
Fotó: Farkas Antal
Megerősítette az oktatási tárca a tanfelügyelőségnek, hogy a tanügyi törvény értelmében ki kell fizetni órabérben a magyar tanítók többletóráit.
2014. március 10., 18:332014. március 10., 18:33
2014. március 10., 18:412014. március 10., 18:41
Híresztelések és találgatások zajlottak korábban arról, hogy egy bírósági döntést alapul véve a magyar tannyelvű iskolákban dolgozó tanítóknak nem fizetnék ki a továbbiakban azon tanórákat, amelyek meghaladják a román tannyelvű osztályokban dolgozó pedagógusok óraszámait. A Hargita Megyei Tanfelügyelőség korábban már jelezte, ezeket az órákat továbbra is ki kell fizetni a magyar tanítóknak, álláspontjukat pedig most az oktatási tárca is megerősítette.
Bartolf Hedvig, Hargita megye főtanfelügyelője elmondta, a minisztérium pontosítása szerint a tanügyi törvény értelmében órabérben kell kifizetni a kisebbségek nyelvein oktató iskolák elemi osztályaiban dolgozó pedagógusoknak a román tannyelvű osztályok óraszámai felett ledolgozott órákat. Előkészítő osztályban ez heti három, első, második, harmadik és negyedik osztályban pedig heti négy órát jelent.
A főtanfelügyelő úgy tudja, a megyében sehol sem vonták meg a magyar tanítóktól ezt a javadalmazást. Van iskola, ahol szó volt róla, hogy nem fogják kifizetni ezeket az órákat, de tudomásuk szerint végül nem vonták meg ezt sehol a tanítóktól – mondta Bartolf Hedvig. Hozzátette, ha valahol mégis előfordul, hogy nem kapják meg többletóráikért a javadalmazást a pedagógusok, akkor jelezzék ezt a tanfelügyelőségnek.
Négy napig a fiataloké lesz a főszerep Gyergyószentmiklóson, csütörtökön kezdődik a 22. Gyergyói Ifinapok. Elsősorban nyilván a fiatalokat várják a programokra, de számos esemény minden érdeklődő számára nyitott.
Tizenhatodik alkalommal rendezik meg Gyergyószentmiklóson az Örmény Művészeti Fesztivált, amely kiállításokkal, koncertekkel, gasztronómiai programokkal, előadásokkal várja az érdeklődőket.
Kiköltözött a sérült fiatalokkal foglalkozó gyergyószentmiklósi Napsugár az Esőben Egyesület az eddigi otthonából. Közben az önkormányzat elindította azt a folyamatot, amellyel a szervezet megkapja az általa kért helyiségeket.
Kiírta Gyergyószentmiklós önkormányzata a kulturális programok támogatására vonatkozó pályázatot. A civil szervezetek szeptember 18-ig nyújthatják be támogatási kérelmeiket.
Elektromos és elektronikai hulladékgyűjtést szerveznek szombaton Gyergyószentmiklóson. A feleslegessé vált készülékeket a művelődési ház parkolójában lehet leadni, de igény esetén az otthonoktól is elszállítják azokat.
Csütörtökig tartó csendőrségi gyakorlat kezdődik kedden Gyergyószentmiklóson: az akció nem jár forgalomkorlátozással és nem fogja zavarni a lakosság mindennapjait – közölte a város önkormányzata.
Gazdasági melléképület és személygépkocsi kapott lángra vasárnap délelőtt Gyergyóvárhegy községben.
Gyorsan közbeléptek a gyergyóalfalvi tűzoltók a csütörtöki vihar után, így megmenekült a nagyobb kártól a villámsújtott lakóház.
Csempészet gyanúja miatt tartottak házkutatást csütörtökön a gyergyószentmiklósi bíróság által elrendelt parancs alapján. Az akció során 888,43 gramm aranyat, valamint 27 ezer lejt, 550 eurót és 200 svájci frankot találtak.
Közel 300 ezer lejes beruházással korszerűsítették a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár eszközállományát és világítási rendszerét. A fejlesztés részeként olyan szolgáltatások is elérhetővé válnak, mint a nyitvatartási időn túli könyvátvétel.
szóljon hozzá!