoda üzemeltetésére – véli Ráduly. A költségek jelentős részét teszi ki a fűtéshez szükséges földgáz ára, de a víz- és villanyfogyasztás is jelentős, mivel légtechnika, vízforgató és más gépek üzemeltetésére van szükség. Ha elkészül a város szélén tervezett biomasszás hőerőmű, akkor segíthet az alacsonyabb árú hőenergia szolgáltatása az uszodának is. Valószínűsíthető, hogy a Csíki Sportegylet üzemelteti a létesítményt, de a polgármester hozzátette, nyitottak magán üzemeltetők irányába is. Időkorlátos belépőjegyekre számíthatnak majd a vendégek, az egy órára szóló jegy 10-15 lej lesz felnőttek számára.

Délelőttönként elsősorban az óvodás korosztályt szeretnék jutányos áron úszni tanítani szakoktatókkal. Ráduly szerint ahhoz, hogy egy uszodának ügyfélköre legyen, azt ki is kell nevelni, az úszás megtanulásához pedig az óvodáskor ideális. Az uszoda átadására néhány hónapon belül kerülhet sor.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 31., hétfő

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában

Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában
Hirdetés
2026. augusztus 31., hétfő

Nem maradhat víz nélkül a község, új kutat fúrnának

Az augusztusi csapadékhiányos időszak és az emiatt megnövekedett vízfogyasztás miatt Csíkszentimrén korlátozásokat kellett bevezetni, hogy ne maradjon hosszabb időre víz nélkül az alcsíki község. A zavartalan vízellátás érdekében kútfúrást is terveznek.

Nem maradhat víz nélkül a község, új kutat fúrnának
2026. augusztus 30., vasárnap

Csíkszentkirályi roncsderbi rekordszámú résztvevővel – videó

Hosszú szervezői előkészületek és hetekig tartó autóépítések gyümölcse érett be szombaton Csíkszentkirály mellett, a hetedik roncsderbi helyszínén.

Csíkszentkirályi roncsderbi rekordszámú résztvevővel – videó
2026. augusztus 30., vasárnap

Csíkiakat kérdezett a román sajtó a medveterrorról

„Medvék terrorizálják a hegyvidéki városok lakóit” – ezzel a felütéssel mutatja be a Digi24 hírcsatorna az aggasztó Hargita megyei medvehelyzetet.

Csíkiakat kérdezett a román sajtó a medveterrorról
Hirdetés
2026. augusztus 30., vasárnap

Úgy tűnt, trónfosztás lesz a roncsderbin, de a többszörös bajnok behúzta az újabb győzelmet

Rekordszámú résztvevő indult a 7. Csíkszentkirályi Roncsderbin szombaton, a fő versenyszám, a rodeó győztesének kihirdetéséhez közel egyórás futamra volt szükség. Karnyújtásnyira volt a meglepetés, de Imre Róbert a negyedik derbigyőzelmét is behúzta.

Úgy tűnt, trónfosztás lesz a roncsderbin, de a többszörös bajnok behúzta az újabb győzelmet
2026. augusztus 27., csütörtök

Villámcsapás okozhatta a tüzet a Kászonokban

Tűz ütött ki csütörtökön egy gazdasági melléképületben Kászonaltízen. A Hargita megyei tűzoltóság tájékoztatása szerint a tüzet feltehetően villámcsapás okozta.

Villámcsapás okozhatta a tüzet a Kászonokban
Villámcsapás okozhatta a tüzet a Kászonokban
2026. augusztus 27., csütörtök

Villámcsapás okozhatta a tüzet a Kászonokban

2026. augusztus 27., csütörtök

Hetedik alkalommal dübörög a Csíkszentkirályi Roncsderbi

Hetedik kiadásához érkezik a Csíkszentkirályi Roncsderbi, amely idén is látványos futamokkal, izgalmas döntőkkel és a közönség egyik nagy kedvencével, a rodeóval várja az érdeklődőket hétvégén.

Hetedik alkalommal dübörög a Csíkszentkirályi Roncsderbi
Hirdetés
2026. augusztus 27., csütörtök

Lesz támogatás, de hitelfelvétel is az utcák felújítására

Európai uniós, a Központi Régió Program biztosította támogatással végzik el Csíkszeredában a városszéli Hajnal, Akác és Gyár utcák felújítását. Mivel a várható finanszírozások mellé nem kis önrésszel kell társulni, hitelfelvételre lesz szükség.

Lesz támogatás, de hitelfelvétel is az utcák felújítására
2026. augusztus 26., szerda

Szeptember közepén áll helyre a vonatközlekedés, elkészül a híd

Noha a csatószegi új vasúti híd már a helyére került, az Újtusnád és Csíkszentsimon közötti vasútvonalon a vágányzár az eredeti határidőig, szeptember 16-ig biztosan tart. Addig továbbra is autóbuszok szállítják az utasokat Csíkszereda és Újtusnád között.

Szeptember közepén áll helyre a vonatközlekedés, elkészül a híd
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Major Ágoston, csíkszeredai labdarúgók generációinak nevelője

Életének 77. évében elhunyt Major Ágoston, Guszti bácsi, a csíkszeredai sportélet meghatározó alakja. A labdarúgóedző 38 éven át foglalkozott gyerekekkel, több száz csíki fiatal labdarúgó nevelésében vett részt.

Elhunyt Major Ágoston, csíkszeredai labdarúgók generációinak nevelője
Hirdetés