Fotó: Veres Nándor
Bár a nagy havazások idején lassabban tudtak közlekedni, a megyében mindenhol eljutottak a betegekhez – közölte Péter Szilárd, a Hargita Megyei Mentőszolgálat igazgatója.
2014. január 30., 17:022014. január 30., 17:02
2014. január 30., 17:292014. január 30., 17:29
Hargita megyében nem okozott fennakadást a sürgősségi betegellátásban az elmúlt napokban bekövetkezett jelentős havazás. Péter Szilárd, a Hargita Megyei Mentőszolgálat igazgatója elmondta, a nagy havazások idején lassabban tudtak kiérni a helyszínre, mert mindenki lassabban közlekedett az utakon, de végül minden esetben el tudtak érni a beteghez, és be tudták szállítani a kórházakba az erre rászorulókat.
„Vidéken is eljutottunk mindenhová, sehol sem kellett kihozzák elénk a betegeket” – közölte. Rámutatott, érdekes módon a havazás napjaiban kevesebb riasztásuk volt, mint az megszokott. A havas utak, járdák miatt egyébként a megyében nem nőtt meg a végtagtörések száma, nem kaptak a mentősök több hívást ilyen sérülések miatt. A hétvégére előrejelzett fagyos napokra való tekintettel a mentőszolgálat igazgatója azt kéri a lakosoktól, hogy ha valaki utcán fekvő embert lát, akkor hívja az egységes sürgősségi hívószámot, a 112-t.
Folyamatosan mozgásban lenni, vagy nyugisan ellazulni? Sok embernek dilemmája lehet ezekben a napokban Gyergyószentmiklóson. Az Egyfeszt élménykínálatával nem egyszerű a lépést tartani. De bármi a döntés, a végeredmény csak jó lehet.
Elrajtolt az Egyfeszt összművészeti fesztivál idei kiadása csütörtökön Gyergyószentmiklóson. Már az első napon benépesültek a rendezvény helyszínei, az események java pedig még csak most jön.
Csütörtökön indul az Egyfeszt 5. kiadása, négy napig pezsgő kulturális- és bulivárossá válik Gyergyószentmiklós. Az önkéntesek már napok óta dolgoznak, készülnek a fesztiváludvarok, a dekorációk, jelezve, hogy valami készülődik.
Gyergyószentmiklóstól egészen a Gyilkos-tóig kerékpárúton lehet majd közlekedni, ennek megvalósítása már zajlik. A 27 kilométeres, Fenyő útja nevet viselő útvonal az egykori ipari kisvasút nyomvonalát fogja követni.
Tizenhat határozattervezet szerepelt a gyergyószentmiklósi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjén, ezeket sorban megszavazta mindenki. A végén viszont az EMSZ és az RMDSZ képviselői hosszan vitáztak Kántor Boglárka felszólalása után.
Az ivóvízhálózat-építési munkálatok nagy része már elkészült, a csatornarendszer korszerűsítése viszont még csak hatvan százalékban valósult meg. Hamarosan a Virág negyedben csatornáznak, míg az útfelújítások a rendszer tesztelése után kezdődhetnek.
Nem végezte el a házi feladatot Gyergyószentmiklós, így most azzal szembesülnek, hogy valószínűleg ebben az évben nem indul el annak a kilenc utcának a korszerűsítése, amelyre az Anghel Saligny programból még 2022-ben kapott támogatást a város.
A gyergyószentmiklósi Szent Anna gyermekotthont támogatta egy óriási vállalás teljesítésével Sebestyén Tímea. Egerből indult, és 670 kilométer futás után érkezett be Gyergyószentmiklósra vasárnap délután.
Hivatalosan július 31-én, csütörtökön kezdődik az Egyfeszt, de már július 28-tól, hétfőtől várja az érdeklődőket Gyergyószentmiklósra a fesztivál. Az eseményt megelőző napokban is bőven lesz mit felfedezni, a hétvége pedig rengeteg programot hoz.
Négy, erőszakos cselekmények elkövetésével gyanúsított fiatalembert vett őrizetbe vasárnap a maroshévízi rendőrség, miután szombaton utcai tömegverekedés tört ki a településen.
szóljon hozzá!