Nem adnak uniós finanszírozást a campuszépítésre

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Nem fogadták el a csíkszeredai önkormányzat azon pályázatát, amely révén a Kós Károly Szakközépiskola három, kormányzati pénzből elkezdett, majd félbemaradt épületét húzták volna fel.

R. Kiss Edit

2015. január 14., 18:042015. január 14., 18:04

Európai uniós finanszírozás révén fejeznének be országszerte több, korábban kormányzati pénzből elkezdett, majd finanszírozás nélkül hagyott oktatási beruházást. Csíkszeredában az előzetes információkra alapozva az önkormányzat úgy látta, két beruházás folytatására lenne lehetőség: be lehetne fejezni az Octavian Goga Főgimnázium félbemaradt felújítását, illetve fel lehetne építeni a Kós Károly Szakközépiskolában a campus-építési program keretében elkezdett három épületet, az iskolát, a tornatermet és a műhelyt.

Az Octavian Goga Gimnáziumra vonatkozó pályázatát elfogadták a csíkszeredai önkormányzatnak, az épület fel van állványozva, és dolgoznak is már. Számos egyeztetés, dokumentumigénylés és helyszíni szemle után azonban elutasították a Kós Károly Szakközépiskolára vonatkozó pályázatot – közölte Antal Attila. Csíkszereda alpolgármestere elmondta, kedden értesítették őket arról, hogy pályázatuk nem felel meg a féltételeknek, ezért nem adnak rá finanszírozást. Olyan pályázatokat finanszíroztak, ahol a korábban megkötött és még élő kivitelezési szerződés alapján lehetett volna tovább dolgozni. Ebben az esetben azonban a fővállalkozó cég felszámolás alatt áll, ezért azzal próbálkoztak, hogy az alvállalkozók vállalják a szerződésbe foglaltakat, de ezt így nem fogadták el – fejtette ki az alpolgármester.

El vannak keseredve, mert nem folytatódik az építkezés – mondta Szén János, a Kós Károly Szakközépiskola igazgatója. Kifejtette, szeretnék, ha elkészülnének az épületek, hogy az udvaron már ne álljanak a gyermekek által romoknak nevezett építmények, ugyanakkor nagy szükségük lenne a létesítményekre.

Az iskola köré a campus-építési program keretében eredetileg hat épületet terveztek, ezek közül az iskola, a műhely és a sportterem építése kezdődött el, a továbbiakban pedig egy modern bentlakás, szolgálati lakásokat magába foglaló épület és új kazánház is készült volna. A hatalmas beruházást azonban csak egy évig finanszírozta a kormány. A munkálatok 2008-ban kezdődtek el, pénz arra az évre volt, következő évben a kivitelező cég még dolgozott, de már nem kapta meg a pénzét, ezért a munkálatokat leállították – idézte fel az igazgató a történteket. A kivitelező cég perben is állt az iskolával az elvégzett, de ki nem fizetett munkálatokért.

Az igazgató azt mondta, bár mindenikre szükség lenne, legalább a három elkezdett épület megépítése fontos lenne. Ezért szerették volna, ha nyer a pályázat és ezért reménykednek még abban, hogy lesz más finanszírozási lehetőség is. Kifejtette, a csíkszeredai önkormányzat által korszerűsített tornatermük két másik iskolát is kiszolgál, elsőrendű fontosságú pedig a tervezett iskolaépület lenne, hisz a jelenlegiben nagyon szűkösen férnek.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 04., péntek

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését

A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését
Hirdetés
2026. szeptember 04., péntek

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra

Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra
2026. szeptember 03., csütörtök

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését

Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését
2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
Hirdetés