
Fotó: Kristó Róbert
Sztrájkőrséget tartottak csütörtök délelőtt a postások Csíkszeredában, a Hargita Megyei Postahivatal épülete előtt, így hívták fel a figyelmet nehézségeikre.
2014. május 15., 19:002014. május 15., 19:00
2014. május 15., 19:052014. május 15., 19:05
A Kossuth Lajos utcai épületnél az országos szakszervezet jelképeit viselő tiltakozók élén ott volt Szabó István, a szakszervezet Hargita megyei elnöke is, aki elmondta, nincs szó munkabeszüntetésről, az előre bejelentett és engedélyezett megmozdulás a napokban elindult országos tiltakozási hullám része. „A keddi japán sztrájkot követte ez a sztrájkőrség, amelyben olyan alkalmazottak vettek részt, akik ebben az időszakban nem voltak szolgálatban” – mondta Szabó, aki szerint ez azért is fontos, hogy a tevékenység ne álljon le, és a résztvevők utólagos felelősségre vonását elkerüljék.
Néhány ígéretet kaptak
A szakszervezeti vezető hozzáfűzte, Bukarestben elkezdődtek a tárgyalások a szakminisztériummal a postai dolgozók követeléseiről, néhány ígéretet is kaptak, de az országos vezérigazgató és helyettese menesztése nem volt ezek között. A fizetésemelést csak a költségvetés átcsoportosításával lehetne megoldani, a hiányzó fogyóanyagok vásárlására és az informatikai eszközök felújítására közbeszerzési eljárás kiírását ígérték, de ilyen ígéret korábban is volt – emlékeztetett az elnök. A csíkszeredai sztrájkőrség tagjai a postások követeléseit átadták a Hargita megyei postaigazgatónak is.
Szabó István is éhségsztrájkba lép
A munkakörülmények javítását, a fizetések emelését, illetve a társaság országos vezérigazgatójának eltávolítását követelő postai alkalmazottak tiltakozásának következő lépése hétfőn várható, amikor az országos szakszervezet vezetői gyűlnek össze Bukarestben – tudtuk meg. Amennyiben nem lesz addig megegyezés, a szakszervezetek megyei és országos vezetői, akik között Szabó István is ott lesz, éhségsztrájkba kezdenek a fővárosban.
A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!